Május 22-ig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról
A személyi jövedelemadó egy plusz egy százalékának felajánlásáról május 22-ig lehet rendelkezni - hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményben csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hangsúlyozva: a felajánlás csak néhány percet vesz igénybe, a támogatott szervezeteknek pedig óriási segítséget jelentenek ezek az adóforintok.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az szja-bevallás webes felületének kezdőoldalán is feltünteti a rendelkezés lehetőségét az adó egy plusz egy százalékáról azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot - közölte Kis Péter András szóvivő. Hozzáfűzte: a legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egy százalékát.
A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a "22EGYSZA" lapon május 22-éig, a legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával lehet beadni - írta a szóvivő.
Kitért arra is, hogy - amint a korábbi években -, a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik egy plusz egy százalékos nyilatkozatát, legkésőbb 2023. május 10-éig lezárt borítékban kell átadni a munkáltatónak a nyilatkozatot. A lezárt boríték ragasztott felületét a munkavállalónak saját kezűleg kell aláírnia. A munkáltatónak a nyilatkozatot tartalmazó borítékot sértetlen állapotban, kísérőjegyzékkel együtt, zárt csomagban 2023. május 22-éig kell eljuttatnia a NAV-hoz - részletezte Kis Péter András.
Hozzátette, felajánlásokat kizárólag azok a civilszervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.
A vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat technikai számára szóló, formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg egy másik technikai számmal rendelkező kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza - emlékeztetett a szóvivő. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a civil kedvezményezett számára továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.
MTI
(Borítókép: shutterstock.com)
A rovat további hírei: Belföld-külföld
A kormánynak hála olcsóbb lett az avokádó és a mangó
2023. jún. 1. 10:55És olcsóbb lett a bio spagetti, a kókuszzsír is. A kötelező akciózás a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására hozott kormányzati intézkedés a magyar családok és nyugdíjasok védelmére. A G7 cikkét a 444.hu szemlézte.
Koronavírus - Elhunyt öt beteg, 171 az új fertőzött Magyarországon
2023. jún. 1. 10:40Az elhunytak száma 48 873-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 2189.
Idén jobban fizet a diákmunka
2023. jún. 1. 08:12Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni.
Júliustól az állam helyett magánvállalat, a MOHU MOL Zrt. végzi a hulladékgazdálkodást
2023. máj. 31. 08:12Az új koncessziós modellben az állam helyett egy magánvállalat, a Mol hulladékgazdálkodási vállalata, a MOHU MOL Zrt. fogja végezni a hulladékgazdálkodást. Júliustól ők veszik át, gyűjtik, szállítják és előkezelik majd a lakosságtól, intézményektől, gazdálkodó szervezetektől származó, nagyjából évi 5 millió tonna hulladékot.
Erős országos és balatoni turisztikai szezonra számít idén a Magyar Turisztikai Ügynökség
2023. máj. 31. 07:05Az igazgató az év legfontosabb szakmai feladatának nevezte az online pénztárgépet alkalmazó, illetve jeggyel látogatható vendéglátóegységek és a turisztikai attrakciók csatlakozását a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK). A tesztidőszak már zajlik, július elsejétől pedig kötelezővé válik a csatlakozás.
Fogy a magyar – Áprilisban 6352 gyermek született és 10 096-an haltak meg
2023. máj. 30. 09:25Az előzetes adatok szerint 2023 áprilisában 6352 gyermek született, és 10 096-an haltak meg. Közölték azt is, hogy áprilisban 3464 pár kötött házasságot, 31 százalékkal, 1546-tal kevesebben, mint 2022 áprilisában.
Megtelnek a hazai szálláshelyek a pünkösdi hosszúhétvégére
2023. máj. 26. 14:00A külföldiek közül elsősorban Hévízen, Bükön, Siófok, Hajdúszoboszlón pihennek majd. Honfitársaink viszont leginkább Balatonfüredet, Siófokot, Hajdúszoboszlót és Zalakarost részesítik előnyben pünkösdkor Budapest mellett.