Idén is kiállították a legszebb szakkörön készített mézeskalácsokat

facebook megosztás

A mézeskalács készítő szakkör tagjainak legszebb alkotásaiból nyílt kiállítás a HSMK-ban „Az én hobbim” programsorozat részeként. A bemutatott munkák április 17-ig tekinthetőek meg az intézmény aulájában.    

A szakkört minden évben megszervezik a Hevesi Sándor Művelődési Központban, a legszebb munkákból immáron huszadik alkalommal tartottak kiállítást. A legutóbbi foglalkozássorozat novemberben kezdődött és összesen tizenketten vettek részt a programokon. A hölgyek a karácsony és a húsvét jegyében is dolgoztak, de a megszokott formák, mint a huszár, a tükrös szív és a ló is bekerültek a kiállított munkák közé. A szakkör vezetését idén is Horváthné Gelencsér Edit látta el, véleménye szerint mindenkinek volt valamilyen előképzettsége a mézeskalácsok elkészítéséhez.

– Van, aki már tanítóként, gyerekekkel foglalkozott és készített mézeskalács figurákat, van aki csak otthon. Nyilván megvolt az az érdeklődése, hogy szeretné ezt egy kicsit jobban készíteni és ezt elsajátítani ezeken az alkalmakon –mondta el Horváthné Gelencsér Edit.

A szervezők a Nemzeti Művelődési Intézetnél pályáztak a szakkör megrendezésére. A tagok között jó hangulatban zajlott az alkotási folyamat. Szabó Gabriella szerint egy valódi csapat alakult ki az eltelt hónapok alatt, ezért reménykednek abban, hogy folytatni tudják a közös munkát.

– Nagyon élvezetes volt, mindenki nagyon lelkes volt és olyan csoda dolgok születtek. Mindenki szívvel lélekkel ott volt, megtanultuk a mézeskalácssütést, a különböző dekorálási módokat, úgyhogy egy csoda volt az egész számomra –vélekedett Szabó Gabriella.

 A megnyitó végén oklevéllel hitelesítették, hogy a tagok elvégezték a szakkört. A kiállításról bővebb beszámolót láthatnak későbbi magazinműsorunkban.  

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.