Jövő hétfőn indul a víziközműhálózat rekonstrukciója
Projektindító lakossági fórumot tartott hétfőn a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft., a jövő héten induló víziközműhálózat-rekonstrukcióval kapcsolatban. A több mint 900 millió forintos beruházás a Platán soron és a Teleki úton élőket érinti közvetlenül, de a munkálatok az egész város közlekedésére hatással lesznek áprilistól, várhatóan a nyár végéig.
A közeljövőben nem lesz olyan nagykanizsai, aki ne szembesülne vele, hogy elindul a Platán sor és a Teleki utca ivóvíz-közhálózatának felújítása – hangsúlyozta elöljáróban Czirákiné Pakulár Judit, a Városfejlesztő Kft. ügyvezetője. Mint fogalmazott: a fejlesztés örömteli, ám fennakadást fog okozni a közlekedésben, több szakaszon. A projekt részeként kicserélik a csaknem 100 éves vezetékrendszert, így egy üzembiztos hálózat fog működni az érintett szakaszon.
– Ez a projekt egy olyan konstrukcióban került kiírásra, illetve olyan pályázaton nyertük el a támogatást, amelyben a városnak sajnos jelentős önerőt kellett biztosítania. De a feladat jelentősége és súlya mindenképp lehetővé tette, hogy meghozzák ezt a döntést. Közel 300 millió forintot tett bele Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, és közel 600 millió forintos támogatással tud megvalósulni – nyilatkozta Czirákiné Pakulár Judit, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.
A hamarosan induló fejlesztés két önkormányzati képviselő területét is érinti. Berta Krisztán elmondta: fontos lett volna a nagyobb részvétel a hétfői fórumon a tájékoztatás miatt, de így is folyamatosan informálni fogják az érintetteket minden létező csatornán.
– Minden felületet ki kell használnunk, hogy tájékoztassuk mind az ott lakókat, mind az arra közlekedőket. Hiszen ez nem csak az ott lakókat fogja érinteni, hanem a város bármely pontján élőket, akik arra közlekednek. De én azt mondom, hogy végre, hiszen több évtizedes problémát old meg ez a felújítás – emelte ki Berta Krisztián önkormányzati képviselő.
A terület és a rekonstrukció által szintén érintett önkormányzati képviselő, Bodó László is részt vett a programon. A folyamatos csőtörések miatt sok esetben kapott értesítést, panaszt az elmúlt pár években a választókerületében élőktől.
– Én a Platán sorról tudok beszámolni. A ’60-as évek közepében épült, és azóta nem volt felújítva a víziközmű. Aki belegondol, mit jelent az, hogy reggel fölkel a család, megnyitja a csapot, és nem jön a víz, - van úgy, hogy ezzel szembesül hetente egyszer-kétszer… Tehát nagyon várták és várják az ott lakók, hogy ezt a gondot a város megoldja nekik – árulta el Bodó László önkormányzati képviselő.
A projekt kivitelezése április 3-án kezdődik. A Szabadics Építőipari Zrt. és az Aquaprofit, valamint a Városfejlesztő Kft. reményei szerint a lehető leghamarabb, így akár már a nyár végén befejeződhetnek a munkálatok.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.
Forgalomba állt a tizenegy új elektromos autóbusz Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 20:11A megyeszékhelyi flottát szerdán adták át. A 2,1 milliárd forintos projektet a Volánbusz finanszírozta.
Országos versenyen szereztek dobogós helyezést a piarista diákok
2023. jún. 1. 20:09Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai intézményt három tizenegyedik osztályos diák, Jáger Rebeka, Beck Janka és Blaskovics Eszter képviselte a budapesti megmérettetésen.
Június havi gyógyszertári ügyelet
2023. jún. 1. 07:05A június havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.
Újra gyereknapi horgászversenyt rendeztek a Csó-tón
2023. máj. 31. 19:36Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Befejeződött az ipari park bővítése
2023. máj. 31. 19:31Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán. A projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg. A városvezetés az elnyert forrást az ipari park bővítésére, területvásárlásra és közművesítésre fordította, ezzel segítve Kanizsa gazdasági fejlődését.