Nőtt a kulturális rendezvényekre fordítható összeg a költségvetésben

facebook megosztás

A polgármester által javasolt ötmillió forintról húszra növelték a városatyák a kulturális támogatások keretösszegét a március 10-i soron kívüli közgyűlésen. Az elfogadott költségvetésben több esemény, így az Utca tánc, valamint a Bor- és Dödöllefesztivál is külön soron szerepel.  

Két ülésen is visszatért a városi büdzsé, február 24-én az ÉVE képviselői nem fogadták el Balogh László tervezetét, a módosítóikat pedig március 10-én ismertették. Az eredeti előterjesztéshez képest számos tétel megváltozott, jelentősen átalakult a kulturális terület finanszírozása is. Gábris Jácint, az OKISB elnöke szerint ahhoz, hogy a büdzsét átalakítsák, jelentős módon racionalizálni kellett a költségeket, ami érintette a város reprezentációs, marketing- és reklámköltségeit.

– Ennek a lefaragásával, racionalizálásával már a bizottsághoz egy 18,5 millió forintos összeg állt rendelkezésre ezen feladatoknak az ellátására. Milyen feladatok ezek? Többek között idetartozik az önkormányzati reprezentáció, városmarketing, generációs napok. Kétszer is szerepelt sor a nemzeti ünnepekkel kapcsolatosan, illetve az ünnepi közgyűléssel kapcsolatban. Ezeket már csak a duplikálás miatt is érdemes volt racionalizálni – nyilatkozta Gábris Jácint, az OKISB elnöke.

A Város Napjára tervezett 15 millió forintos anyagi keret nem változott, bekerült viszont a költségvetésbe az Utca tánc Fesztivál támogatása is, amely 3,5 millió forint lesz, valamint a 2019 után ismét megrendezett Bor- és Dödöllefesztivál számára is 15 milliót biztosít az önkormányzat. Gábris Jácint úgy fogalmazott, azzal, hogy ezeket a rendezvényeket lebonyolítják, egyfajta tartozást is igyekeznek letudni a kanizsai lakosok felé, akik a pandémia alatt nem vehettek részt kulturális programokon.  

– Volt olyan település, amely a rendeleteket másképp értelmezve kijátszotta ezeket a szervezési és megvalósítási dolgokat. Mi betartottuk a törvényt és a szabályokat, és a pénzügyi keretünk is olyan volt, amilyen. Én azt gondolom, hogy ahhoz képest most a költségvetésben tisztességesen sikerült legalább az elmúlt évek mintájára azokat a fő összegeket biztosítani, amiből azt gondolom, hogy a nagykanizsai kultúra méltóképpen finanszírozható – tette hozzá Gábris Jácint.

A három nagy kanizsai fesztivál közül a Város Napját április 28-án és 29-én, az Utca Tánc Fesztivált május 19-én és 20-án rendezik meg, a Bor- és Dödöllefesztivál pontos időpontja még nem ismert.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.