Komoly küzdelmeket hozott a kanizsai bokszgála
Nagyszabású bokszgála helyszíne volt szombaton a Kanizsa Aréna. Az I. Villtek Sipos István Emlékverseny csúcspontja Kovács „Pikk Pakk” Gyula és Bánóczi Zoltán összecsapása volt, ahol előbbi sportoló már az első mentben kiütötte riválisát és viharos gyorsasággal zsebelte be a győzelemért járó serleget. A profik mellett a hazai ökölvívók is szorítóba léptek az eseményen.
A Kanizsa Boksz Klub junior és ifi versenyzői mellett a hazai korosztályos amatőr ökölvívás krémjei is bemutatkozott a ringben. Nemcsak az ország különböző pontjáról érkezetek a versenyzők, horvát, osztrák és ukrán sportolókat is láthattak az Arénába érkezők. Draskovics Szilárd a Kanizsai Boksz Klub elnöke örül, hogy sikerült egy ilyen nagyszabású gálát szervezniük, ahol a mérkőzések mellett születésnap és megemlékezés is volt a hétévégén.
– Szerintem ez egy nagyon nagy ünnep nekünk, mert sikerült az új Arénánkba egy elég komoly rendezvényt szerveznünk, ez a Sipos István Emlékverseny. Egyben megemlékezünk arról a mesterről aki, Nagykanizsán elindította az ökölvívást 1940-ben, és szerintem ez a rendezvény egy méltó helyszín is egybe és nagyon jó mérkőzéseket fogunk látni – nyilatkozta Draskovics Szilárd, a Kanizsa Boksz Klub elnöke.
A legnagyobb segítsége a szervezőknek a támogatók voltak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a nívós esemény. Salamon Tamás főszervező hangsúlyozta, ezen a programon, a helyi tehetségeknek próbalnak egy kis reflektorfényt, és lehetőséget biztosítani, a profik és amatőrök mellett.
– Mindenféleképpen rengeteg munka és rengeteg áldozat szabadidőből elcsípve és ahonnan még tudott így a munka mellett, de úgy gondolom, ha minden jól sikerül akkor tényleg megérte egy ilyen kaliberű rendezvényt Kanizsán összehozni – mondta el Salamon Tamás főszervező.
Régóta készültek már a kanizsai sportolók a megmérettetésre, az edzők fő feladata az volt, hogy mentálisan és a fizikálisan is összhangba hozzák a Kanizsa Boksz Klub öt versenyzőjét, akik ezen a napon a ringbe szálltak.
– Főként mentálisan tudok szerintem ilyenkor segíteni, azért egy itthoni rendezvény teljesen más, mintha elutazunk máshova. Itt látják a szülők, a barátok, látják az osztálytársak, a rokonok. Ez ad egy nyomást is rájuk, amit próbálunk rajtuk kicsit csökkenteni – árulta el Tóth László, a Kanizsa Boksz Klub edzője.
Szentes Jácint kanizsai győzelemmel nyitotta meg a mérkőzések sorát, izgalmas küzdelemben múlta felül osztrák ellenfelét. Csapattársa Kecskés Ákos szintén küzdelmes meccsen hozott újabb hazai sikert. Jácint úgy gondolja nagy lehetőség hazai pályán küzdeni, de ez egyben teher is volt számára, éppen emiatt sokat és keményen edzett erre a napra is.
– Ez egy nagyon nagy megtiszteltetés, hogy itthon is tudok bokszolni, nagyon nagy szerencsémre, mivel úgy volt először, hogy nem lesz párom, szerencsére lett, egyébként nagyon szeretek itthon bokszolni, már csak kesztyűzések vagy ilyesmi módon, de ígyhogy verseny szinten, így azért ad egy picit a lendületnek. Izgulok is egy picikét, mert azért a családom és nagyon nagy tábor van, aki itt úgymond biztat, hogy nyerjek – emelte ki Szentes Jácint, a Kanizsa Boksz Klub ökölvívója.
Szira Zsófia még nem épült fel 100 százalékosan sérüléséből, de komolyan vette a felkészülést. Látványos csatában győzte le paksi ellenfelét. Idei tervei között szerepel, hogy kijusson az ifjúsági Európa-bajnokságra és a Bornemissza Gergely nemzetközi emlékversenyt szeretné megnyerni a tavalyi második hely után.
– A sérülésből még nem teljesen, mert még fáj a lábam de amennyire tudok mozogni, majd a meccsen úgy is látják. nagyjából úgy készültem, mivel futni nem tudok, inkább zsákolás, meg iskola, meg kesztyűzés is volt, meg a futópadon emelkedőn sétáltam – hangsúlyozta Szira Zsófia, a Kanizsa Boksz Klub ökölvívója.
A nagyközépsúlyú magyar bajnoki címért szintén érvényesült a papírforma, Máté Ádámra került a bajnoki öv Glück Norberttel szemben. Óriási érdeklődés kísérte a későesti programban ringbe lépő nagykanizsai versenyző, Detre Gábor mérkőzését. A gála legváltozatosabb és közönségszórakoztatóbb meccsén végül Detre győzött a kezdeti hátrányból megfordítva a küzdelmet. A nemzetközi megmérettetésnek nagy sikere volt, amelyből hagyományt szeretnének elindítani a szervezők.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.
A Vasasé a karosi győzelem, a Kanizsa összesítésben a tizenkettedik
2023. máj. 31. 11:25A Kanizsa Diákkosárlabda Klub szervezésében a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában pattogott a labda a kosárlabda Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság B döntőjének keretében.
Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
2023. máj. 30. 19:02Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.