Idén is elültette az év fáját a Zalaerdő
Újabb facsemetével, az év fájának választott, vénic-szillel bővült a Zalaerdő Zrt. időspirálja, a Csónakázó-tó mellett. A kiválasztott fafaj 860 vokssal nyerte meg az idei versenyt.
Magyarországon az „Év fája” mozgalom 1996 óta él. A kuratórium munkásságának köszönhetően azóta minden esztendőben szavazás alapján dől el, melyik legyen az a bizonyos fafaj, amelyre leginkább felhívják a figyelmet az adott évben. A kezdeményezéshez a Zalaerdő Zrt. és az Országos Erdészeti Egyesület Nagykanizsai Csoportja is csatlakozott, így született meg az időspirál 10 évvel ezelőtt. Mára minden esztendő győztes fája megtalálható a spirálon. Mint ahogy Varga Attila, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese fogalmazott: magyarországi őshonos – ám nem minden esetben állományalkotó fafajokról van szó.
– A vénic-szil, mint ahogy a nevében is szerepel, a szilek közé tartozik, azon belül is folyóparti, ártéri, vizesebb élőhelyeket kedvel. Ha itt körülnézünk ezen a helyen, ő most az élőhelyén van, tehát egy olyan fafaj, ami a Csónakázó-tó erdeiben vagy a patakparton is jelen van. Amúgy nem egy látványos fafaj, nem is nő túl magasra, az erdőkben elszórtan lehet megtalálni, 25 méter magas maximum – mondta el Varga Attila, vezérigazgató-helyettes.
A szilek egyedszáma drasztikus módon megcsappant hazánkban, ami az 1930-as években bekövetkezett szilpusztulás következménye. Mindez a klímaváltozás, majd a legyengült állományoknál a rovar- és egyéb gombafertőzések eredménye. A klímaváltozás a mai magyar erdőkre és fafajokra is nagy veszélyt jelent. Megtartásuk és megóvásuk az erdőgazdálkodás kiemelt célkitűzése – emelte ki Varga Attila, az erdők nemzetközi napján.
A város nevében Balogh László polgármester köszönte meg a Zalaerdő Zrt. munkásságát.
– Hála Istennek ez egyre inkább számunkra természetessé válik, oly módon, hogy érezzük a fának, mint szimbólumnak, talán a legerősebb szimbólum a világon, annak a fontosságát – fogalmazott Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.
A vénic-szil 860 szavazattal nyerte el a 2023-as év fája címet, a második helyen 569 vokssal a kecskefűz, míg a harmadik helyen 496 kattintással a rezgőnyár végzett.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.
Forgalomba állt a tizenegy új elektromos autóbusz Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 20:11A megyeszékhelyi flottát szerdán adták át. A 2,1 milliárd forintos projektet a Volánbusz finanszírozta.
Országos versenyen szereztek dobogós helyezést a piarista diákok
2023. jún. 1. 20:09Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai intézményt három tizenegyedik osztályos diák, Jáger Rebeka, Beck Janka és Blaskovics Eszter képviselte a budapesti megmérettetésen.
Június havi gyógyszertári ügyelet
2023. jún. 1. 07:05A június havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.
Újra gyereknapi horgászversenyt rendeztek a Csó-tón
2023. máj. 31. 19:36Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Befejeződött az ipari park bővítése
2023. máj. 31. 19:31Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán. A projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg. A városvezetés az elnyert forrást az ipari park bővítésére, területvásárlásra és közművesítésre fordította, ezzel segítve Kanizsa gazdasági fejlődését.