Ovis nyílt napot tartottak a Hevesi Sándor Általános Iskolában
Színes programokkal, előadásokkal és bemutatkozással várták a leendő óvodásokat és szüleiket.
A Hevesi-iskolában évek óta hagyomány, hogy március végén, egy szombat délelőtt rendezik az ovis nyílt napot. A szervezők kiírtak egy városi rajzpályázatot is a kicsiknek, a kiállítás megnyitójával egybekötve ki is hirdették az alkotói verseny eredményét. A programon bemutatkoztak az intézmény művészeti csoportjai, és a szülők tájékoztatása közben, a gyerekeknek kézműves foglakozás, robotika, sakkpalota és játszóház adott lehetőséget a szórakozásra.
– Ebben az évben annyit változtattunk, hogy nem ez az egy rendezvényünk van, hosszú-hosszú évek óta csak ez volt, hanem mi is a többi iskolához hasonlóan, havonta tartottunk az ovisoknak, ilyen kis bemutatkozó délutánt. Úgyhogy most nem tudom, hogy ezek után lesz e olyan népes társaság, mint amihez hozzászoktunk, de mindenkit nagy szeretettel várunk, és nagyon remélem, hogy jól érzik majd magukat és a Hevesit választják, ugyanis Hevesisnek lenni jó –tájékoztatta stábunkat Szabó Erzsébet, a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója.
A sok program mellett többen az intézményre és a tanítókra voltak kíváncsiak.
– A kislány óvodás, és megy iskolába. Eljöttünk megnézni az iskolát, az infrastruktúráját, a programokat. Lesz sportbemutató, az is érdekel minket, meg a tanárnőket – árulta el Könczöl József.
Heizler Dorina testvérével, Jázminnal és szüleivel érkezett. Mind a ketten a rajzpályázatra is készítettek húsvéti képet, amivel helyezést is elértek.
–Azért jöttem a szüleimmel, hogy megnézzem az iskolát – mondta el Heizler Dorina.
Három osztály indítását tervezik az intézményben, ezt azonban nehezítheti, hogy idén kevesebb az iskolás kort elérő gyerek a városban.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
Van élet a 40 után - Jakupcsek Gabriella Nagykanizsán
2023. szep. 26. 14:25Lehet és kell is tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, és hetvenévesen is. Ehhez tanácsokat és útmutatást ad Jakupcsek Gabriella a legújabb könyvében. A napos B oldal – Van élet a 40 után címmel megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Vászonra vitt fantáziavilág
2023. szep. 26. 14:14Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Zalai művészek kiállítása a VOKE-ban
2023. szep. 25. 14:49Zalai művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A pénteken megnyitott tárlaton Vajdainé Mikó Judit akvarellista alkotásai, valamint a kanizsai intézményben működő fafaragó szakkör négy tagjának munkái láthatók.
30 éve a pályán - Rákász Gergely orgonaművész
2023. szep. 25. 14:42Újra Nagykanizsára látogatott Rákász Gergely, ezúttal a Lords of the Organ 7. évadával. Az orgonaművész vasárnap a református templomban adott telt házas koncert.
44 dal csendült fel a nótaesten
2023. szep. 25. 14:36Várjatok még őszirózsák címmel rendezett gálaestet a Tüttő János Nótaklub szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A népi művészeteket bemutató koncertet 19. alkalommal tartották meg.
A képzelet mesevilága
2023. szep. 22. 15:04Megnyílt a tanév első kiállítása a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában. A diákok és az intézménybe betérők ezúttal Ludvig Dániel festőművész munkásságával ismerkedhetnek meg.
Színnel és lélekkel
2023. szep. 22. 14:47Az elmúlt 18 év alkotásaiból válogatott egy kiállításra valót Horváth Lászlóné Liplin Katalin. A kiskanizsai amatőr festő ezúton mutatkozik be önálló tárlattal a Medgyaszay Házban. A csütörtök este megnyitott Színnel és lélekkel című kiállítás két hétig várja az érdeklődőket.