Nagy port kavart a közgyűlésen a Médiaház támogatásának új összege és az OKISB jogköreinek bővítése

facebook megosztás

Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság hatáskörébe került a város reprezentációs, marketing- és reklámköltségeiről való döntés. Erre Fodor Csaba szerint azért volt szükség, mert ezen sorokra 50 millió forintot írt Balogh László, és a múltban gyakran előfordult, hogy nem feltétlenül az önkormányzatot támogató célokra költötte el ezt a polgármester. Szintén fontos döntés volt a Médiaház támogatása. A helyi Fidesz a közösségi oldalon így fogalmazott: „Fontosabb nekik a Kanizsa TV, mint az óvodák, intézmények karbantartása.”

Többségében azért nem az egyetértés jellemezte a költségvetés módosítását, így az OKISB-hez rendelt jogköröket sem támogatta a Fidesz-frakció. Balogh László szerint méltatlan, hogy egy ünnepi koszorú is a bizottság engedélye után lesz vásárolható, míg Bizzer András úgy látja, ezek alapján akár heti 2-3 alkalommal is ülésezni kell a grémiumnak, ami szinte kivitelezhetetlen. Egy évben összesen 100 ezer forintról dönthet a továbbiakban a polgármester, a 20 ezer forintot meghaladó tételeknek pedig minden esetben az OKISB elé kell kerülniük.

– Úgy gondoltuk, hogy az OKISB-hez telepítjük ezt, hiszen az oktatási és kulturális bizottság majd dönt ebben, hiszen mégis bent ülnek 7-9-en, a külső bizottsági szakemberekkel együtt, meg a hivatal szakembereivel együtt. S el tudják dönteni, hogy adott kérés teljesíthető-e, érdeke-e az önkormányzatnak vagy csak egyeseknek. S ha nem érdeke az önkormányzatnak, akkor nem fogják támogatni, s akkor az összegszerűség szóba se fog kerülni. Ha meg azt mondják, hogy igen, akkor eldöntik, hogy erre a tevékenységre a rendelkezdésre álló keretösszegből mekkora az az összeg, amit célszerűen fel lehet és fel is kell használni –nyilatkozta Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.

A Médiaháznak eredetileg 50 millió forintot szánt Balogh László, ez 70 millióval kevesebb, mint a 2022-es, végleges büdzsé. Horváth Jácint szerint még a 139 milliós módosítással sem követték az inflációt, hiszen ha megteszik, akkor mintegy 200 millió forintot kellett volna a Médiaházhoz irányozni.

– A Médiaházat direkt vette le olyan összegre, ami méltatlanul alacsony, s holnaptól bezárhatna, ha úgy hagytuk volna. S megjegyzem, a Médiaház ma annyi forrást kap erre az évre, mint amennyit a korábbi, fideszes városvezetés idején kapott, 2018-2019 környékén. Tehát még mindig nem emeltük meg az inflációval azokat a pénzeket, amiket annak idején is megkaptak a fideszes időkben –hangsúlyozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

Adásunkig Balogh László nem reflektált a közösségi oldalán a közgyűlési történésekre, a Fidesz Dél-Zala azonban igen. Az utak és a járdák felújításával, valamint a közintézmények karbantartásával vonják párhuzamba a megemelt forrást. Érdekesség, hogy előbbit a polgármester sem építette be a saját előterjesztésébe.

M-B.Gy.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.