Második alkalommal rendeztek szakmai napot a letenyei Hóvirág Óvodában
A nyílt előadáson a zeneterápiáról, a liberális nevelés következményeiről, és a magzat méhen belüli érzelmi fejlődéséről is hallhattak az érdeklődők.
A térség legnagyobb óvodájaként vállalták az esemény megszervezését, amely segítségével a szakmai fejlődést, és a közös összefogást szeretnék megvalósítani – mondta el Hermmánné Szunyogh Éva óvodavezető.
– Ezzel a szakmai nappal is megpróbáljuk összefogni a környező települések óvodáit, bölcsödéit. Vannak a rendezvényen védőnők, a családsegítő munkatársai, és nyitottá tettük, tehát bárki számára elérhető volt. Második alkalommal rendeztük meg, sokkal többen vesznek részt rajta, és bízunk benne, hogy ez a jó hagyomány megmarad, és minél többen élnek ezzel a lehetőséggel – mondta el Hermánné Szunyogh Éva óvodavezető.
Molnárné Végh Katalin óvodapedagógusként családi napközit működtet. Évek óta zeneterapeutaként is foglalkozik gyerekekkel, a rendezvényen tartott prezentációja főként a Kokas-módszerről szólt.
– Három területre lehet osztani, a zenére, a mozgásra, és a képzőművészetre, és a spontán improvizáció felhasználásával a gyerekek személyiségének a kibontakoztatását célozza meg – nyilatkozta Molnárné Végh Katalin zeneterapeuta.
Horváth Jennifer, a kanizsai kórház szakorvos-jelöltjének előadásán a magzat méhen belüli érzelmi fejlődéséről hallhattak a résztvevők.
– Ez egy nagyon fontos téma, mivel maga a gyermekek fejlődése már méhen belül elkezdődik, tehát nem egy tiszta lappal születünk, hanem már a méhen belül is elindul egy érzelmi fejlődés, kialakul emlékezet is, amit több kísérlettel is bizonyítottak. Fontosnak tartom, hogy az édesanyákat is esetleg egy következő terhesség előtt felkészíteni erre az útra, erre a kilenc hónapra, és hogy minél jobban rá tudjanak hangolódni a gyermekükre – árulta el Horváth Jennifer.
A letenyei óvoda vezetője elmondta, a covid-járvány óta a kollégáknak egyre nagyobb igénye van az új szakmai ismeretek megszerzésére, és a széleskörű tájékozódásra.
SZ.F.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Térségi hírek
Tizenegy új elektromos autóbusz állt forgalomba Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 06:00A vármegyeszékhelyen jelenleg 26 autóbusz közlekedik, a 11 újjal több mint 40 százalékkal fiatalodik az állomány, az eddigi 13 évről 6 év alá csökken a zalaegerszegi buszok átlagéletkora.
Ausztriából és Szlovéniából is érkeztek a Szent Orbán Túrára
2023. máj. 31. 19:43A Kanizsa Kul- Túra Egyesület és Zalakaros önkormányzata közösen szervezte meg a pünkösdi teljesítménytúrát, amin 10 és 20 kilométeres távok közül választhattak a résztvevők.
15 milliárd forintos beruházással szintetikus bőr autóülés-huzat gyárat adtak át Pécsett
2023. máj. 31. 06:00Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre.
Háromnapos pünkösdölőt tartottak Zalakaroson
2023. máj. 30. 19:13A hosszú hétvégén kulturális műsorral, sportbemutatókkal, koncertekkel, májusfa-kitáncolással és pünkösdi királyválasztással várták az érdeklődőket a Karos Korzón.
Minden korosztály jól szórakozott a murakeresztúri polgárőr - és gyereknapon
2023. máj. 30. 18:40Először rendeztek polgárőr – és gyereknapot Murakeresztúron. A település sportpályáján rendőrségi és tűzoltó bemutató, valamint főzőverseny várt vasárnap minden korosztályt.
Idén is nagy küzdelem zajlott a SENI Kupáért
2023. máj. 30. 18:23Idén 4 megye 9 csapatának részvételével tartották meg a SENI Kupát Újnéppusztán. A fogyatékkal élők nyugat-magyarországi otthonai vettek részt a másodszor megrendezett regionális focitornán.
Új, fény- és félsorompóval ellátott vasúti átjárót adott át a közlekedési államtitkár Keszthelyen
2023. máj. 30. 07:05Nagy Bálint felidézte: néhány éve, amikor megnyitott a keszthelyi kutyás park és piknikkert, az előtte található vasúti átjáró forgalma még csekély volt. Azonban a vízparti kutyás park már az első évben sok látogatót - a koronavírus-járvány ellenére a nyári hónapokban csaknem tízezer embert - vonzott nemcsak a környékről, hanem az ország távolabbi részeiből is.