Kiváló védekezéssel győzött a női kézilabdacsapat
Megszerezte szezonbéli második győzelmét a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata. Baranyai Zsolt tanítványai az NB II Dél-nyugati csoportjának legutóbbi játéknapján magabiztosan, 30-18-ra verték a SZISE U22-es gárdáját a Kanizsa Arénában.
Ősszel a Szent István SE fiataljai nyolc góllal verték a dél-zalaiakat és a kanizsai mérkőzés sem kezdődött jól hazai szempontból, tíz percet követően 7-2-re vezettek a vendégek. Egy időkérést követően a Tungsram elkezdte ledolgozni a hátrányát és a huszadik minutumban már döntetlen volt az állás. A kanizsaiak védekezése összeállt az első félidő hajrájára, Dudora Nikolett hosszú perceken keresztül nem kapott gólt, a támadások közül pedig többet is sikeresen fejeztek be Kovács Boglárkáék, így 14-10-el fordultak a csapatok. A játék képe a második játékrészre sem változott, a SZISE játékosai hosszú percekig nem tudták bevenni a kaput, a hazaiak viszont sorra szerezték a gólokat és a 43. percben már tízre növelték a különbséget. A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel fog győzni a pályaválasztó, a végeredmény 30-18 lett.
– Az elején nem úgy mentünk bele a mérkőzésbe, ahogy kellett volna. Amint védekezést váltottunk, megzavartuk az ellenfelet és azzal, hogy végigkísértük az ellenfelet szinte alig tudtak gólt lőni. Ezzel fel tudtunk zárkózni a mérkőzésen és már a félidőben is négygólos előnyünk volt. Onnan már csak növeltük az előnyünket és azt gondolom, hogy magabiztos győzelmet arattunk – értékelte a mérkőzést Baranyai Zsolt, a Tungsram SE Nagykanizsa vezetőedzője.
A győzelemből Dudora Nikolett 12 védéssel, Szmodics Dóra és Szmerk Lara 5-5 góllal vette ki a részét, a házi gólkirály Krenner Fanni pedig kanizsai szezoncsúcsot jelentő 13 alkalommal talált be. A dél-nyugati csoport góllövőlistájának második helyezettje elégedett volt a játékával, szerinte azonban az eredmény a csapatmunkát is dicséri.
– Maximálisan meg vagyok elégedve, de ez igazából csak a csapattársaimnak köszönhető. De mindig van jobb, lehetett volna most is, de összességében nem panaszkodom – fogalmazott Krenner Fanni, a Tungsram SE Nagykanizsa kézilabdázója.
Sikerével a Tungsram SE nagy lépést tett a bennmaradás felé, mivel három pontra növelte előnyét a sereghajtó Hévízzel szemben és beérte pontszámban legutóbbi ellenfelét. A kanizsai hölgyek szombaton Székesfehérvárott lépnek pályára, majd április 15-én a Tungsram-csarnokban fogadják a Mohácsot. Az egyesület férfi csapata szintén játszotta hétvégén és a 10 gólos Csordás Marcell vezérletével, 33-25-ös győzelmet aratott Siklóson, így listavezetőként fogadja a második Hőgyészt szombaton az Arénában.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.
A Vasasé a karosi győzelem, a Kanizsa összesítésben a tizenkettedik
2023. máj. 31. 11:25A Kanizsa Diákkosárlabda Klub szervezésében a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában pattogott a labda a kosárlabda Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság B döntőjének keretében.
Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
2023. máj. 30. 19:02Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.