Percről percre a közgyűlésről (folyamatosan frissül!)

facebook megosztás

14:55 - Békés zárás

Elfogadták a Sörgyár utca burkolatfelújítását. Berta Krisztián egy zebrát készíttetne a Csengerynél, ahol nem olyan régen történt halálos baleset. Az utca egyébként most a trafikrablásról is hírhedt lett, az elkövető még nincs meg. A zebrát egyhangúlag fogadták el. Bővebben: https://kanizsaujsag.hu/hir/202303/ujabb-zebra-letesulhet-a-kisfaludy-csengery-keresztezodesben

Új pályára nyert pénzt az FC Nagykanizsa - egyhangúlag támogatja ezt is közgyűlés.

A polgármesteri tájékoztatóból kiderül, hogy Tálosi János tette a nyertes ajánlatot a régi piac területéért. Schauta Marcellnek van egy kérdése: a polgármester egy kábítószerügyi bizottság elnöke is, hányszor üléseztek? Egyszer sem. Azt szeretné, hogy ezt a fórumot időnként hívja össze a polgármester. 

Horváth Jácintnak van egy módosítója, szavazás: 8 igen 7 nem, elfogadva.

A teljes pont szavazása: 15 igen.

 Folytatják a képviselők zárton, és majd áprilisban.

14:51 - Közbeszerzések, beszámolók és Meseország ne legyen mindenkié?

Az intézmények beszámolói nem hoztak vitát, bár volt egy érdekes momentum. Balogh László megkérdezte Czupi Gyulát, a Meseország mindenkié című könyvet bárki kölcsönözheti-e a könyvtárban. Czupi Gyula elmondta, ha megvan a gyűjteményben, akkor igen. Schauta Marcell szólt oda, el akarja olvasni Balogh László? A könyv ugye nagy felhajtást kapott, hiszen leszbikus benne a főszereplő. A Városfejlesztő harmadik pontja nem hozott vitát.

13:26 - Kell-e így a Városfejlesztő, avagy tetemrehívás a Vasemberházban

Négy ponton átrobogtak a képviselők. Jön a Városfejlesztő, visszatér az energetikai projekt. Horváth Jácint elfogadja az előterjesztést, Balogh László szerint a kérdés az, hogy van-e szükség ebben a formában a Városfejlesztőre.

Szabó Szilárd szerint az elmúlt 3 év tapasztalatai alapján, nem lehet több terhet tenni a Városfejlesztőre, mert a jelenlegi projektekkel sem bír a cég. Ezzel a közszolgáltatási szerződéssel csak tovább sokasodnának a meg nem oldott feladatok a Városfejlesztőnél. Szabó szerint a Városfejlesztő nélkül talán már elindulnának a projektek, így az energetikai is. E kapcsán ismét érdeklődik Szabó Szilárd, hiszen 3 óvoda kapcsán nem lett kiírva közbeszerzés.

Balogh Lászlónak is ez lett volna a határozata, hogy ne fogadják el ezt a szerződést.

Fodor Csaba emlékeztetett: Dénes Sándor kapta meg házi feladatnak, hogy minden közgyűlésen megkérdezze, mi van a BLG-vel? S neki el is hiszi, hogy őszintén aggódik, de nem akar több jó szót mondani, nehogy kilógjon Dénes a Fidesz-frakcióból. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy az előző vezető hibájából már 10 milliókat bukott a cég. A pályázat hibája, hogy például a tető, amit Szabó Szilárd hiányol, az nincs is benne. Például a nyílászárók cseréjénél csak a 10 centis festést lehet elszámolni, többet nem. A közbeszerzési eljárás folyamatban van, és a kiírás hamarosan meg is történik, de az óvodák tetőszigetelése abban nem lesznek benne, azt más sorokról kell majd megoldani. Arra kéri a Fideszt, a gazdasági társaságokhoz ne Cseresnyés Péternek megfelelve, politikai oldalon álljanak hozzá. Hiába támadják az ügyvezetőt, azzal a cégben dolgozó embereket is támadják. Ezek a támadások már kezdenek teljesen szakmaiatlanok lenni.

Balogh László szerint ez a közélet, ez a várospolitika.

Bizzer András elmondta, fontos kiemelni, a korábbi pályázat nem lett rosszul beadva, az rosszul lett kiírva, azt a pályázatot senki nem tudta az országból teljesíteni.

Fodor Csaba vágta oda, de ki fizette a révészt?

Bizzer András szerint az most nem fontos. Azok a dokumentumok fontosak voltak ahhoz, hogy az újból kiírt pályázatra már sikerrel pályázhasson a város. Így a Fodor-felé ferdítést ő visszautasítja.

Fodor Csaba szólt oda ismét: az Úr lemaradt!

Bizzer András arra kéri az ügyvezetőt, hogy polgármester úr leveleire érdemben válaszoljon, ne az legyen a menet, hogy a választ Czirákiné elkeni.

Balogh László szerint a legnagyobb baj az, hogy nem hallgatjuk meg a másikat.

Szabó Szilárd jön: van az a pont, amikor a pedagógiát fel kell adni, mert van akiken ez nem fog. Fodor Csabát ismét emlékezteti: amikor felmerül az energetikai projekt, mindig azzal haknizik Fodor Csaba, hogy a város 40 milliót bukott. De Szabó szerint az a dokumentáció, ami akkor készült, utóbb fel lett használva. S azt is elhallgatja Fodor Csaba, hogy a második pályázaton több mint 1 milliárdot nyert a város, illetve nyert volna, csak 3 éve az intézmények még mindig ugyanabban az állapotban vannak. Nem a 40 millió a veszteség, hanem az, hogy nem indult el semmi.

Szavazás Horváth Jácint módosítójáról, tehát elfogadják a szerződést: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás.

Következő napirend a Városfejlesztő beszámolója. A Fidesz-frakció a sokszor feltett kérdéseit: BLG és a 3 ki nem írt közbeszerzés kapcsán is érdeklődik, valamint egy másik pályázat januári közbeszerzése eredménytelen lett, ennek a miértjeiről is kérdez Balogh László.

Czirákiné PPT-s bemutatót hozott. Itt ismertette a cég felépítését. 2015-ben hozták létre a kft-t, azért, hogy a projekteket, közbeszerzési eljárásokat a város a Városfejlesztőn keresztül valósítja meg. A Városfejlesztő szabályzata alapján azt is kiemelte, hogy a bírálóbizottság köteles előterjeszteni az ügyvezetőnek a közbeszerzési eljárások lezárásáról, így a közbeszerzések lezárása is a Városfejlesztő vezető dolga 2016-tól. Czirákiné azt kérdezte, hogy a korábbi vezető idején is problémát okozott ez a jogkör? 2014 óta 7,94 milliárd jött Kanizsára fejlesztésekre, ezek 104 százalékban lettek felhasználva, hiszen kettő esetében ráemelés is történt. Így Szabó Szilárdnak is üzent az ügyvezető, ha újabb beruházásokat akar, akkor nem ártana előbb forrást találni. A felsorolt projektek közül 2019-ig a legtöbb el sem kezdődött. A Zöldváros is 2020-ban indult el. Így tulajdonképpen a projektek kivitelezése mind a vezetőváltás után zajlottak, bár ezt Czirákiné így nem szereti kihangsúlyozni, hiszen a kollégák java maradt a cégnél a vezetőváltás után is. Az utolsó időszakban, zárás előtt vannak a következők: ipari park fejlesztése, Széchenyi tér, óvodafejlesztés, foglalkoztatási paktum, Együtt Ligetvárosért. A záróellenőrzés már megtörtént a következőknél: willavatt, Zöldtábor, Erasmus +. Folyamatban van még: víziközmű-rekonstrukció, kompetenciaközpont. 

Külön kitért Czirákiné a víziközmű-rekonstrukcióra, ott a tényleges lezárások húsvét után kezdődnek. A lakossági fórumról mi is írtunk: https://kanizsaujsag.hu/hir/202303/jovo-hetfon-indul-a-vizikozmuhalozat-rekonstrukcioja

Foglalkoztatási paktum 2 kapcsán Czirákiné megjegyezte, napikig ment a Rádió 1-en, hogy Czirákiné kezdjen már el dolgozni, holott a kritikák már a kormánydöntés előtt jött. Ez 168 rászorulónak ad majd munkát.

FVS - most kerülnek be az újabb ötletek, így például Radics Bálint kerékpáros felvetése, ezt egy évben kétszer lehet módosítani.

Energetikai: az első lapon a történelmet hozza az ügyvezető, hiszen a csapból is ez folyik. 2016-ban már be lehetett volna adni a pályázatot, a cég 2017-ben tette meg. Az előző dokumentumokról nem nyit vitát Czirákiné, de nem sok mindent lehetett volna belőle felhasználni. Ha 2016-ban be lett volna nyújtva a pályázat, akkor 2019-re elkészültek volna a munkák. A kérdése az az ügyvezetőnek, hogy ezeket a kérdéseket az akkori ügyvezetőnek is feltették?

A támogatási szerződés és a döntés is elhúzódott, hiszen 2020-ban lett kiírva a pályázat. Csak a támogatói szerződés elfogadása került 4 hónapba. 2022 júniusában sikerült jóvá hagyatni a dokumentációt. Csak ezt követően lehetett kiírni a közbeszerzést. Mindenhol a lehető leghosszabb határidőt kellett kivárni. 34 ajánlat érkezett be, ezek elemzése még most is folyik. Ezúton is szeretné tájékoztatni a polgármestert, hogy a közbeszerzési bizottság titoktartási szerződést írt alá, így a tájékoztatás kapcsán meg van kötve az ügyvezető keze. A befejezés dátuma 2023. november 30.

Ipari csarnok: maga a pályázat címe sem volt jó - inkubációs ökoszisztéma kialakítása. Az ÁFA is hibásan, bruttóban lett beadva. Eltelt egy év és semmi nem történt a projektben. A tisztelt tervező nagyon kényelmesen készítette el a terveket, hiszen 2021 augusztusában lett kész. 2022 decemberében lett érvénytelen a közbeszerzés. Kérdése ismét az ügyvezetőnek, hogy a korábbi ügyvezetőnél is érdeklődtek a késlekedésről? Most hirtelen annyi jelentkező lett, hogy megnyerjék a munkát, hogy alig tudják kezelni. 

Az előkészítés alatt álló projekteket is ismertette Czirákiné: a 2021-27-es keret mintegy 7 milliárd 900 millió forint. Itt szerepel a Molnári vízbázis kérdése, de nagyon sok múlik az EU-s forrásokon, hogy egyáltalán jönnek-e, ha igen, mikor. Igen, tudja, hogy Czirákiné kezdjen el dolgozni, de neki fix ideája, hogy ők bonyolították le Nagykanizsa beruházásainak nagyon nagy százalékát. Az, hogy a további pályázatok hol vannak, arra Czirákiné kislányának volt egy ötlete, hogy rakjanak egy Holdat a bemutatóra.

Balogh László szerint a visszadobálás nem méltó, ő polgármester, így kérdezhet a Városfejlesztőtől. Drukkol annak, hogy az év végére kiegyenesedjenek a dolgok, de, hogy vannak félelmeik, azok természetesek.

Dénes Sándor kért szót, mint mondja, 2 havonta érdeklődik az energetikai projekt kapcsán.

Dénes Sándor kért szót, mint mondja, 2 havonta érdeklődik az energetikai projekt kapcsán. Azt visszautasítja, hogy neki csak a Batthyány fontos. De nagyon közeli a határidő, és a város nem tud majd máshonnan szerezni 1,3 milliárd forintot. Nem volt elvesztegetett idő az előző vezetés alatt, hiszen úgy volt kiírva a pályázat, hogy annak senki nem tudott megfelelni. Ő az érdeklődésre nem kapott feladatot, mindig is beszélt erről az ügyvezetővel. Ő nagyon boldog lesz akkor, ha novemberben majd köszönetet mondhat, hogy ez a projekt megvalósult.

BIzzer András is visszatér a rendőrkapitány úrra, hiszen ott senkiben nem maradt az az érzés, hogy "csak vetít". Bizzer András azt érezte, hogy sok esetben a felelősség átnyomása más irányba zajlik, és a kormányra mutogatás. Ő maximálisan megbízik az előző ügyvezetőben, aki jó szakember, hiszen a 2019-ig írt szabályoknak az akkori Városfejlesztő mindig megfelelt. Annyit kérdezne, az inkubációs ökoszisztéma projekt kapcsán, ami a csarnok építése, hogy itt volt már egy közbeszerzési eljárás, ami forráshiány miatt lett eredménytelen. Itt arra hivatkozott Czirákiné, hogy nem volt betervezve a költségvetésbe. De születhetett volna egy közgyűlési döntés, hogy tudják-e ezt az összeget biztosítani vagy nem. Ez pedig súlyos időhúzásnak is minősül. Bizzer szerint a felelősséget áttolja másra Czirákiné, s most konkrét példát is mondott, hogy mikor.

Horváth Jácint elmondta: megint megfogalmaz a Fidesz egy lufit, aminek nincs tartalma. Most próbált egy konkrétumot mondani BIzzer András, de azt is elfelejti, hogy abban a közbeszerzési bizottságban ott ülnek a hivatal munkatársai, így ezt a kérdést nekik kellett volna feltenni. Horváth szerint most a kedvezőbb ajánlatok helyett Bizzer András a mellett érvel, hogy az előnytelen ajánlatot kellett volna elfogadni, így Horváth szerint Bizzer megint a város ellen dolgozik. S csodák csodájára, ha már az összeesküvéseknél tartanak: érdekes, hogy a 2022-es választások után jött meg a támogatói döntés a projektekről, előtte a minisztériumok hónapokig ültek rajta.

Czirákiné hangsúlyozta: az akkori, egyetlen érvényes ajánlat olyan magas volt, hogy nem állt akkora összeg a város rendelkezésére. Azt is kiemelte az ügyvezető, erre a döntésre jogszabályi lehetősége van a Városfejlesztőnek. Ezekkel a dolgokkal 2019 októberéig soha senkinek semmi problémája nem volt, hogy kiadta a gyeplőt az önkormányzat. Hogy ez jó döntés volt-e, az egy kérdés, de az biztos, hogy kettős mércét alkalmaz a Fidesz-frakció.

Radics Bálint szerint nincs itt kettős mérce, csupán aggódnak két projekt kapcsán. Aggódik Dénes Sándor is, hiszen azt gondolja, hogy nem lesz ebből már semmi. S nem azért, mert rosszat akarna.

Horváth Jácint szólt oda: dehogynem, meg akarjátok buktatni.

Radics Bálint idézett egy dátumot, ami nagy felháborodást keltett, ő azt kérte, menjen ki az ÉVE szünetre. Az inkubációs ökoszisztéma kapcsán azt mondja az ügyvezető, hogy nem volt támogatható, akkor, hogyan léphetett hatályba, ez Radics szerint ellentmondás.

Czirákiné válaszolt: amiről Radics Bálint beszél, az 2019-ben volt.

Fodor Csaba szólt oda, nyugodtan szóljon közbe Czirákiné, hogy az igazság is kiderüljön.

Radics Bálint örül, hogy most itt az ÉVE nevet, de a városlakók nem nevetnek, hogy Czirákiné alatt 2 projekt sem indul el. De Radics szerint már csak 1 éve van az ÉVE-frakciónak. Radics szerint az tény, hogy 2020 júniusa óta nem történt semmi.

Czirákiné kérdezett vissza: Radics úr folytatott már le közbeszerzési eljárást? De igazából szerinte felesleges is a válasz, hiszen a polgármester már úgy is elmondta: Czirákiné renitens.

Bodó László nyomott ügyrendit: 1 év alatt elérte a Fidesz, hogy most 1 órája már pellengérre állítják az ügyvezetőt, de ennek már legyen vége. A szavazás után még 2 megszólaló kaphatott szót.

Megjegyzés: nem egyszerű most a leírás, valóban mindenki szól mindenki helyett.

Erdős László szerint valóban terheli felelősség az ügyvezetőt a regnálása alatt.

Fodor szerint a Fidesz előadja, hogy aggódnak a városért, közben több esetben, ilyen volt a 19-es udvar és a régi piac, amikor a fideszes városatyák eljárnak azért, hogy az ÉVE terve ne valósuljon meg. Valóban elment azóta 3 év, de abból 2 évben nem az ÉVE oldalán volt a döntés. S szerinte is, érezhető, hogy most "emberkednek" az ügyvezetővel, közben semmilyen támogatást nem adnak meg neki. De konkrét példákat is hoz: volt egy pályázat, megmondta a polgármesternek, hogy kivel tárgyaljon, de ezt nem tette meg. Nem tárgyalt a MOL-al sem, csak blokkolják azt, ami a város érdekében van. A saját tehetetlenségüket a városi cégeket vezetik le, jelen esetben a Városfejlesztő vezetőjén.

Balogh László uralkodik magán, bár ez nehéz. Nem akarnak ártani a városnak - ezt el akarja mondani a nézőknek. Egy kritikát azért mond, miért maradt ki 3 óvoda?

Károlyi Attila szólt oda: le lett zárva a vita, nem foglalt össze semmit, csak a saját dolgait mondogatja.

Szabó Szilárd is ügyrendit nyomott. Az lesz most a módi, hogy az ÉVE nyom egy ügyrendit, megszavazzák, és le kell zárni a vitát? Fodor vágta oda: igen, így lesz. Szabó szerint ez nem törvényes. Szerinte így nem érdemes közgyűlést tartani.

Balogh László lezárta a vitát, visszatáncolt tehát az ügyvezető újbóli kérdésétől.

Szavazás az elutasításról: 7 igen, 6 nem, 2 tartózkodás - elutasítva.

Így ez a pont visszajön áprilisban.

13:14 - Levente utca

Közterületi használati díjat rendelne el a város. Két alternatíva van, Balogh László a B-variációt javasolja. Ezzel Fodor Csaba is egyetért, de elmondta, itt nem arról van, hogy valakik elfoglaltak területet. Most két társasház áll ezen az ingatlanon, s egy sövény benyúlik, de ezek a területek most közterületnek minősülnek. De a bérleti díj jóval alacsonyabb, mint például a Péterfai utcánál. Ezért azt javasolja Fodor Csaba, hogy erről most ne döntsenek, mert a közterület-foglalás nem ilyen esetekre vonatkozik. A fizetési kötelezettséget Fodor szerint is el kell rendelni, de hogy pontosan mennyi legyen, arról most ne döntsenek.

Balogh László elismeri, a 80 ezer/hó valóban nem kevés, de ennyi most a törvényi minimum. A rendezési tervet ezért nem lehet módosítani, más kategória találásán lehet próbálkozni.

Balogh László elfogadja Fodor Csaba javaslatát, hogy térjenek vissza rá a júniusi soroson.

Szavazás: 15 igen - egyhangú.

13:06 - Honvédelmi lakások és a Médiaház

Az ügy a Médiaház költözése kapcsán került előtérbe, a válasz pozitív lett, hiszen a Honvédség 22 lakást ajánlott fel.

Károlyi Attila szerint köszönetet kell mondani ezért Bodó László képviselőnek, s ez lehet neki kis reklám a körzetében.

Balogh László ezt a levelezés alapján nem így látja. Bizzer András továbbment, szerinte egyáltalán nem kell Bodó Lászlónak köszönetet mondani, ez a polgármester eredménye. Ő nem hiszi, hogy Bodó László utólagos megbeszélései bármit befolyásoltak.

Schauta Marcellnek ki kell ábrándítania a polgármestert, hogy ő már a levelezés előtt tudott arról, hogy megkapja a lakásokat a város.

Bodó László szerint lehet ezzel poénkodni, de ő megtette azt, amire az előző városvezetés nem vette a fáradtságot. Valóban, a Honvédelmi Minisztérium nem fog Bodó Lászlóval levelezni, de az illetékes vezetővel beszélt telefonon, aki nyitott is volt a megegyezésre. Majd kérte, a polgármester tegye meg a levelezést. Ami aztán meg is történt.

Fodor Csaba elmondta, egy lényeges dolog van az ügyben, hogy nem levelezgetni kell, hanem felmenni nagy Budapestre, és tárgyalni. Nem pedig a szolgálati autóval Fidesz frakciógyűlésre menni, aminek annyi eredménye van, hogy Balogh László jól érezte magát. A lakások ütemezése a Vagyongazdálkodás terve alapján fog megtörténni. Ennek örülni kell, mindenki örömködjön úgy, ahogy akar.

Szavazás: 15 igen - egyhangú.

13:00 - Szent Imre 14-ben református iskolai elhelyezés

A csurgói gimnázium a kérvényező, a képviselő Hella Ferenc esperes. Iskolát szeretnének itt csinálni Balogh László szerint, ökumenikus szemlélettel. Károlyi Attila bizottsága szerint a 6 éves igény nincs összhangban a céllal. Károlyi Attilának szimpatikus ez a dolog, lát lelki hidat Festetics György munkássága és a mostani előterjesztés között. Csokonai legalább annyira volt kanizsai, mint csurgói. Ő felvetette a bizottsági ülésen azt, hogy legyen egy Csokonai-városok összefogás. Debrecen, Sárospatak, Komárom, Pozsony, Csurgó és Nagykanizsa, Károlyi Attila kéri Hella Ferencet, álljon ennek az ügynek az élére.

Az épület:

Szabó Szilárd kért szót: szerinte fontos dolog, hogy újabb lehetőség várja majd a diákokat.

Szavazás: 15 igen - egyhangú.

12:01 - Jönnek az üzleti tervek

A Via az első. Balogh László felolvasta, - 20 millió feletti adózott eredménnyel hozta be a tervet a Via, ezt ő nem fogadta el. Horváth Jácint szerint végtelenül álságos az a hozzáállás, amit a Fidesz tesz. Legutóbb kötelezték az ügyvezetőt, hogy tervezze be ezeket a kiadásokat, most megtette, erre éppen ezért nem fogadná el a polgármester. Horváth azt javasolja, fogadják el, és köszönetet mondott a Via dolgozóinak munkájáért.

A dolgozók méltatását Balogh László is elismeri, de itt az üzleti tervről szól a vita.

Bizzer András emlékeztetett: a mai módosítókkal már lenne forrás arra, hogy ne legyen mínuszos a Via, de ezt az ÉVE nem fogadta el. Arról lehet vitázni, hogy a Via túl van-e finanszírozva, de ez már a költségvetésnél le lett folytatva.

Szavazás Horváth Jácint módosítójáról: 8 igen 6 nem 1 tartózkodás - Szabó Szilárd tartózkodott.

Városfejlesztő jön: ezt sem fogadja el Balogh László, a magas önkormányzati támogatás miatt. Balogh László elmondta, 30 millió forint az FVS miatt benne van a költségvetésében a Városfejlesztőnek és a nagy költségvetésből is kap, amit ő túlfinanszírozásnak érez. 

Károlyi Attila elmondta, az Ügyrendi Bizottság nem fogadta el Balogh László előterjesztését, hanem Czirákiné eredeti tervezetét támogatja.

Horváth Jácint szerint sokat izzadhattak, amíg ezeket a kifogásokat kitalálták a Fidesznél. Ez már nem csak izzadságszagú, hanem tisztán politika. Elmondta a módosítóját, ami az, hogy elfogadják az ügyvezető tervezetét. 

Fodor Csaba többször elmondta már, most is megteszi: a cégek vezetői, ha el szeretnék kerülni, hogy leírják az előterjesztésüket, majd a polgármester átírja, akkor arra kéri őket, hogy az előterjesztésüket egyeztessék a várost vezető frakcióval, hogy azokat az ÉVE képviselői terjesszék elő. Az indoklások kapcsán elmondta, jön majd az Aréna üzleti terve, ami sokkal jelentősebb támogatást kap, mégis 49 millió forintos veszteséggel van tervezve. A polgármester indokai alapján mégis elfogadta az Aréna tervezetét. Fodor szerint el kellene dönteni, hogy mindenkire érvényesek-e ezek a kifogások.

Balogh László emlékeztetett, az Uszodáét is elfogadta, mivel az Uszoda és az Aréna más kategóriába sorolható. Van vitája az ügyvezetőkkel, ami a ciklus elejétől tart. Így ő kéri Czirákinét, hogy álljon elő az energetikai projekt aktuális helyzetét.

Ahogy azt az előszóban említettük, várható volt a tetemre hívás.

Czirákiné megkapta a szót. Azt kéri, hogy a jelenlegi előterjesztés az üzleti tervről szól, majd a 24. napirendnél bemutatja a fejlesztést is.

Bizzer András szerint az önkormányzati cégek eltérő munkát végeznek.

Schauta Marcell szólt oda: hála Istennek.

Bizzer folytatta, mivel eltérőek a cégek, így a kritikák is lehetnek eltérőek. Czirákinét kérdezi, hogy kapott már az FVS-ből 30 millió forintot, amit szerencsés módon ki is tudtak váltani, tehát megjelent a Városfejlesztőnél. De csak 20 millió maradt, amit finanszírozásra akarnak beállítani. A kérdés az, hogy hová tűnt az a 10 millió forint?

Károlyi Attila mikrofonon kívül: Cseresnyés Péternek mi a kérdése?

Czirákiné elmondta, az FVS elkészült, amit elő kellett finanszírozni. Közbeszerzést úgy lehet lefolytatni, ha ennek a munkának a forrása rendelkezésre áll. Az szerencsésen alakul, hogy 9 és fél millióért ezt a munkát elvégezték. A maradék 20 és fél millió megvan, ezt tervezték be. Így igen, a 10 millió fel lett használva, de nem működésre, hanem a város fejlesztése érdekében. Az önkormányzati támogatás kapcsán Czirákiné elmondta: 65 millió forint lett betervezve, 2017-ben 124 millió volt, 2018-ban 174 millió,  2019-ben 159 millió volt, 2020-ban lecsökkent 77 millióra, amikor Czirákiné átvette a céget. 2021-ben 82 millió, 2022-ben ugyanennyi volt, ezzel szemben a mostani 65 millió sok vagy kevés, ezzel szemben kell vitatkozni.

Schauta Marcell szólalt fel. Károlyi Attila már a napirendnél megkérdezte a polgármestert a véleményéről, s azzal indokolta, hogy 65 milliót tervezett a Városfejlesztőnek. Március 13-án döntött erről a közgyűlés, akkor mit csináljon vele a Városfejlesztő? Ne használja fel? Ezt a gondolkodást nem érti Schauta Marcell.

Balogh László azt mondta, hogy a pozitív eredmény annak is köszönhető, hogy van önkormányzati támogatás, de a feladathalmazhoz viszonyítva túl sok.

Szavazás: 8 igen 7 nem.

Médiaház: Ezt sem fogadja el Balogh László. Túl soknak véli a 139 millió forintot. Sőt, ő másként képzeli el a kanizsai médiát.

Horváth Jácint megismétli: tudják, hogy Balogh László a nem a Fideszt kielégítő média ellensége. Egyértelmű, hogy a korábbi években a 150, 170 milliós támogatás ellen Balogh László nem emelt szót. Nagy különbség, hogy Balogh Lászlónak most meg van adva a lehetőség, hogy bejöjjön a Médiaház stúdiójába, de nem él vele. A korábbi vezetés soha nem hívta az akkori ellenzéki politikusokat. Horváth megköszönte a Médiaház dolgozóinak munkáját, az állandó polgármesteri támadásokkal szemben. Még ebben a szituációban is törekednek arra Médiaház munkatársai, hogy idézzék a polgármester posztjait. A szabad és függetlennek vélt média, a Rádió 1 helyi híreibe ők soha nem kerülhetnek be.

Balogh László válaszolt, jó viszont ápol a Médiaház munkatársaival. Az ügyvezetővel van egy régi vitájuk, ami azzal kezdődött, hogy a ciklus kezdetén nem állt ellen a keresésnek, de volt 3 eset, amikor szólt, de olyan hírt csináltak, ami nem volt igaz vagy megvágott lett vagy kihagytak valamit. S ezek után mondta azt, hogy visszavonul 2020 nyarán. De méltatlan lenne ezt felemlegetni. S Tar Mihály stílusbeli dolgát sem tudja elfogadni.

Bizzer András szerint az egy szakmai érv, hogy a saját bevételek miért lettek alacsonyra tervezve. Hiszen, ha a piaci szereplők nem akarnak hirdetni, az egy vélemény a Kanizsa Médiaházról. De a piac véleménye az, hogy a tv-t kevesen nézik és az újságot sem olvassák sokan. Ezen változtatni kellene, s arra törekedni, hogy több legyen a reklámbevételt.

Balogh László azt kérdezte, Tar Mihálytól: keres operatőrt? Tar válaszolt, érdekli az állás polgármester urat? Balogh László elmondta, nyugdíjasként felhőfényképész szeretne lenni.

Gábris Jácint elmondta, az akkori dolgozók elmondták neki, igen, nem hívhatják meg az ellenzéki politikusokat. A piaci hirdetők kapcsán pedig nem lehet, hogy félnek a hirdetők? Hogy nem a kormánymédiát használják, akkor retorzió éri. Gábris tud ilyenekről. Az előző ciklusban a támogatás színtiszta országos politikai volt.

Szabó Szilárd szerint megható, mikor a független objektív média védést hallják. De az igazság az, amit Balogh László bemutatott. Hiszen a ciklus elején ő is válaszolt a megkeresésre, de azt vette észre, egyre rövidebbek a tőle bevágott válaszok. Így nemet mondott a további megkeresésre. S azokat a jelzőket, amiket az ügyvezető vele szemben használ, most inkább nem emleget fel. Az előző ciklus bevétele és a mostani összehasonlíthatatlan. De ezeket a számokat ő már többször megfogalmazta. Szerinte lehetne ez a működtetés sokkal költséghatékonyabb, sokallja a 139 millió forintot. S az állandó létszámprobléma sem véletlen. De a 139 millió forint egyértelműen a kampányra kell, s ezt egy illetékes mondta neki.

Fodor szerint a reklámbevételek természetes, hogy csökkentek, hiszen a választások után a kormány kilépett a tv mögül. A létszám pedig azért is csökkent, hiszen a polgármester elcsábított több embert a saját kabinetjébe. Tesz egy kiegészítést: kötelezi a polgármestert, ha sajtónyilvános rendezvényt tart a polgármester, kötelező meghívnia a Médiaház képviselőit. Hiszen az a tendencia, hogy meghívják a Zalát és a rádiót, de a Médiaházat nem. Hiszen ez mégis így illene, az ÉVE-frakciónak fontosabb a mi kutyánk kölyke, mint a Rádió 1. S ha ez kampányüzemmódra lesz költve, akkor elég sovány lesz a kampány, hiszen Fodor emlékeztetett: korábban nem választások évében is többet szánt a Fidesz-frakció a Médiaháznak, s annak a vezetőnek, akit azóta átcsábítottak a kampányba. 

Tar Mihály is szót kap: igen, keresnek operatőrt, mert úgy néz ki, hogy az egyik kolléga az egyik országos televíziónál fog dolgozni, amiben segített neki, és gratulál is. Azóta már 6 jelentkező már van is. De ha van más elképzelése a polgármesternek, akkor mondjon le, és ő elindul polgármesternek, Balogh László pedig elindulhat a Médiaház ügyvezetőjének. Érvényben van még az a határozat, hogy nem küldhet el senkit és nem is vehet fel, akkor készítsenek egy olyan tervet, amiben 50 millió elég ahhoz, hogy a kollégák megmaradjanak. A bevételek: eltűnt az MTVA. Miután rengeteg pénz ömlött az MTVA-ba, azt el kellett költeni, s ennek egy részét a vidéki tévékre költötték, sokszor teljesen szakmaiatlan anyagokra, de ez a vidéki tévéknek, így a kanizsainak is jól jött. A bevételek kapcsán hozott egy kimutatást Tar Mihály. Ő egy forintot nem vett fel az ügyvezetői pénzen kívül semmit, ezzel ellentétben az elődje viszont több, mint 7 milliót. A cég havonta 400 ezer forintot fizetett ki egy kft-nek, akinek a vezetője az MTVA-nál vállalt szerepet, s egyébként Zákányban született. De nekik fizetett 2 millió forintot is, nyertes pályázat címszóval. A számlát azóta sem kapta meg Tar Mihály, hogy ez a kft mit is végzett. Volt annak a cégnek programigazgatója és még 2-3 vezetője, kapott egy volt kolléga például 25 millió forintot. Most ezt a munkát ketten, Tar Mihály és Mikó-Baráth György végzi. Szabó Szilárd fogalmazott úgy, hogy 4 hónapig szóba állt a helyi médiával, majd változtatott. Ez a Magyar Nemzetben lett leírva. Az első 4 hónapban azok az emberek még Médiaházban dolgoztak, akik azóta elmentek csettintésre, majd kikötöttek a polgármesteri hivatalban. Ők nem engedték, hogy elmondják a 6 perces monológot másfél percben. Ha akarja, Tar Mihály úgy fogalmaz, hogy ez a 4 kolléga a hivatal embere. Végül Szabó Szilárdot szólította meg, adjon tanácsot, miként lehet a bevételt növelni a jelenlegi helyzetben.

Fodor Csaba előterjesztés, azaz a Médiaház meghívása: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Horváth Jácint módosítója, tehát az üzleti terv: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás.

Az uszoda és az Aréna nem hozott vitát.

Vagyongazdálkodás: Balogh László ismertette a pontot, majd jött a megszokott forgatókönyv: Horváth Jácint módosít, és megköszöni a cég munkáját. 8 igen 7 nem.

11:19 - Vásárok és piacok az Eötvös téren?

Balogh Lászlót aggályokkal tölti el ez az ötlet, hiszen a burkolat kárt szenvedhet. Tudja, hogy a pályázatban szerepel, így meg kell oldani, de szerinte ezt másként is meg lehetett volna oldani. Bizzer András szerint, ha ez el lesz fogadva, extra terhelést fog kapni az Eötvös tér, így a Via munkatársainak erre külön oda kell figyelnie, hogy ne alakuljon ki egy Ady utca 2.

Horváth Jácint reflektált: a szakértő szerint egyértelmű, hogy az Ady utcában sem az autókkal volt a probléma, hanem a kivitelezéssel. De, ha Bizzer András mást tud, akkor most mondja el. Balogh László mást lehetőséget támogatott volna, akkor miért nem hozta be? Horváth szerint még most sem késő, akkor adja elő. Hiszen ezt a piacot valóban a rossz tervezés miatt kell megcsinálni. De ne a légbe beszéljen az alpolgármester és a polgármester, akkor most mondják el.

Balogh László szerint nem kell tagadni, hogy komoly vita van mögöttük az Ady utca kapcsán. Azért is hozta be a költségvetési módosításba, hogy ne kelljen 1 évet is várni akár a javításra. A termelői piac egyedi eset is lesz, akkor is nagy terhelést fog kapni a burkolat. Az Ady utcából nagyon sok rossz példát tudna mondani.

Bizzer András véleménye az, hogy az igazságügyi szakértő nem biztos, hogy független volt. Ezt nagy felhördülés fogadta a teremben. Volt ő olyan megbeszélésen, ahol a kivitelező is más megoldásokra világított rá és a Via Kanizsa is. Az okok egyik része lehetett az, hogy a Via nem megfelelően végezte el a karbantartást és az is, hogy túl nagy autókat engedtek be.

Fodor Csaba azt kérdezi, kit képvisel Bizzer András? A tervezőt, aki rosszul tervezett, a kivitelezőt, aki rosszul dolgozott vagy a várost? Alpolgármesternek nevezteti magát, és most teljesen a város ellen beszél, hogy Kanizsa fizesse ki a több mint 10 millió forintot. Holott van egy igazságügyi szakvélemény. Fodor szerint azt nem lehet megérteni, hogy lehet egy a város számára kedvező szerződés aláírása előtt a város ellen beszélni? Az Ady utcát a Fidesz adta át nagy csinnadrattával, az más kérdés, hogy a problémát már az ÉVE-nek kell megoldani. Az Eötvös téren rossz volt a tervezés, azt át kellett alakítani, s kellett találni egy új funkciót, hogy az önkormányzat hozzájuthasson a forráshoz. Megérti, hogy Balogh László nem akar termelői piacot, csak akkor adja elő, hogy mit akar. Bár szerinte Fodor Csaba szerint a termelői piac nem azt jelenti, hogy nagy autók járnak majd oda. Ha valaki úgy akar bemenni, ahogy nem szabad, akkor a Via felléphet majd ellene.

A felelősségi egymásra mutogatás helyett Balogh László arra akarja felhívni a figyelmet, hogy óriási felelőssége lesz a Vianak.

Szabó Szilárd is részben megerősíti a szakértői vélemények kapcsán elhangzott mondatokat. Ő is részt vett a Városfejlesztő egyeztetésén. Ott volt a kivitelező és a tervező is. Elindult egy konstruktív megbeszélés. Ott más és Szabó is tett észrevételt, hogy a szakértő nem vizsgált mindent teljeskörűen, így Szabó meg is jegyezte, milyen vizsgálatokat kellene még elvégezni. Ezek azonban nem történtek meg. Ő sokkal jobban megosztotta volna a terheket és a felelősséget. S egyetért a termelői piac kapcsán tett félelmekkel. Az Ady utca problémáiról legutóbb itt írtunk: https://kanizsaujsag.hu/hir/202206/javitani-kell-a-terkovezesen-az-ady-…

Károlyi Attila kér mindenkit, hogy maradjunk a tárgynál, hiszen nem az Ady utcáról van szó, hanem a termelői piacról. S ha ez népszerű lesz, akkor kinek tulajdonítja majd ezt a város? A kis megtermelt árukat viszik majd be, nem teherautóval. Az Erzsébet tér eredeti funkciója is piac volt. Így nem csak a gólyalábazást elevenítik fel Czupi Gyula által, hanem a régi piac szokását is. De például Gelencsér Laci termelői piaca is jól működik Kanizsán.

Bizzer András visszautasítja, hogy ő a vállalkozók pártján áll. Amit ő felvetett, érdemes megvizsgálni, így a Via felelősségét is. Amit mondott, az egy vélemény volt, a város érdekében.

Horváth Jácint szerint lehet, hogy a város érdekében mondta, de kifelé úgy hangzott, hogy nem a város érdekében tette. S ez most is így hangzott, hiszen azokat mentegeti, akiket nem kellene. Egy független igazságügyi szakértő tett véleményt, ennél többet a város nem tehet. Így Bizzer András az igazságügyi rendszert kérdőjelezi meg, s ezt teszi Szabó Szilárd is. Megállapította, hogy az üzemeltetőt, tehát a várost, nem terheli felelősség. A Fidesz Horváth szerint a Viara keni a felelősséget, így, hogy ezt nyilvános ülésen megfogalmazzák, már a város ellen dolgoznak. S kéri Balogh László válaszát, hiszen nagyon súlyos vádat fogalmazott meg, hogy mást is tehetett volna az ÉVE-frakció.

A mindenkori ellenzék joga a kritika és a félelem a város ellen Balogh László szerint. A projekt fejlődése kapcsán, hiszen ráemelés is volt, lehetett volna más helyszínnel előállni, ami lehet nem lett volna optimális, de nem kellett volna félteni a burkolatot. Holott az Ady utcába még lánctalpas is bejár.

Horváth Jácintnak reagált Szabó Szilárd. Szerinte Horváth csúsztat, hiszen nem kérdőjelezi ő meg az igazságszolgáltatást. Egy messziről jött ember volt, sok mindent leírt, de ezekkel nem ért egyet Szabó, s van is joga ahhoz, hogy ezt elmondja. A csúsztatást visszautasítja, ő hisz az igazságszolgáltatásban.

Károlyi Attila hangsúlyozza: aki nem ért egyet a szakvéleménnyel, az a város ellen dolgozik. Reméli, ezt érti Szabó Szilárd. Balogh Lászlótól is kérdez, korábban Károlyi fogalmazott meg egy levelet, amely alapján a tervező sem értett egyet az igazságügyi szakértői véleménnyel, amit meg is támadott a bíróságon tavaly ősszel. Tavaly ősz óta húzták az időt, holott volt egy megállapodás, hogy a tervezőnek is alá kell írni ezt a megállapodást. Ezt a levelet Balogh László Károlyi szerint eltüntette. Az ÉVE-frakcó rálőcsölte volna a 12 millió forintot a tervezőre, de miután tavaly ősz óta sem írta ezt alá Balogh László, így ő is húzta az időt, nem csak a tervező. Az időhúzás azért is egyértelmű, mert most a tervező alá fogja írni ezt, hiszen nem kockáztatja meg a polgári per költségét. Így a kérdése az, ezt a polgármester miért nem írta alá? Erdős Lászlónak szólt: nem fenyeget, de ennek lesz következménye.

Balogh László a leírtakkal nem tudott azonosulni, azzal sem, hogy 70 százalékkal a kivitelezőt terheli a költség.

Fodor és Károlyi is odaszólt: mi közünk nekünk ahhoz?

Balogh László szólt, a várost az ÉVE vezeti, de ő a polgármester. Fodor Csaba mondta oda mikrofonon kívül: sajnos.

Schauta Marcell emlékeztetett: a Tour de Hongrie is érintette az Ady utcát, akkor mégsem kritizálta senki, hogy biciklik és a követőik is rámennek a burkolatra. 

Fodor Csaba szerint úgy látszik, minden napirendnél emlékeztetni kell a fideszes képviselőket, hogy olvassák el az előterjesztést. Hiszen ez a piac, a mostani parkolók területét érinti. Akkor így, hol is érintik a díszburkolatot? Fodor szerint 1 órája vitatkoznak egy olyan felvetésen, aminek semmi köze a valósághoz. Egyébként a piac, minden második csütörtökön lenne nyitva, és nem is túl hosszú ideig. Azt pedig csak halkan jegyzi meg Fodor, hogy az SZMSZ szerint van aki csak kétszer szólalhat fel, így a polgármester nem adhatja meg a szót ismét. Azzal zárt, ha az ő ügyét egy érintett így képviselné, akkor visszaadná az ügyet.

Utolsó felszólalás Szabó Szilárdé, az ÉVE szerint nem szólalhatna fel. Szabó elmondta, mivel elhangzott a neve, válaszolhat. Ha nem várost képviselné, akkor nem lenne itt, zárta Szabó.

Szavazás: 8 igen 6 nem, Erdős László nem szavazott. 
 

11:15 - Szociális szolgáltatások díjai

Balogh László ismertette, a 10-20 vagy 30 százalékos emelést is megvizsgálták. Az emelés a törvényi előírás miatt is szükséges. Zalakomár és Surd a 20 százalékot támogatta.

A-változat, tehát 10 százalék: 0 igen 0 nem 15 tartózkodás

B-változat, tehát 20 százalék: 8 igen, 0 nem, 7 tartózkodás - elfogadta a közgyűlés.

10:32 - Bérlakások áremelése - 30 százalékkal nőnek a díjak

Schauta Marcell előterjesztése, 30 százalékos emelésről van szó.

Ez Balogh László szerint az ÉVE által előidézett rezsiválság, a 30 százalék pedig sok.

Bizzer András is aggályosnak tartja ezt, nagyon sok a 30 százalék pláne úgy, hogy nem lépcsőzetesen tenné meg az ÉVE. S nem is volt megfelelő társadalmi egyeztetés. Hónapokkal előbb kellett volna lakossági fórumot szervezni az alpolgármester szerint.

Fodor Csaba és Horváth Jácint vetette oda mikrofonon kívül: nem olvasta az előterjesztést.

Bizzer András szerint, ha ezt a rendeletet elfogadják, holnaptól 30 százalékkal emelkedik a lakbér nagyon sok embernek Kanizsán.

Szabó Szilárd kért szót. Arra kéri az ÉVE-t, hogy gondolják ezt át, hiszen túlzónak érzi az egylépcsős 30 százalékot. Sok mindenkit hozhat ez nehéz helyzetbe. Az ÉVE mindig hangsúlyozza, hogy mennyire szociális, de Szabó szerint ez a 30 százalék nem ezt tükrözi.

Majdnem lefordul a székről Horváth Jácint, amikor a fideszes Bizzer András akarja őket kioktatni társadalmi egyeztetésről, amikor a kormány egy éjszaka visz át az egész országra hatást gyakorló döntéseket. Horváth szerint úgy látszik, hogy azzal nincs gond, hogy a kormány rekordinflációt hoz, s azzal sincs gond, hogy ez sehol máshol nem érezhető ilyen mértékben, csak Magyarországon. De álszent az is, hogy a Vagyongazdálkodástól pénzt vont volna el a polgármester, de most aggályosnak tartja a lakbéremelést. Horváth emlékeztetett, a szociális bérlakásoknál ez nem 30 százalék, hanem arányos emelés. Jelentősen elszaladtak a bérleti díjak az országban, Horváth szerint ez is a kormánynak köszönhető. Árakat mégsem emelhetett a pandémiában a város, ráadásul bővült is a lakásállomány, tehát sikertörténetnek is lehet nevezni ezt a ciklust.

Balogh Lászlónak az volt az érzése, hogy Horváth azt hisze, a parlamentben vagyunk. A város dolgaival kell törődni, nem nagy parlamentet játszani. Ezt kéri Balogh László.

Fodor Csaba számokat ismertet: 2019 júniusában, még Dénes Sándor idején volt az utolsó emelés. Belvárosban, Nagykanizsán a bérleti díj 32 ezer forint. Ez a piacon kb a háromszorosa. De Szombathelyen is 37, Egerszegen 44. Ez itt 32 ezer. A kérdés az, indokolja ez az emelést a Fidesz szerint? Ha befagyasztják ezt a részt, de közben a Vagyongazdálkodás kiadásai emelkednek, akkor mennyire jogos, hogy a Fidesz még emelné a céget érintő elvonásokat. A sima konfortos, belvárosi lakás 29 ezer forint. Ennek több mint a háromszorosa a piaci ár. Lehet, hogy a Fidesz már választási üzemmódban van, de ilyen kérdésekben nem lehet a politika alapján gondolkodnia. Hiszen a 2024-es választás után is működnie kell a városnak és a bérlakásoknak is. Még a 30 százalékos emelés is alatta marad a többi városéhoz. Hiszen 41 lesz Kanizsán, Egerszegen 44. Ez Fodor szerint ilyen piaci körülmények között nem lehet túlzó. Lehet, hogy mellbevágónak tűnik a 30 százalék, de még így is a környező városok alatt marad. Az egyeztetéseket pedig, amit Bizzer András hiányolt, a korábbi szokások szerint folytatta el a hivatal. De látja, hogy a komisszár már írja a levelet, szóval lesz válasz.

Balogh László szerint ez nagyon kedves megjegyzés volt. Azt nem szabadna elfelejteni a polgármester szerint, hogy volt 7 csapás.

Fodor vetette oda: az egyik a Fidesz.

Bizzer András szerint elvi eltérés van közte és Fodor között. Hiszen mivel ez szociális bérlakás, így nem lehet összehasonlítani a piaci árakkal. A rászoruló embereket kell segíteni, így teljesen felesleges volt Fodor összehasonlítása. A bérleti díjat pedig korábban már meghozhatták volna úgy, hogy kevésbé érintse ez a lakókat.

Erdős László emlékeztetett: jogszabályi előírás, hogy a határidő nem megfelelő. Hiszen a bérlőknek időt kell adni a döntésre. 03.28-án került kiírásra, másfél napos határidő tehát. Ilyet a jog nem ismer Erdős szerint. Úgy látja, ha ezt elfogadja a közgyűlés, akkor jogi hibába is fut.

Gábris Jácint kérésére Zakó Lászlót is megkérdezik.

Zakó László megköszönte. A lakbérek költségalapú lakbérek. Ha valaki szociálisan rászorul, akkor azt nem a város, hanem a Vagyongazdálkodás fizeti, a kedvezményt a cég adja. Minél alacsonyabb a fizetett lakbér, annál többe kerül a felújítás. Sajnálni lehet a rászorulókat, de van némi ellentmondás, hogy milyen lakásban laknak és hogy bánnak vele. Ő napi szinten írja alá a szerződéseket, a 15-20 ezer forintos szerződéseket. Ezek felújítása milliós költségeket jelentenek. Ha ezt visszaosztják, évtizedek alatt kerülne vissza ez az összeg. Szerinte senki nem adna ki úgy lakást, hogy a bér 24 év alatt hozná vissza a lakás felújítását. S a környező települések lakbéreivel pedig azért hasonlították össze, mivel fideszes városvezetések döntöttek ott erről az összegről. A pluszterheknél pedig jelezte, csak úgy tudják vállalni, ha emelnek a lakbéren. A szóbeli tárgyalás során ez ellen Balogh László nem emelt szót.

Fodor Csaba szerint el kellene dönteni, hogy ki vezeti a várost. Ha valami rossz történik, akkor az ÉVE, ha valami jó, akkor Balogh László és Cseresnyés Péter. Erdős Lászlónak válaszol: a hivatal törvényességi szempontból ellenőrizte ezt az előterjesztést. Ugyanaz a séma lett követve, mint Dénes Sándor idején.

Schauta Marcell az utolsó felszólaló. A törvényességi aggály kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hiszen mulasztásos törvénysértésben vannak akkor, ha nem emelik meg a díjakat, hiszen a költségeknek meg kell térülnie. Önkormányzati tulajdonú lakóingatlanokról van szó, így, hogy milyen célokból adja ki a város, az tág fogalom. A rászorultságot is vizsgálják.

Erdős reflektál: a határidőre mondta, hiszen másfél nap az nem elég.

Károlyi Attila mikrofonon kívül: a másik ciklusban ezt miért nem mondta?

Szavazás 8 igen 7 nem.

09:48 - 2023-as költségvetési módosítás  - Balogh László elvonna a Médiaháztól

286 millió forinttal növekedett az előirányzat, ezt a béremelésekre kapta a város, de Balogh László szerint 246 millió pluszforrás, hiszen a többit már megtervezték a költségvetésben. Így van egy javaslata, amit felolvasott. Médiaháztól 24 milliót vonna el, a felsőoktatási alapítványtól 8 millió forintot, a Pannon Egyetemnek adna 10 milliót, az Arénának 30 milliót, az Ipari Park talajradaros vizsgálatára 12 milliót javasolna. A tartalékba plusz 3 milliót rakna a polgármester, bagolai fejlesztésekre 5 milliót, a sánci gyalogátkelőre 10 milliót, szabadhegyi játszótérre is adna 10 milliót és Miklósfának is.

Bizzer András szerint az elfogadott költségvetés kapcsán is szó volt arról, hogy a kormány támogatja a várost. Szerinte a kormányzat most csattanós választ adott, hiszen újabb támogatást kapott a város, így 286 millió forintot kapott a város, aminek jelentős részét szabad felhasználású forrásként tudják hasznosítani.

Horváth Jácint reflektált. Azt javasolja, hogy ha Bizzer András egy ATM-ből kivesz pénzt, mindig így köszönje meg, mint most. Hiszen a kormány csak csöpögtet, de még mindig nem tartunk nullán. Horváth szerint azt már megszokták, hogy Balogh László támadja a helyi médiát, hiszen nem Cseresnyés Péter van minden oldalon az újságon, ez nyilván a Fidesznek furcsa. De azt nem tudja, hogy a polgármesternek mi baja van a helyi egyetemistákkal. Nagyon hangos volt mindig a Fidesz, hogy adogatták a pénzt az Arénának, és ez nem tetszett nekik, most ugyanezt csinálja a kormány Kanizsával. Az előterjesztés részben támogatható lenne, de jó néhány pont teljesen megalapozatlan Horváth szerint. Horváth szerint megalapozatlan az Ady utca kapcsán hozott döntés is, hiszen a kivitelező és a tervező vállalta, hogy ingyen kijavítja a hibákat. A módosítója a következő: a hivatali működés támogatása és az óvodai működés támogatása marad. De az összes többi forrást a pályázati alapba helyezi át az ÉVE.

Balogh László szerint az alapítvánnyal nincs baj, de nem ők működtetik a kollégiumot, így nincs szükség erre a forrásra. Az Ady utca kapcsán pedig minél előbbi megoldást akar a polgármester, ezért döntött így. A többi kérdés kapcsán pedig el kell fogadni, hogy másként gondolkodnak. A pályázati alapba áthelyezendő forrásról Balogh László azt mondta, ez óvatos duhaj hozzáállás, de akár egyet is érthet vele.

Károlyi Attila elmondta, ő lett az ÉVE-frakció felelőse, hogy mindig válaszoljon Bizzer Andrásnak, ha az alpolgármester kampányüzemmódba kapcsol. Most ezt tette. Károlyi szerint nem köszönnek meg semmit sem a kormánynak, sem Cseresnyés Péternek. Ez egy paternalista állam, azaz mindig meg kellene köszönni az államnak, hogy élhetünk. Az Ady utca kapcsán Fodor Csaba intett neki, hogy ne szóljon, de már előre jelezte, ennek egy másik közgyűlésen komoly következményei lesznek.  

Szabó Szilárd nagyon sajnálja, hogy ezt a 280 millió forintot az ÉVE csúcsbizottsága, a Tulajdonosi Bizottság ragadja magához, hiszen ebben a grémiumban nincs fideszes tag. Ebből a forrásból nagyon sok olyan igényt megoldhatna a város, amit most tovább kell görgetni. Nagyon sajnálja, hogy Károlyi Attila is részt vesz ebben, hiszen a szabadhegyi fejlesztést ő is tudná támogatni, de Károlyi Attila mégsem hozza ide, holott a Via  saját költségvetéséből simán meg tudná oldani a martaszfaltos utat. De a gyalogátkelőket is sajnálja, s elvárta volna Berta Krisztiántól, hogy ezt a polgármesteri javaslatot ő is támogassa, hiszen 10 millió volt rá betervezve. Az önrészek sorra betenni ezt a jelentős összeget Szabó szerint azért szomorú, mert jelenleg is számos olyan projekt fut a Városfejlesztőn keresztül, amiknél 3 és fél év alatt nem történt semmi. Minek akkor tartalékolni? Szabó szerint ez eszement ötlet. Így ez a módosító nem szól másról, minthogy az ÉVE saját hatáskörébe tegye. De teljesen nyugodt, hiszen ha 3 és fél év alatt nem történt semmi a pályázatoknál, akkor 1 év alatt sem fog.

Horváth két dolgot határozottan visszautasít: a Tulajdonosi Bizottság "házipénztára" kifejezés, szerinte gyalázatos volt. Szabó már tudhatná ennyi idő után, hogy működik az önkormányzatnak. Kanizsának nagyon szigorú pénzügyi vezetője van - Kunics György -, aki nem ír alá akármit. Ha Szabó ilyeneket mond, akkor az azt jelenti, hogy halvány lila fogalma sincs, miről beszél. Arra kéri Balogh Lászlót, készítse fel a frakciótársait, mielőtt felszólalnak. Azt is állítja, hogy ha a fejlesztési sorra lesz rakva a pénz, akkor az nem Nagykanizsát támogatja. Holott a legutóbbi ülésen éppen az volt a baj, hogy onnan elvonták a forrást. De Horváth érti, a Fideszben most éppen ez a populista álláspont, amit szolgálni kell. Arra kéri a Fidesz-frakciót, legalább a látszatát tartsa meg, hogy értenek az önkormányzat működéséhez.

Balogh László szerint ez nagyon tanárias volt, ami akár tetszhet is neki. De a bölcsek köve birtokában senki sincs, így ilyen hangnemben lehet vitázni a költségvetésről.

Károlyi Attila szerint, aki azt mondja, hogy házipénztár, annak azzal is számolnia kellene, hogy ez büntetőjogi kategória. Hiszen ez olyan pejoratív kifejezés, ami arra utal, hogy az ÉVE ellopja ezt a pénzt. Közben Károlyi odaszólt Erdősnek, aki szerinte eltorzult arccal szidja őt addig, amíg a kamera nem mutatja. Azt mondta Szabó: az ÉVE saját hatáskörében költi a pénzt. Károlyi Attila emlékeztetett: őket Kanizsa választotta meg, hogy döntéseket hozzanak. Szerinte nem fognak szégyenkezni, amikor a következő választás előtt a polgárok szemébe kell nézni.

Balogh László szerint a házipénztár metaforikus jelzés volt, kár ezen vitatkozni.

Szabó Szilárd reagál: házipénztár - hadd emlékeztesse az ÉVE-frakciót, hogy Hederics Erika kapcsán használták ezt a kifejezést. Károlyi Attila pedig összemossa a lopást a házipénztárral Szabó szerint, főleg úgy, hogy a baloldal semmit nem tud felmutatni.

Károlyi Attila ezt kikéri magának. Odavetette, hogy Szabó a Putyinista-frakcióban ül.

Szabó úgy látja, hogy bekiabálásokat tekintve ez a közgyűlés sem jobb, mint a legutóbbi, amikor az "ÉVE alpolgármestere", Ferincz Jenő tette ezt. Fodor Csaba szólt oda mikrofonon kívül Szabónak, aki válaszolt, hogy valószínűleg soha nem fogja felérni a mikrofonon kívüli felszólalásokban Fodor Csabát.

Fodor visszavetette: mikrofonon belül sem.

Szabó visszautasítja a ledegradáló megjegyzést, amit Horváth tett az ő képviselősége felé. Szerencsére nem is bukott annyiszor, mint az ÉVE tagjai. Kiemelte ismét, hogy a Tulajdonosi Bizottság tagjai között csak ÉVE politikusok vannak. Számos olyan döntés született ott, amiről a Fidesz csak utólag értesült. De ilyen a demokrácia az ÉVE oldalán, mindent elvenni a polgármestertől, és mindenki hülye az ÉVE-n kívül.

Schauta Marcell nyomott ügyrendit, Azért, mivel Szabó Szilárd felszólalása nem kapcsolódott a napirendhez, így zárják le a vitát.

Balogh László szavaztat az ügyrendiről, de Bizzer András és Erdős László még kap szót.

Szavazás a lezárásáról: 7 igen 7 nem 1 tartózkodás. 

Schauta Marcell rossz gombot nyomott, ezért nem ment át a lezárás. Szabó Szilárd szerint, Schauta itt sincs az ülésen.

Bizzer András szerint Horváth felszólalása egy begyakorolt felszólalás volt. De ez az ÉVE részéről rendszeres taktika, hogy Bizzer Andrást és Szabót is személyében támadják és kioktatják. Ő politikusként megengedhet erősebb jelzőket, pláne úgy, hogy ezt már az ÉVE is használta. El kell fogadni, hogy Szabó Szilárd ismeri az önkormányzati világot. Bizzer András ott szokott lenni a Tulajdonosi Bizottság ülésein, mint alpolgármester. Ott vita nincs, mindent megszavaznak úgy, ahogy az ÉVE-frakció akarja.

Károlyi Attila szólt oda: hála Isten.

Erdős László szerint zseniális sértegetéseket mondott Károlyi Attila. A házipénztárból sikkasztásra utalni, s ezt rezzenéstelen arccal mondja el Károlyi, az szinte hihetetlen. Károlyi szerinte mondjon le a sértegetésekről.

Károlyi Attila reflektált: inkább mint régi párttársa, támogatnia kéne.

Szavazás Horváth módosítójáról: 8 igen 7 nem.

Ezt beépítve a rendeletről: 8 igen 7 nem.

09:46 - Kamerarendszer

Maradunk a bűnmegelőzési vonalon. Balogh László elmondta, 25 millió forint van betervezve, ebből kameracserékre és újak felhelyezésére is futja. Bizzer András megköszönte a polgármesternek, hogy ezt lehetővé tette.

Károlyi Attila pedig az Éljen VárosuNk! Egyesületnek köszöni meg. Hiszen, mint mondta, a gombot az ÉVE nyomta meg, nem a polgármester. Szerinte is valóban el volt maradva-e téren a Keleti városrész, de ez most változhat.

Szavazás: 15 igen, egyhangú.

09:30 - Rendőrségi beszámoló

Berke László kapitányságvezető az internetes, online csalási módszereket mutatta be kezdésként. Mint mondta azért, hogy a lakosok ne váljanak áldozattá, hiszen egy ilyen bűncselekmények megtörténte után, kollégáinak szinte lehetetlen visszaszerezni az elveszett pénzt. Kitért a nigériai módszerre, amikor egy férfi ismerkedés céljából megismerkedik egy hölggyel, majd pénzt kér a vagyona kimentésére vagy a hazaköltözésére. Banki adatokat is új módszerekkel húznak ki az emberekből a csalók, most már az eladóktól is sikeresen szedik ki az adatokat. Volt példa arra is, hogy fiatal lányok némi szexuális tartalommal bíró fotóit szedik el, majd pénzt kérnek azért, hogy ne tegyék őket közre. Berke László szerint, ha egyszer fizetünk, ez a zsarolás soha nem fog abbamaradni. 

A munkáikra elmondta, nyáron rengeteg feladatuk lesz az idegenforgalom terén, hiszen a pápalátogatásnál és a budapesti világbajnokságok során is szolgálatot tesznek a kanizsai rendőrök.

Károlyi Attila szerint Nagykanizsa büszke lehet a kapitányára.

A kamerarendszer kapcsán Berke elmondta, meg kell köszönnie a városvezetésnek, hogy ez a rendszer működik, hiszen így a közterületek kevésbé válhatnak bűncselekmények helyszínévé. A fejlesztéseik támogatását is kéri, ezek leginkább a Keleti városrészt érintenék. 

09:08 - Interpellációk

Berta Krisztián kezd. A Herman Ottó utcában nagyobb esőzések esetén megáll a víz, közlekedni ott lehetetlen a lakók szerint. Tudja a képviselő, hogy teljes felújításra most nincs forrás, de megkéri a Via-t, hogy átmeneti megoldást találjon. Ebben az utcában is problémát okoz a parkolók hiánya. Lakó- pihenőövezet ez a rész, mégis sok autós ott parkoltatja az autóját. Ellenőrizni kell a képviselő szerint, ki jogosult ott parkolni és ki nem. Az Eötvös tér kapcsán az amatőr zenészek megjelenését emeli ki a képviselő. Meg kell szerinte vizsgálni, hogy azok a zenés, játszóelemek áthelyezhetők-e más parkba, ahol a lakókat nem zavarja. S az amatőr festőművészeket is megemlítette Berta, szerinte egyre több a falfirka a belvárosban, ezeket el kell tüntetni. Az utolsó kérdése az M9-est érinti. Legutóbb válaszolt Balogh László, hogy a nyomvonal kijelölése megtörtént, ami Berta szerint jó hír, hiszen nem a kétszer kétsávos megoldást választották. Kéri Balogh Lászlót, kérjen újabb információkat Lázár Jánostól. A legutóbbi polgármesteri válaszról is beszámoltunk: https://kanizsaujsag.hu/hir/202302/kedvezo-valaszokat-kapott-berta-krisztian-egy-parkolasi-problemaval-es-az-m9-essel

Fodor Csaba következett. Mint mondta, korábban döntöttek arról, hogy a polgármesternek el kell járnia a hulladéklerakó ügyében. Arra kéri a polgármestert, tájékoztassa a közgyűlést, hogy áll ezzel a feladattal.

Balogh László annyit mondott, a találkozás még nem történt meg, de erre úgyis visszatérnek meg.

Gábris Jácint folytatta: szintén csapadékvíz problémát hozott, nincs kialakítva védőárok a Felsőerdő utcában. A másik az energiaárak kapcsán hozott felvetése, hogy a Posta felé fel kell tenni a kérdést, most végleg bezárt-e a palini Posta, vagy a jó idővel kinyitják. Hiszen, ha nem nyitják ki, legalább a város hasznosíthatná az épületet. Előzmény: https://kanizsaujsag.hu/hir/202301/nem-nyitott-ki-a-palini-kisposta

Dénes Sándor ismét visszatért az energetikai projektre. Mint mondta, kapott választ, a lényege az volt, hogy a közbeszerzési eljárás folyamatban van. De azóta eltelt 2 hónap. Ismét tájékoztatást kér, hogy tartunk most.

Mint Balogh László hozzátette: erre ők is kíváncsiak.

Károlyi Attila a Via Kanizsa működése kapcsán hozott interpellációkat. Évek után sikerült elérni, hogy Szabó vezérigazgató úr közbenjárásával elkezdték ültetni a csemetéket. Mi is beszámoltunk erről: https://kanizsaujsag.hu/hir/202303/85-vorosfenyocsemetevel-potoljak-a-7-es-elkerulo-menten-levo-fasor-hianyossagat-a-tavasz 

Az Aréna kapcsán hozott még felvetést a képviselő. A közlekedés hibáira világított rá, mi ezt szakértővel már hónapokkal ezelőtt megtettük: https://www.youtube.com/watch?v=9swilPZcXVk

Károlyi Attila az Alsó Szabadhegyi út minőségére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ő Dénes Sándor idején hangsúlyozta, aláírásgyűjtést fog szervezni, de erre nem volt szükség, mivel Dénes Sándor elrendelte a helyreállítást. Ez azóta azonban elhasználódott. Károlyi Attila szomszédai szerint a mostani képviselő nem is képviselő, hiszen nem csinál semmit, csak bejár az ülésekre. Erdős László körzete ez egyébként. Balogh László itt közbeszólt, hogy ezt fejezze be Károlyi Attila, de a felvetéseit megvizsgálják.

Radics Bálint volt az utolsó. A Csengery utca Erdész utca kereszteződésénél nagy forgalom van, s itt áll egy használaton kívüli telefonfülke, ami eltakarja az autósok számára a gyalogosokat. Ez szerinte balesetveszélyes, el kell bontani a fülkét. A másik probléma pedig az Aradi udvar, amire rávilágított. Sokan a zöldre állnak vagy elállják a szabályosan parkoló autósok elől az utat.

09:02 - Kezdés

Balogh László is kiemelte, sok dolguk lesz ma. 4 pontot azonban visszavont a polgármester, köztük a Rehab üzleti tervét. 8 új pontot vett fel.

Amit az online nézőink észrevehetnek, minden képviselő kapott egy húsvéti tojást ajándékba az önkormányzattól. A rendőrség napirendjeit előre hozza a polgármester.

Előszó:

Nem marad le a március a februártól, ugyanis ebben a hónapban is ez már a harmadik alkalom lesz, hogy tanácskoznak a frakciók. Legutóbb 11 napja volt közgyűlés a Vasemberházban. Akkor némi szünet után elfogadták az Aréna üzleti tervét, bár formai hiba miatt Fitos István ügyvezetőnek ma is jelenése van a városatyák előtt. Bővebben: https://kanizsaujsag.hu/hir/202303/formai-hiba-miatt-visszakerul-a-jovo-heti-soros-ulesre-az-arena-uzleti-terve

Kompromisszumos megoldás született akkor a közvilágítás rekonstrukciója kapcsán is, hiszen a Balogh László által javasolt, állami hitelfelvételi kérelem vizsgálatát is elindították a városatyák. Azóta a helyi Fidesz két fő csapásirányt jelölt ki. Az egyik a Médiaház támogatásának pellengérre állítása, pl. így: „…a minőségét tekintve a balliberálisok által durván lezüllesztett sajtótermék nem rendelkezhet akkora olvasottsággal, ami indokolja, hogy a Médiaház másfélszer annyi forrást kapjon a várostól, mint a Kanizsa Aréna. Az a Kanizsa Aréna, ahol már eddig is számos sikeres könnyűzenei, sport és egyéb program került megvalósításra…” A másik pedig a szerintük veszélyben lévő projektekre való figyelemfelhívás. Balogh László legújabb posztja így fogalmaz a témában: „Aggódom, mert még mindig sok a kérdőjel az óvodák, bölcsődék, intézmények energetikai korszerűsítésre elnyert 1,3 milliárd forintos pályázattal kapcsolatban. Félő, hogy a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. kicsúszik a projektben rögzített határidőkből, és a tervezett beruházások nem valósulnak meg. Nagy a tét, hiszen ebből a jelentős forrásból 11 intézményben végeznék el a szükséges munkálatokat (hőszigetelés, nyílászárócsere, fűtés-, illetve világításkorszerűsítés, stb.)! Remélem, hogy Czirákiné Pakulár Judit, a projekt lebonyolításáért felelős városfejlesztő cég ügyvezetője átérzi ennek súlyát, s a holnapi közgyűlésen végre megnyugtató válaszokkal szolgál.”

A megszokott alaphangulathoz már ez is önmagában elég lenne, ugyanakkor ma jön be minden városi cég üzleti terve. Balogh László azonban sem a Viaét, sem a Városfejlesztőét, sem a Médiaházét, sem a Vagyongazdálkodásét nem fogadta el, a Rehab anyaga pedig nem olvasható a hivatalos honlapon. Van azonban egy kivétel, a „jó tanuló”. A fenti sorok után aligha lesz meglepő, hogy az Aréna volt az egyetlen, amely kiérdemelte a polgármesternél a zöld jelzést.

Mikó-Baráth György

Fotó: Horváth Zoltán

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.