Két év kihagyás után, április 15-én újra lesz Répafőző Fesztivál
A miklósfai programot, eltérve a hagyományoktól, idén nem januári időpontban tartják. Mint az a keddi sajtótájékoztatón elhangzott, a szervezők ezzel azt szeretnék elérni, hogy még több látogató kóstolhassa meg szabadtéren a kerekrépából készült finomságokat.
A korábbi évek sikere arra inspirálta a szervezőket, hogy kilépve a Mindenki Háza falai közül, szabadtérre vigyék a versenyt, ahol kézműves foglalkozással, színes kulturális műsorral, sztárfellépővel és utcabállal várják az érdeklődőket. Az eseményre a megszokott módon, három kategóriában lehet nevezni – árulta el Lajkó Mihály, a Miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület elnöke.
– Két év kihagyás után, idén április 15-én kerül megrendezésre a XXI. Répafőző Fesztivál Miklósfán. A rendhagyó időpontot az indokolja, hogy az eddigi nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel megpróbáljuk a rendezvényt kivinni szabadtérre, hogy minél többen tudjanak ellátogatni és részt venni, valamint répás ételeket kóstolni – emelte ki Lajkó Mihály, a Miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület elnöke.
A megemelkedett energiaárak miatt a Mindenki Háza sincs könnyű helyzetben, így az intézmény vezetése igyekszik minden pályázati lehetőséget megragadni. Nemrégiben 2,7 millió forintot nyertek, ennek egy részét a szabadtéri programoknál használható eszközeik fejlesztésére fordítják.
– Ennek fő célja, a közösségért és a közösségi tér fejlesztése itt Miklósfán. Ezen pályázat keretében lesz lehetőségünk az udvaron elkészült padok fölé fedést készíteni, ezáltal az élettartamukat jelentősen meghosszabbítani, sokkal komfortosabbá tenni a rendezvényteret a Mindenki Háza udvarán. Többek között még lehetőségünk lesz jelmezek beszerzésére, webfejlesztésre, a marketingtevékenységnek a felerősítésére, illetve szeretnénk hozzájárulni a ház működési költségeinek fenntartásához is, hogy minél könnyebben átvészeljük ezt az évet és minél több színesebb programmal készülhessünk a helyi és az idelátogató vendégeknek egyaránt – hangsúlyozta Pintér-Tuboly Kinga, Mindenki Háza Miklósfa, elnöke.
A répafőző versenyről bővebb információ és a nevezési lap megtalálható a www.miklosfa.hu weboldalon.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.
Forgalomba állt a tizenegy új elektromos autóbusz Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 20:11A megyeszékhelyi flottát szerdán adták át. A 2,1 milliárd forintos projektet a Volánbusz finanszírozta.
Országos versenyen szereztek dobogós helyezést a piarista diákok
2023. jún. 1. 20:09Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai intézményt három tizenegyedik osztályos diák, Jáger Rebeka, Beck Janka és Blaskovics Eszter képviselte a budapesti megmérettetésen.
Június havi gyógyszertári ügyelet
2023. jún. 1. 07:05A június havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.
Újra gyereknapi horgászversenyt rendeztek a Csó-tón
2023. máj. 31. 19:36Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Befejeződött az ipari park bővítése
2023. máj. 31. 19:31Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán. A projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg. A városvezetés az elnyert forrást az ipari park bővítésére, területvásárlásra és közművesítésre fordította, ezzel segítve Kanizsa gazdasági fejlődését.