Pályaorientációs nyílt napot tartott a Zala Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara

facebook megosztás

 

A Tankerület és a Szakképzési Centrum együttműködésével létrehozott program tájékoztatást nyújtott az általános iskolai tanároknak a szakképzési rendszer működéséről. 

A Zsigmondy Vilmos Technikum adott helyet a program első részének, ahol a résztvevők elméleti oktatást kaptak a szakképzési modell lehetőségeiről, majd mind a három kanizsai technikum tanműhelyébe ellátogattak.  

–Minden évben próbálunk segíteni azoknak a pedagógusoknak, pályaválasztásban közreműködő tanároknak abban, hogy ezt az új rendszert megismerhessék, betekinthessenek a technikumok életébe, láthassák, hogy milyen szakmákat lehet ma Nagykanizsán elsajátítani, és ezzel is próbáljuk segíteni a munkájukat, hiszen majd hozzájuk fordulnak a pályaválasztó diákok, így egyszerűbben tudnak segíteni nekik –  mondta el Bangó-Rodek Viktória, a Zala Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara szakképzésért felelős szakmai vezetője.

Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum kancellárja hangsúlyozta, a pályaválasztásban közreműködő pedagógusok megfelelő tájékozottsága a diákoknak is segít abban, hogy a számukra legideálisabb úton tudjanak továbbtanulni. 

–A legfontosabb általános iskolában a pályaválasztásnál az, hogy az általános iskolában a pedagógusok segítsenek megtalálni azt a pályát, azt a szakmát, ami a gyerek érdeklődésének és képességeinek legjobban megfelel. Ezt szeretnénk elérni, hogy ilyen szemlélettel tudják irányítani a gyerekeket a középfokú oktatásba, nem versenyezve a gimnáziummal, mert természetesen a kiváló képességű gyereknek, aki orvos akarna lenni, vagy ügyvéd akarna lenni, annak nem a szakképzésben a helye – emelte ki Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum kancellára.

A szervezők hozzátették: ha valaki viszont a mérnöki pályát választaná, annak a szakképzés remek lehetőségeket tud nyújtani, hiszen innen is egyenes út vezethet a felsőoktatásba. Az előadásokból a szakmunkásképzés ismertetése sem maradt ki, mivel jelenleg ők a legkeresettebbek a munkaerőpiacon.

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.