Lezárult a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Játék a jövőért 2 pályázati programja
Budavölgyi Kálmán, az egyesület vezetője az elért eredményekről kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Halis István Városi Könyvtárban.
A civil szervezet projektje – amelynek célja az iskolai bántalmazások megakadályozása volt – csaknem egy évet ölelt fel. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által is támogatott programban rajzpályázat is szerepelt, amelynek alkotásai egy hónapig megtekinthetők voltak a Halis István Városi Könyvtárban. Budavölgyi Kálmán egyesületi elnök elégedett a megszerzett tapasztalatokkal, ám úgy véli, a jövőben is fel kell hívni a figyelmet erre a napjainkban egyre gyakoribb problémára.
– A folytatásban azt szeretnénk elérni, hogy minél több helyre tudjunk elmenni. 80-82 osztály volt, ahol be tudtuk mutatni, de több ezer helyre el lehetne menni itt a megyében is. Az igazi azonban az lenne, ha nem állnánk meg a megyehatárnál és esetleg a régióban is tudnánk közvetíteni ezeket az értékeket – emelte ki Budavölgyi Kálmán, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület elnöke.
A projektben fontos szerepet játszott a Kanizsai Fiatalok Közössége is, akik drámapedagógiai foglalkozásokat tartottak a környékbeli iskolákban. A Pengeélen című előadás a tinédzserek körében tapasztalható fizikai bántalmazásról szól, míg a Cybervalóság az internetes zaklatás témakörét boncolja. Szollár-Nikolics Zsanna az előbbi történetet még egymaga írta, a másodikban viszont már Mihály Péter színész-rendezővel közösen dolgozott.
– Személyes okokból is nagyon a szívügyünk volt ez az ügy, hiszen a mi csoportunkba járó fiatalok is gyakran mesélik, hogy mit élnek át az iskolában. Amikor jött a lehetőség, akkor próbáltam az ő fejükkel is gondolkozni. Én azt gondolom, hogy - látva azt, hogy részt vettem több előadáson – kíváncsi voltam, élőben hogyan működik, és nem csalódtam. Nagyon befogadóak voltak, akik nézték a darabot –árulta el Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közösségének elnöke.
A foglalkozásokat Fási Barnabás vezette. Szerinte voltak olyan osztályok, ahol ez a probléma nem jelentős, ám több olyan eset is akadt, ahol a diákokkal való beszélgetés során kiderült, a darabokban bemutatott történetek náluk is jelen vannak.
– Ahol aktívabb volt ez a probléma – akár a Cybervalóság, tehát a virtuális bántalmazására gondolok -, ott sokkal többet hozzá tudtak szólni és belementek a gyerekek. Mert ez nekik is aktuális volt és tudták mihez kötni. Így viszont tényleg akarva-akaratlanul is elkezdték önmagukban feloldani ezeket a problémákat. Én úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb – mondta el Fási Barnabás, a Kanizsai Fiatalok Közösségének alelnöke.
A Játék a jövőért 2 egy két évvel ezelőtti projekt folytatása volt. Jelentős változásnak számított, hogy akkor 30 drámapedagógiai foglalkozásra volt lehetőség, most viszont ezeknek a programoknak a száma 52-re nőtt.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.
Forgalomba állt a tizenegy új elektromos autóbusz Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 20:11A megyeszékhelyi flottát szerdán adták át. A 2,1 milliárd forintos projektet a Volánbusz finanszírozta.
Országos versenyen szereztek dobogós helyezést a piarista diákok
2023. jún. 1. 20:09Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai intézményt három tizenegyedik osztályos diák, Jáger Rebeka, Beck Janka és Blaskovics Eszter képviselte a budapesti megmérettetésen.
Június havi gyógyszertári ügyelet
2023. jún. 1. 07:05A június havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.
Újra gyereknapi horgászversenyt rendeztek a Csó-tón
2023. máj. 31. 19:36Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Befejeződött az ipari park bővítése
2023. máj. 31. 19:31Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán. A projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg. A városvezetés az elnyert forrást az ipari park bővítésére, területvásárlásra és közművesítésre fordította, ezzel segítve Kanizsa gazdasági fejlődését.