Két arany és egy ezüstérem Lengyelországból
Lengyelországba, Dabrowa Górnicza városába voltak hivatalosak a Kanizsai Birkózó Sportegyesület versenyzői, ahol a Montostal Silesia Cup elnevezésű szabadfogású birkózó viadalon több mint 280 versenyző alkotta mezőnyben bizonyíthattak Szatmári Zsolt tanítványai, szám szerint hatan.
A KBSE immár rutinos versenyzője, Pőcze Bence (jobbról) mellett újabb tehetségek is bontogatják szárnyaikat Szatmári Zsolt edző (balról) instrukciói szerint
A dél-zalai birkózók eredményei több súlycsoportban is remekül alakultak, hiszen az U17-es korcsoportban négy győztes mérkőzésével Pőcze Bence 80 kg-ban első helyezést ért el. A diák II korcsoportosoknál szintén négy győztes meccsével Fűr András is aranyérmes lett úgy, hogy a fináléban igencsak szoros csatában múlta felül klubtársát, Pfefer Vilmost. Tegyük hozzá, addig Vilmos is remek szériával zsebelhette be a szépen csillogó ezüstérmet, tették mindezt a kanizsaiak 38 kg-ban. Rajtuk kívül három győztes és két vesztes párharcával 42 kg-ban ötödik helyen zárt Bencze Botond. Fűr Dávid és Kiss Boldizsár ezúttal a fiatalok korosztályában éremért nem csatázhattak, viszont a KBSE a csapatversenyben a szintén előkelő második helyezést szerezte meg.
P.L.
A rovat további hírei: Sport
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.
A Vasasé a karosi győzelem, a Kanizsa összesítésben a tizenkettedik
2023. máj. 31. 11:25A Kanizsa Diákkosárlabda Klub szervezésében a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában pattogott a labda a kosárlabda Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság B döntőjének keretében.
Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
2023. máj. 30. 19:02Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.