Meghúzta egy Hyundai oldalát Letenyén, keresik a rendőrök
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. március 16-án 9 óra 45 perc és 10 óra 30 perc közötti időben Letenyén, a Kossuth Lajos utca 2. szám előtt, az egyik üzlet parkolójában anyagi kárral járó közlekedési baleset történt. Egy ismeretlen személy közlekedett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművel, amikor nekiütközött egy ott parkoló Hyundai Veloster típusú személygépkocsi jobb oldalának.
Az esetet követően az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy az ismeretlen sofőr, vagy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számon.
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság
(Borítókép és fotó: police.hu)
A rovat további hírei: Sziréna
Belehalt a szerelemféltésből kipattant vitába a férj Zalalövőn
2023. jún. 1. 15:44A vita során a feleség bántalmazta férjét, akit többször kézzel megütött, egy üveggel fejen dobott és hanyatt lökött. A férfi ezután autóval ment el otthonról, majd néhány órával később belehalt sérüléseibe.
Pénzbüntetést kapott egy kanizsai nő, mert szobát adott ismerőse légyottjaihoz
2023. jún. 1. 14:25Épület vagy egyéb hely rendelkezésére bocsátásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettében találta bűnösnek a bíróság.
16 éves fiút keresnek a kanizsai rendőrök
2023. jún. 1. 11:50Harangozó György Ferenc 170 centiméter magas, szőke rövid hajú fiú. Eltűnésekor sötét pulóvert, kék farmernadrágot, és feltehetően zöld színű sportcipőt viselt.
Elvétette a balkanyart, fejtetőn állt meg autójával egy kaposvári nő
2023. máj. 31. 09:50Az 51 éves kaposvári nő személyautóval a 76-os számú főúton egy balra ívelő kanyarban lesodródott az úttestről, majd a tetejére borult.
Tetten érték a csörnyeföldi betörőket
2023. máj. 31. 09:25A rendőrök a 23 és 37 éves férfiakat elfogták, és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Árokba kényszerült a kamion, keresik a cserbenhagyó sofőrt
2023. máj. 30. 13:00A feltehetőleg fekete színű Opel vagy Ford típusú személyautó sofőrje úgy kezdte meg egy vele azonos irányba haladó ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetőleg kék színű személygépkocsi előzését, hogy a velük szembe érkező nyergesvontató az ütközés elkerülése érdekében a vízelvezető árokba hajtásra kényszerült.
Nagyon összetörte magát egy Zalakarosra bicikliző kanizsai férfi
2023. máj. 30. 11:50A 62 éves nagykanizsai férfi Zalakaros felé kerékpározott, amikor a rendelkezésre álló információk alapján műszaki hiba miatt elesett. A balesetben a biciklis az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.