Nyílt napot tartott a hétvégén a Kanizsai Kutyás Szabadidő- és Sportegyesület

facebook megosztás

A Vágóhíd utcai kiképzőpályán rendezett programon tanácsadás és engedelmességi bemutató is várta az érdeklődő gazdákat és kutyáikat, akik ki is próbálhatták a különböző akadálypályákat.

A szombati programra minden olyan gazdit és kutyát vártak, akik érdeklődnek a komolyabb kiképzések iránt, de azokat is szívesen fogadták, akik csupán a kutyatartással kapcsolatos problémáikra kerestek választ.

– Bárkinek, bármilyen kutyás kérdése van, akár az etetés, akár viselkedés, bármilyen kutyával kapcsolatos kérdésre adunk tájékoztatást, illetve segítséget. Valamint megmutatjuk egy kicsit, hogy hogyan dolgozunk az engedelmes csoportokban, most van egy BH vizsgára készülő csoportunk is, akiknek szintén ez egy jó tréninglehetőség lesz a vizsgához. Megmutatunk egy kis hoopers-t, egy kis agility-t, illetve ki is lehet próbálni, be lehet hozni a kutyusokat, meg lehet próbálni, hogy működik – mondta el stábunknak Varga Brigitta, a KKSZSE kiképzésvezetője.

Varga Brigitta kiképzésvezető elmondta, már az első veszettség elleni oltás után ajánlott kutyaiskolába vinni kedvencünket, hiszen a megfelelő szocializáció elengedhetetlen minden kutyának. A mai világban a négylábúak már olyan sokféle ingernek vannak kitéve, hogy ezeket meg kell tanulniuk kezelni egy szakértő segítségével. A kiképzések során a kutyák hozzászoknak, hogy ne magukat, hanem a gazdáikat tekintsék vezérnek.  

– Ugye van nálunk egy felkészítő picike kutyáknak először is, ami magába foglalja a szocializációt, illetve leginkább egy ilyen elméleti tanítás, hogy egy kutyatartás során mire kell felkészülni. Aztán van a kutyaovi, ahol megalapozzuk a későbbi engedelmes munkát, minden évben kétszer indítunk egy ilyen csoportos engedelmes tanfolyamot, ahol ugye egy alapfokú vizsgát tesznek a gazdik –  tette hozzá Varga Brigitta.

Innen akár komolyabb sportágak felé is elindulhatnak a kutyák és gazdáik. Az egyesületben igény esetén dog-dancing és trükkiskola is működik, emellett hamarosan elindul új, őrző-védő képzésük.

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.