Magyar utazók világjárásáról nyílt kiállítás a Halis István Városi Könyvtárban

facebook megosztás

 Gelencsér Gábor tárlata némileg március 15-höz is kapcsolódik, hiszen Berzencey Lászlóról is szó esik, aki kormánybiztos volt a forradalom és szabadságharc időszakában.

A kanizsai nyugdíjas újságíró, Gelencsér Gábor ezúttal gyűjteményének azon szeletét állította ki, amely az ázsiai területekre és olyan utazókra fókuszál, akik ma kevésbé számítanak ismertnek. A kiállított pénzérmék, képeslapok és zászlók ezeknek az utazásoknak szentelnek emléket, köztük Brunner Erzsébet és Sass Brunner Erzsébet világjárásának.

– A lokálpatrióta kötődésünkből adódóan a Brunnerek útját jártuk végig, ugye ők anya és lánya, akik Indiában éltek és onnan nagyon sok utazást tettek. A zászlók azokat az országokat jelölik, ahol megfordultak, Hongkongon Sanghajon át Japánig, Thaiföld, Burma és Nepál, mindenütt festettek –  mondta el Gelencsér Gábor, gyűjtő.

A könyvtár számos korabeli újságcikkel és utazási könyvel igyekezett színesíteni a tárlatot. A résztvevők így megismerhetik Jakabos Ödön történetét, aki egy év alatt, 5 dollárral a zsebében gyalog jutott el Erdélyből Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi síremlékéig, és Brezencey Lászlóról is információkat tudhatnak meg, aki a forradalom leverését követően, emigrációja alatt kutatta a magyarok óhazáját.

–Kossuthot az emigrációba is követte, ő is kereste a magyarok nyomait, többször is próbálkozott vele. Talán ő volt az első, aki először körbejárta a Földet a magyarok közül. Visszajött az emigrációból, újra képviselő is lett, tehát egy nagyon színes élete volt, tehát valakinek a március 15-e nem úgy fejeződött be, hogy mondjuk emigrációba mentek és besorozták, netán vértanúként végezte. Voltak olyanok, akik emigrációba mentek és az egyik szereplő is ilyen – fogalmazott Czupi Gyula, Halis István Városi Könyvtár igazgatója.

A sivatagi karavánszerájtól a japán teaházig – magyar utazók világjárása Ázsiában című kiállítás március 31-ig tekinthető meg a bibliotéka földszintjén.  

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.