Mellbe szúrta barátját, majd elásta a kertben
A rendőrségre 2022. január 5-én érkezett bejelentés arról, hogy egy férfit régen láttak Orosztonyban, a lakóhelyén nem tartózkodik. A rendőrök az eltűnt személy felkutatása érdekében adatgyűjtést végeztek, meghallgatták a családtagokat, ismerősöket, majd 2022. március 1-én a holttestet is megtalálták.
A széleskörű nyomozati cselekmények eredményeként a nyomozók megállapították, hogy 2021. december 4-én szóváltás, majd dulakodás alakult ki az 56 éves helyi férfi házában közte, és barátja között. A vita hevében az elkövető bántalmazta, majd egy késsel mellkason szúrta áldozatát, akit egy nappal később a házhoz tartozó kertben ruhákba csomagolva elásott, ezután pedig ágakkal takarta el a hantot.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást az 56 éves orosztonyi férfival szemben. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait megküldték az illetékes ügyészségnek. A gyanúsított 2022. március 3. óta letartóztatásban van – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
(Borítókép és fotó: police.hu)
A rovat további hírei: Sziréna
Belehalt a szerelemféltésből kipattant vitába a férj Zalalövőn
2023. jún. 1. 15:44A vita során a feleség bántalmazta férjét, akit többször kézzel megütött, egy üveggel fejen dobott és hanyatt lökött. A férfi ezután autóval ment el otthonról, majd néhány órával később belehalt sérüléseibe.
Pénzbüntetést kapott egy kanizsai nő, mert szobát adott ismerőse légyottjaihoz
2023. jún. 1. 14:25Épület vagy egyéb hely rendelkezésére bocsátásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettében találta bűnösnek a bíróság.
16 éves fiút keresnek a kanizsai rendőrök
2023. jún. 1. 11:50Harangozó György Ferenc 170 centiméter magas, szőke rövid hajú fiú. Eltűnésekor sötét pulóvert, kék farmernadrágot, és feltehetően zöld színű sportcipőt viselt.
Elvétette a balkanyart, fejtetőn állt meg autójával egy kaposvári nő
2023. máj. 31. 09:50Az 51 éves kaposvári nő személyautóval a 76-os számú főúton egy balra ívelő kanyarban lesodródott az úttestről, majd a tetejére borult.
Tetten érték a csörnyeföldi betörőket
2023. máj. 31. 09:25A rendőrök a 23 és 37 éves férfiakat elfogták, és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Árokba kényszerült a kamion, keresik a cserbenhagyó sofőrt
2023. máj. 30. 13:00A feltehetőleg fekete színű Opel vagy Ford típusú személyautó sofőrje úgy kezdte meg egy vele azonos irányba haladó ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetőleg kék színű személygépkocsi előzését, hogy a velük szembe érkező nyergesvontató az ütközés elkerülése érdekében a vízelvezető árokba hajtásra kényszerült.
Nagyon összetörte magát egy Zalakarosra bicikliző kanizsai férfi
2023. máj. 30. 11:50A 62 éves nagykanizsai férfi Zalakaros felé kerékpározott, amikor a rendelkezésre álló információk alapján műszaki hiba miatt elesett. A balesetben a biciklis az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.