Percről percre a soron kívüli közgyűlésről (folyamatosan frissül!)

facebook megosztás

12:28 - Jöhet a zárt ülés

Volt még egy nyílt pont, nem hozott további vitát. Zárt ülésen lesz azonban a közvilágítás kérdése, ott még várható csörte. Számunkra folytatás a soros ülésen.

12:08 - Városfejlesztő és a Zöldtábor

Egy ártatlannak tűnő pont hozhat csörtét - a Zöldtábor működtetés szabályzata. Balogh László szerint fontos lenne, hogy Czirákiné megfelelően végezze a munkáját. Itt is van egy eset, ami során bizonyítottan hibázott az üzemeltető. A polgármester ezt követően felsorolta a pályázatok helyzetét, amiről még az Előszóban írtunk.

Szabó Szilárd szerint, ha igazak azok az állítások, amik a szabálytalanságra utalnak, akkor ott valami nagyon elcsúszott. A Zöldtábor már jó ideje megtörtént, de ezek szerint úgy működött, hogy a keretek nem lettek lefektetve. Nem tudja, hogy ez kinek a hibája, de az biztos, hogy a Városfejlesztőnek kellett volna erről egy dokumentumot eljuttatni a Vagyongazdálkodásnak. Ennek komoly következményei lehetnek, hiszen ha vizsgálatot rendel el a kincstár, akkor akár pályázatokból is kizárhatják Nagykanizsát. Szeretne egy kiegészítést tenni, álljon fel egy vizsgálóbizottság, amely nézze meg a Zöldtábor üzemeltetését.

Horváth Jácint kért szót. Teljesen tisztán látszik, hogy fogalmuk sincs, miről beszélnek. Még a kérdést sem tudják normálisan feltenni. Milyen kincstárról beszél Szabó Szilárd? A kincstárnak ehhez semmi köze. Valamelyikük fogalmazza már meg, hogy mi volt a probléma. Nem is érti Horváth Jácint, pontosan mi a kérdés, mi nem tiszta. A Széchenyi Programiroda ellenőrzött, hozott egy szabályt, hogy mik szerint lehet kiadni. De, ami előtte volt, az itt nem probléma, a szabályokat pedig most lefektették. Horváth azt kérdezi, Balogh László elbeszélgetett az ügyvezetővel? Mert ha nem, akkor milyen alapon vádaskodik most?

Balogh László visszakérdezett Szabó Szilárdtól, a revizorokra gondolt? Szabó Szilárd válaszolt, akkor kell bizottság, ha volt szabálytalanság.

Károlyi Attila mikrofonon kívül szólt oda: ja, ha volt...

Szabó Szilárd szólalt fel, szándékosan nem akart vádat megfogalmazni, mert nem szerepel előtte tény. Horváth Jácint felszólalásából viszont az jön le, hogy gond volt az üzemeltetéssel. Szabó szerint ezeket a kereteket már rég le kellett volna fektetni, amit az illetékes szerv vizsgál, ami akkor itt nem az Államkincstár.

Fodor Csaba elmondta: tisztességtelen módon mocskolják a Városfejlesztőt, Károlyi Attila szerint Cseresnyés úr utasítására. Az energetikai pályázaton üvöltözik a Fidesz, de arról nem beszélnek, hogy a korábbi ügyvezető hibás kiírása 60 millió forintjába került a városnak. Mindenki maradjon a kaptafánál Fodor szerint. Az előterjesztésben arról van szó, a szerződést azért kell módosítani, mert több funkciót akartak adni a Zöldtábornak. De az eljáró hatóság azt mondta, nem lehet. Így jó célokra nem lehet használni, most csak biciklis rendezvényeket lehet ott tartani. Szóval lehet esküvő is, csak menjen a menyasszony kerékpárral. Nem a Városfejlesztőben van a hiba, menjenek el Cseresnyés Péterhez, hogy járjon közbe, hogy ne csak kerékpáros rendezvényeket lehessen ott tartani. Most a városi célokra csak akkor lehet felhasználni, ha mindenki kerékpárral megy. E pályázat kapcsán Fodor anno elment mindenkihez, Balogh Lászlóhoz is, hogy miként módosítsák, de nem tett semmit, így utólag már ne siránkozzanak.

Bizzer András szerint nem volt hülyeség, hogy pályáztak és nyertek, ez több mint 100 milliót hozott. Az egy dolog, hogy most 5 évig kerékpáros rendezvényeket lehet ott rendezni, 5 év múlva is jó állapotban lesz ott, és akkor már bármire lehet használni. Amiről a polgármester és Szabó Szilárd beszélt az az, hogy ezt az előterjesztést már hónapokkal előbb meg kellett volna tárgyalni, Jobban kellett volna figyelni a Városfejlesztőnek a részletekre, például ennek az ügynek a rendezésére.

Fodor Csaba nem érti, mivel lettek volna előbbre, ha 1 hónapja tárgyalnak erről. A pályázatot anno a Fidesz benyújtotta, mert milyen jó lesz ott biciklikkel lenni, és nyertek is. Az ÉVE célja az volt, hogy gyalog is ki lehessen menni. Jó szándékkal járt el a Városfejlesztő, majd jött az iroda, és elmondták: csak biciklikkel lehet használni. Ezt elfogadják, és megkötik a szerződést. Fodor szerint örülhettek volna, ha ezt a szerződést csak 4 év múlva kell megkötni.

Balogh László a vitát lezárta, megszavaztatja Szabó Szilárd módosítóját: 7 igen 8 nem - elutasítva.

Az eredeti javaslat: 14 igen 1 tartózkodás - Szabó Szilárd tartózkodott. 
 

09:07 - Költségvetés

Balogh László nem akarja megismételni önmagát, de annyit elmond, az ő tervezete biztosítja a működést és az egyensúlyt. A 2023-as évben 3,9 milliárd forint állami hozzájárulást fog kapni, ez 621 millióval több, mint tavaly. Ez már tartalmazza az energia hozzájárulást. Idegenforgalmi adó 12 millió forinttal van tervezve, ez emelkedő tendencia. Van egy jelentős pénzmaradvány, 16 milliárd forint, ami a pályázatokhoz kötődik. Ezekkel Balogh László szerint kezdeni kell valamit. Elismeri, a cégeknél takarékoskodott, de az intézményeknél kevésbé. A Via tervezete 256 millióval több, mint tavaly. A Médiaháznál tudja, hogy lesz vita, de alapvetőségben különbség van közte és az ÉVE között. Szerinte a betervezett 50 millió forint az internetes sajtóra elég lenne, nyomtatott és tv-s sugárzásra pedig már nincs szükség. A Városfejlesztő kapcsán elmondta, szívesen látná a hivatalban a Városfejlesztő munkáját. A Kanizsa Arénának 110 millió forintot tervezett, mert a csöpögtető finanszírozás nem hatékony és nem illő. A polgármesteri keretet 10 millióval tervezte, de tudja, ez politikai küzdelem tárgya lesz. Egerszegen ez a szám 35 millió forint, úgy, hogy 13 fős a kabinet és 3 alpolgármester van, Kanizsán nincs kabinet, és csak 1 alpolgármester van. A pályázatok kapcsán Balogh László elmondta, több be van tervezve, de három épület, a Kertvárosi, a Rózsa és az Attila óvoda nem lett kiírva. Az FVS kiírása folyamatban van, s van egy új "nyerés" is, ami 104 millió forint. A tételmondat szerinte az, hogy törekedni kell a takarékoskodásra. A források szerény mértékben állnak Kanizsa rendelkezésére, hiszen 7 csapás is érte Kanizsát. Végül Krátky Istvánra hivatkozott a polgármester: Kanizsa a törhetetlen élni akarás városa.

Horváth Jácint kért szót, ő ismerteti a módosításokat. Mint mondta, ők is arra törekedtek, mint a polgármester, hogy a minimális működés biztosítva legyen. Ugyanakkor Balogh László előterjesztése az ÉVE szerint ezt nem biztosítja. Horváth emlékeztetett, Balogh László tisztában van azzal, mit tenne ez a költségvetés a városi cégekkel, így azzal is, hogy a Rehabból embereket kellene elküldeni. De a Rehab az energiaárak miatt még így is nehéz helyzetben van. A Via-nak adott forrás sem a polgármester előterjesztésében, sem amit az ÉVE elkészített, nem elég. A parkgondozásra 378 millió forintot írt az ÉVE előterjesztése, a polgármester 330-at irányzott. Horváth szerint egyik sem elég ahhoz, hogy európai szinten el tudják látni ezt a munkát. A téli munkákat levette a polgármester, de ezzel azt sem fizetnék ki, ami minimálisan kevés, de ez igaz a játszóterek kezelésére is. A téli részre és a játszóterekre is 10 milliót írt a polgármester, előbbit 5-el, utóbbit 10-el növelné az ÉVE. Fontosnak tartja a többségi frakció a Hegybíró, Harmat és a Kanyar utcák fejlesztését, hiszen ez az egyetlen belterületi rész, ahol nincs aszfaltos út. Horváth szerint méltatlan és nevetséges, hogy Balogh László a kultúrára 5 milliót írt. Ők 20-at szeretnének, de ez sem sok. A szűkös források miatt a Bor és dödölle fesztivál külön soron szerepel, 15 millióval, az Utca Tánc Fesztivál pedig 3 és fél millióval. Ezekhez nyilván csökkenteni is kellett sorokat, hogy az egyensúlyokat megtalálják. Itt érzékeny lehet, hogy a reklám és propaganda sorra 10 és fél millió helyett 2-t írt az ÉVE, az önkormányzati reprezentációt pedig 13 millióról 2 és félre vinné le az ÉVE.

Balogh László szerint, hogy csak 339 millió forinttal nyúltak hozzá a költségvetéshez, azt jelenti, ő és kollégái jó munkát végeztek.

Több olyan pontot vázolt szerinte az ÉVE, amit támogatni is tudna, így például a Hegybíró utca aszfaltozását, s a játszóterek kezelését. De érdekesnek tartja, hogy a felsőoktatási alapítványnak szánt összeget növelte az ÉVE, de az egyetemnek adott pénzt levették, holott a kollégiumot az egyetem fogja üzemeltetni. A polgármester úgy látja, minden olyan nemzeti ünnepre szánt összeget levett az ÉVE, ahol a polgármesternek is lenne mozgástere. A nemzeti ünnepek sorra 4 millió forint volt beírva, az ÉVE 0-t szán rá, Az Arénának 90 milliót adna az ÉVE a 110 helyett, ezt is nehezményezi a polgármester. Ferincz Jenő másodszor kiabált be a polgármester felszólalásába, Balogh László emlékeztette: jogilag a közönség nem formálhat véleményt. Ferincz szerint neki ennél magasabb jogi indoka van arra, hogy ezt megteheti.

Szabó Szilárd is ezt teszi szóvá: szerinte már a harmadik bekiabálást hallották, az elsőnél kellett volna figyelmeztetni, a másodiknál kivezetni. Más különben ismét botrányos ülés lesz.

Ferincz Jenő visszaszólt: kettő volt, úgy látszik nem tudnak számolni. De áll elébe a kivezetésnek.

Balogh László válaszolt, még egyszer nem figyelmezteti.

Bizzer András szerint meg kell köszönni Balogh Lászlónak és a hivatal munkatársainak, hogy ezt a nehéz munkát elvégezték. Ezt a nullás költségvetést nem lehetett volna megalkotni az alpolgármester szerint a kormányzati segítség nélkül. Óriási köszönetet kell ezért mondani a kormánynak, hiszen e nélkül óriási bajban lennének. Ráadásul Cseresnyés Péternek is köszönetet kell mondani, hiszen ő járt közben a forrásokért. Bizzer szerint ez egy kisebb torta annál, mint amit szeretnének. De azért kicsi, mert kevés volt az alapanyag. S miért volt kevés alapanyag? A kormányzat segített, de a legfőbb ok a kevés pénzre, az az ÉVE-frakció. Az alpolgármester szerint az ÉVE rossz döntéseinek következménye, hogy kevés az alapanyag és kicsi a közgyűlési torta. Az ÉVE szabadon dönt a költségvetésről, az adópolitikáról, mindenről szabadon rendelkezhetnek 2023-ban. Több ponton az ÉVE nagyon rossz irányba viszi el a büdzsét, ki is emel konkrétumokat az alpolgármester. Neki megdöbbentő, hogy munkahelyteremtésre nem költ a város, erre hosszú évek óta nem volt példa. Ő évek óta mindig kardoskodott ezért. A munkahelyteremtési összegre Balogh László 10 millió forintot írt be, Bizzer András szerint ez sem sok, de az ÉVE lenullázza. Tudja, hogy a pandémia miatt az utóbbi években ezt nem sokan vették igénybe, de ez 2023-ban változni fog. S ha a pályázatot ki sem írják, akkor az igényeket sem tudják felmérni arra, hogy ki venne fel új munkaerőt. Bizzer szerint egy minimális összeget oda kell rakni. Bizzer András is kiemeli az egyetemi döntést. Az alapítványnak adott támogatásból nem lesz a kollégium fenntartva, így az ÉVE a kollégiumra 0 forintot ad, de a bulikra 8 milliót. Ha ez így marad, lehet a Pannon Egyetem úgy dönt, nem fogják fenntartani a kollégiumot, ami akár a képzés megszüntetését is eredményezheti. Ez Bizzer András szerint szereptévesztés. Ráadásul az egyetemi oktatók munkahelye is veszélybe kerül ezzel. A Kanizsa Médiaháznak ítélt 89 millió forint plusz is szereptévesztés. Így a Kanizsa Médiaház lesz a leginkább megtámogatott cég. Szerinte 2023-ban nem feltétlenül kell támogatni a fizikai megjelenésű Kanizsa Újságot, hiszen már az idős emberek is online olvasnak. Sok pénz megy a Kanizsa Médiaháznak, de sok pénzt elvonnak az intézményektől, így ott takarékoskodni kell. Az intézmények működési kiadására 60 helyett 40 lett, a karbantartást pedig lenullázták. De a fejlesztési sorról is elvontak, holott arra biztosan szükség lesz. De az alpolgármester úgy látja, a jelenlegi terv miatt előfordulhat, hogy október 23-a megünneplésére már nem lesz pénz. De a mozi támogatását is lenullázta az ÉVE, ami akár az intézmény bezárását is eredményezheti. Pályázatokra 40-ről csak 10-et hagyott meg az ÉVE, ami oda is vezethet, hogy nem tudnak bizonyos pályázatokon elindulni. Az Arénát is felhozta az alpolgármester, ismét csepegtető módszert választott az ÉVE, de lehet, 2023 végén már nem lesz miből csepegtetni.

Fodor Csaba szerint Bizzer András felszólalása feldobta a közgyűlés hangulatát. Ez Balogh László szerint méltatlan. Fodor kiemelte, a kormánynak köszönetet mondani elég furcsa, a jelentős elvonásai mellett. Kitért a Médiaházra is, Bizzer András szerinte hazudik, hiszen a legjobban finanszírozott városi cég az Aréna, nem a Médiaház. A csepegtetett rendszerről pedig azt mondta, csúsztat a helyi Fidesz, hiszen az Aréna bérleti díját is a kanizsai egyesületek fizetik, így az önkormányzati támogatás kb 150 millió forint. Érti a Médiaházat is, amikor a Fidesznek tetsző cikkek jelentek meg, akkor nem volt gond a forrás és a Kanizsa Újság megjelenése. De, ha baj van a nyomtatott sajtóval, akkor beszélgessenek el az Önökhöz tartozó Zalai Hírlappal és Magyar Nemzettel, hogy minek jelennek meg. A munkahelyteremtésre szánt forrást Fodor is sajnálja, de minek tartsanak ott pénzt, amit nem költenek el. Lesz módosítás is, a rendezvényekre és reprezentációra fordított forrásról ezentúl az OKISB dönthet, a polgármester évente maximum 100 ezer forintot költhet el. Az egyetemi alapítvány kapcsán Fodor annyit mondott, az alapítvány meg is sértődhetne azon, amiket Bizzer András mondott. Fodor szerint Kanizsának semmi köze az ország egyik leggazdagabb egyetemi alapítványához, így nincs miért őket támogatni, viszont a helyi alapítvány fontos célokra költheti ezt a pénzt. 

Szabó Szilárd azt javasolta, hogy minden sorról majd külön szavazzanak. Az alapítványnak szánt forrást ő is túlzásnak tartja, azt a pénzt szerinte egy játszótérre is lehetne költeni. Szabó Szilárd szerint jelentős összeget lehetne megtakarítani az online megjelenéssel a Kanizsa Újságnál. Túlzásnak tartja a 139 millió forintot, pláne úgy, hogy csökkentett számban megy az újság kiadása. A néhány 10 milliós bevétel, amit a Médiaház összeszed megkérdőjelezi, hogy van-e értelme finanszírozni a céget. Meg kellene mérni, hogy mennyien nézik a tv-t, hiszen az jó adat lenne arra, hogy érdemes-e működtetni. Fodor összehasonlítása szerinte méltatlan volt, hiszen a Zalai Hírlapot a hirdetők tartják el, míg a Kanizsa Újságot az önkormányzat. Károlyi Attila vetette oda mikrofonon kívül, a Zalai Hírlapot Mészáros Lőrinc tartja el. Nagyon örül azonban annak, hogy a három érintett utca hangját végre meghallotta az ÉVE, ezt ő maximálisan támogatja. Szabó kiemelte az egyetemről azt, hogy fontosnak tartja a támogatást, és egy minimális összeget a munkahelyteremtésekre is adna. Végül ismét elmondta, azt kéri, külön szavazzanak a módosításokról.

Ferincz Jenő ismét közbeszólt. Erre a polgármester szünetet rendelt el. A szünet alatt megérkeztek a rendőrök, és kivezették Ferincz Jenőt. Ő hosszasan sorolta a rendőröknek, hogy jogilag miért van igaza, de a kivonulás közben nem ellenkezett.

Dénes Sándor kért szót. Elmondta, hogy a költségvetés elkészítésénél egyeztettek a szakemberekkel, a cégek vezetőivel. De azt nem tudja, hogy a februári közgyűlésen ezekkel a módosításokkal miért nem lehetett előállni. Kapott egy táblázatot, a módosítások mellékletét, de ezeket akkor részletesen átnézni nem lehetett. Mások a súlypontok, de néhány dolgot neki is meg kell említenie. Kanizsa idősbarát önkormányzat, hiszen a város idősödik. De ennek ellenére a generációs napra szánt forrást az ÉVE harmadolta. Elhangzott a mozi támogatása már, ami lement nullára. A mozibérlet is ebben van, ez azt jelenti, hogy a diákok elmehetnek a nekik megfelelő filmet megnézni, s akkor a szülőknek nem kell fizetni. Ez korábban nagyon jól működött. A munkahelyteremtésre szánt forrás, ha idén is megmarad, akkor át lehetne csoportosítani. De úgyis az lesz, amit az ÉVE szeretne.

Erdős László az Aréna kapcsán szólalt fel. A polgármester 110 milliót szerepeltetett, ezt Horváth Jácint előterjesztése 20 millióval vette vissza. Még annak figyelembe vételével, amit Fodor Csaba mondott, tehát a városi cégek fizetik a bérleti díjat, így is a 110 milliót tartja elfogadhatónak. Abban szerinte nincs vita, hogy az Aréna egy fontos érték.

Radics Bálint a szünetben értette meg, hogy miért csökkentette az ÉVE a városmarketing sort. Hiszen itt van Ferincz Jenő, aki a város reklámarca. Szerinte ez nem jó üzenet. Kéri az ÉVE-frakciót, többet ne hívják meg.

Fodor Csaba mikrofonon kívül szólt vissza: hülye vagy te?

Horváth Jácint szólt a polgármesternek, ezt visszautasítja, semmi közük ahhoz, hogy Ferincz Jenő itt volt.

A polgármester ezt elfogadta, Radics Bálint elnézést kért, de azt látta, a szünetben Ferincz Horváth Jácinthoz ment oda. Horváth válaszolt, mit csináljon, ha odamegy hozzá.

Károlyi Attila szólt oda, szintén mikrofonon kívül: de ezek után meg fogják hívni.

Radics Bálint folytatta a felszólalást: nem ért egyet azzal, hogy lenullázták a munkahelytámogatást. Csökkentették a Mindenki Házát üzemeltető alapítvány támogatását, az energiaárak emelkedése miatt, Radics fontosnak tartja, hogy az eredeti forrást megkapja a Ház. 1 hónap múlva, 3 év után, újra meg fogják rendezni a Kerekrépa Fesztivált. Szabó Szilárd szólt oda Radicsnak: ez országos hírű fesztivál. Radics folytatta: mindenkit invitál, jöjjenek el, mérettessék meg magukat a kerekrépa főzésben is. 

Bizzer András Gábris Jácinttól kérdezi, egyetért azzal a módosítással, hogy az OKISB-nek hetente akár 2-3 alkalommal is üléseznie kell? Hiszen arról is döntés kell majd, hogy 20 ezer forintért nyomtassanak meghívókat vagy 5 ezer forintért rendeljenek egy koszorút. Illetve azt is kérdezi, hogy belegondoltak-e abba, mennyi pluszmunkával jár ez majd a hivatalnak.

Horváth Jácint reflektált. Sok minden elhangzott, rendbe kell tenni bizonyos dolgokat. Matolcsy Györgyöt idézte, hogy a kormány hibás gazdasági lépéseket hozott, ennyit a jó kormányzásról. Matolcsy odamondásáról itt olvashat: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230308/ujabb-kemeny-beszedet-tartott-matolcsy-gyorgy-a-parlamentben-negativ-gazdasagpolitikai-fordulatot-hajtott-vegre-a-kormany-601518

Idézte Balogh Lászlót is, amikor a közgyűlés elején elmondta a kormányzati támogatást. Horváth szerint, ha az inflációt nézi a kormány, minimum 1 milliárddal kellett volna többet kapnia a városnak, nem 600 millióval. Semmivel sem növelte a családi feladatokra szánt forrást, de a gyermekétkeztetésre is csak 10 százalékot adott a kormány. Horváth azt kérdezi, valóban csak 10 százalékkal kerülnek többe az élelmiszerek? Csak a Tungsram és a DKG csődje miatt az építményadó 121 millióval lett kevesebb, az iparűzési pedig 258-al, s ezt a két céget a kormány hagyta csődbe menni. Az építményadók nem emelésével és 60 milliót a kormány helyett az önkormányzat bevállal, 200 millióval támogatják a kanizsai vállalkozásokat. Ez jelentősen több, mint az a 10 millió forint, amit a fideszes képviselők hiányolnak. Horváth nem tudja, hogy ezt a lépést jövőre is meg tudják-e tenni, de idén ezzel segítették a vállalkozásokat. Elhangzott, hogy utak, járdák felújításra egy forint sincs tervezve, de a polgármester sem tette meg. A gépjárműadót szokták erre költeni, de Horváth emlékeztetett, ezt megint elvitte a kormány, ez mintegy 200 millió forint. Balogh László ott ül a megyei jogú városok szövetségében, szólaljanak fel, és kérjék vissza. 2019-ben, a választások előtt 60 millió forint volt a szolidaritási adó, ez idén 632. Tízszeresére emelte ezt a kormány, ezt már fideszes polgármesterek is kritizálják. Több hozzászólást is méltatlannak érzett Horváth. Határozottan visszautasítja, hogy ők hívták ide Ferincz Jenőt. Ha odamegy hozzá, nem fogja elküldeni. Több konfliktusuk volt vele, s még lesz is, de azt visszautasítják, hogy ők hívták ide, Ferincz Jenő önálló ember, azt csinál, amit akar. A Pannon Egyetem vitájához: a kanizsai alapítvány megindokolta, hogy mire kell neki a pénz. Vannak benne jóléti dolgok, de 4 millió energiaköltség nincs kifizetve tavalyról, ennek egyik része ez a 8 millióból. Említette Horváth a Pendroidot, ami országosan is sikeres verseny, amit Bizzer ledegradált. Több konferenciát is említett, amit Bizzer leminősített. Azt kérdezi, ezek után, hogy megy oda a polgármester beszédet mondani? Nem találkozott viszont olyan kérvénnyel, hogy maga a Pannon Egyetem kért volna pénzt. Ők az egyik leggazdagabb alapítványi egyetem az országban, 10 millió forint nem jelenthet nekik gondot, pláne úgy, hogy csak a kuratóriumi tagok fizetése több ennél. Rendezvények: 3 millióval még így is több van, mint tavaly, így nem érti, mit kritizál a Fidesz. Környezetvédelmi program: minden évben benne volt és benne is volt a költségvetésben, hiszen ez kötelezettség. Ha az állam aktualizálja, akkor ők is beteszik. Aréna csöpögtetés: 180 millió forint kéne évente, ezt mondta Erdős László, ez azért elég komoly Horváth szerint. Reméli, rengeteg bevétele lesz az Arénának. Intézmények működése a 17-es táblázat volt, abból egy forintot sem vettek le. Ezt is visszautasítja. Médiaház: 4-5 év után kerül a Médiaház arra a szintre, mint a Fidesz idején volt. Ha a Fidesz árszintjét nézi, akkor most 200 millión kellene lennie. A mozit nem nullázták le, de eddig sem használták ki a bérleti támogatást, arra emeltek kicsit, 2 millió forint így lett, tehát nem igaz, hogy nem támogatják. A pályázatoknál pedig teljesen mindegy, hogy 10 vagy 40 milliót hagynak, mert ha komoly önerő kell, akkor az 100 millió felett kezdődik.

Közben Balogh Lászlónak megszólalt a telefonja, Fodor Csaba szólt oda mikrofonon kívül: kivezetettjük.

Balogh László reflektált. A Tungsramot egyszer már megmentették. Mondják azt, hogy a polgármester nem tervezte be a járdákat és a parkolást is neki tulajdonítják, holott szinte semmilyen hatóköre nincs. De nagyon méltatlan az is, hogy az ünnepek költségének döntését az OKISB-hez kötik. Amikor a Fideszt kritikával illetik, akkor arra is gondoljanak, hogy ez az ÉVE költségvetése.

Gábris Jácint két dologra reagál. Fontosnak tartja, hogy az elmúlt évek összegeit legalább sikerült a kultúrára és sportra idén is betervezni. A támogatások idén is pályáztatás útján fognak történni. Reagál Bizzer Andrásra is: fejben még boncolgatja az új feladatait, de azt gondolja, racionális működést ki fognak tudni alakítani, de tény, nem lesz egyszerű feladat. A munkahelyteremtésnél elhangzott a GE, de nagyon fontos lenne a Vagongyár is. Megkapták azt, hogy az elmúlt 3 évben miért nem használta ki a mozgásterét az ÉVE-frakció, itt emlékeztetett, másfél évig a polgármesternek volt döntési jogköre. Együtt kéne azon dolgozni, hogy minél több cég, vállalkozó jöjjön Kanizsára. De ha beszélgetnek vállalkozókkal, tudják, hogy nincsenek elragadtatva a kanizsai lehetőségektől.

Balogh László az OKISB-nek javasolja az állandó ülésezést. 17 évig volt OKIS elnök, szerette csinálni, hasonló jókat kíván Gábris Jácintnak.

Erdős László szeretné világossá tenni a 180 milliós működési költséget, ő azt javasolta, hogy az eredeti elképzelés, a 110 millió maradjon meg, a hiányzó forrást pedig az ügyvezető teremtse elő.

Fodor Csaba megismétli a határozati javaslatot: az OKISB dönt azzal, hogy az évi kiadás nem haladja meg a 100 ezer forintot. Ide jelentős összeget tett be a polgármester, azért, mivel tudták, hogy polgármesteri keretet az ÉVE lenullázza. De azt sem tartja szerencsésnek, hogy a városmarketingre szánt 12 és fél millióból arra is jusson, hogy bizonyos cikkeket jelentessenek meg, bizonyos helyi vagy országos sajtóban. Ez a történet nem csak a pénzről szól, hiszen amire ezt az elmúlt években fordították, az ÉVE szerint nem biztos, hogy az önkormányzat javát szolgálta. 

Balogh László azt kérte, ezt tételesen bizonyítsa Fodor Csaba.

Tóth Nándor szerint több felszólalás is csúsztatás volt, Tóth szerint, ha a csúsztatás olimpiai sportág lenne, dobogón végezne Fodor Csaba. Említette, hogy korábban az ÉVE 200 milliót jósolt az Aréna működtetésére, ennél lényegesen kevesebből működik az intézmény. Kérdése az, ha ilyen nehezen megy az Aréna eltartása, akkor akarják-e egyáltalán az uszodát és a ferences kolostort. A Médiaházra is kitért, eltúlzott a 139 millió forint, pláne úgy, hogy szerinte egy jó dolog van az újságban, az, hogy a színe zöld-fehér. Szabó Szilárd szólt neki oda: ezt csak a magad nevében mond. Ezt hozzá is tette Tóth. Tóth szerint az ő oldaluknak nem hiányozna az újság.

Bizzer András Horváth Jácintnak szólt. A Cineuovo Kft támogatását nullázták le, ő erről beszélt. Az intézményeket érintő elvonásokat ismét felsorolta: karbantartás, alulfinanszírozás. A tartalék jellegű pénzeket vonta el az ÉVE. A szolidaritási adót pedig korábban mindig betervezték. 

Fodor Csaba a 20-as, 21-es költségvetésnél arra emlékeztet, ott csak a polgármester döntött. Adott például egy egyházi óvoda létrehozására 7 millió forintot, pedig akkor már ott volt nála az a dokumentum, amely beszámolt a 3 városi intézmény problémájáról. Így most elég furcsa, hogy előálltak egy farizeusi dumával.

Balogh László elismerte, valóban volt pandémia, de csak szükségszerű és arányos döntést hozott. Nincs tudomása olyan vádakról, amik igazak lettek volna abból az időből.

Szabó Szilárd szerint méltatlan egy 7 milliós támogatást felhánytorgatni, hiszen minőségében a város éke lehet az az óvoda. Szerinte sokkal több pénzt is lehetne adni ilyen intézmények létrejöttéhez. Beszélhetnek arról is, hogy 1,3 milliárd forintot nyert a város, még sincs kiírva 3 óvodára a pályázat. Ez nem ide tartozik, de fel kellett hoznia, ha már a 7 milliót sajnálják a református óvodától.

Ezt Balogh László megerősíti, a 7 millió az óvoda melletti járdák felújításáról szólt.

Fodor Csaba szerint nem az összeg a lényeg: a polgármester mikor dönteni kellett, nem az önkormányzati óvodát segítette. A pályázatnál azt is össze kell hangolni, hogy az egyik része az 588 millió forintban van benne, a másik az energetikai felújításban. A nyílászárók cseréjéknél például a csere és 10 méter festés van benne, más nincs, a többit hozzá kell tenni, ilyen a vizesblokkok ügye is. Ezt az 1,3 milliárdból nem lehet elszámolni. Így igenis fel kell mérni, hogy mennyi önrészt kell a városnak hozzátenni. A három óvodánál is ezért van a késedelem.

Szünetet rendelt el a polgármester a szavazás előtt.

Szavazás előbb az írásban leadott változtatásokról: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Tartalék 10 millió forint: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Újabb módosítások: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

A szóbeli módosítás - benne az OKISB új jogköreivel - 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Tételenkénti szavazás jön:

Rehab támogatása 25 helyett 50 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Folyó kiadások 267 millió helyett 273: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Parkgondozás 330 millió helyett 378: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Közutak üzemeltetése 150 helyett 165: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Köztisztaság 205 millió helyett 252: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Téli hómunka 10 helyett 15 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Játszóterek 10 millió helyett 20: 15 igen - egyhangú

Bor és Dödölle 0 helyett 15 millió: 8 igen 0 nem 7 tartózkodás

Médiaház 50 helyett 139 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Tervezési feladatok 20 helyett 45 millió: 8 igen 6 nem 1 tartózkodás - Szabó Szilárd tartózkodott

Parkolók tervezése 8 millióért: 15 igen - egyhangú  - Az ÉVE szerint felesleges pontokat szavaztat a polgármester

Katonai emlékhely 2 és fél millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Sugár utca kerítés felújítása - írtunk már róla - 8 igen 6 nem 1 tartózkodás - Radics Bálint tartózkodott 

Kulturális feladatok támogatása 5 helyett 20 millió: 8 igen 0 nem 7 tartózkodás

Városfejlesztő 44 millió helyett 65: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Kanizsa Felsőoktatásért támogatása 0 helyett 8 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Utca tánc fesztivál 0 helyett 3 és fél millió: 8 igen 0 nem 7 tartózkodás

Hegybíró, Kanyar és Harmat utca felújítása: 15 igen - egyhangú 

Vegyeskar támogatása 2 millióval: 8 igen 0 nem 7 tartózkodás

Bevételnövelés, tehát az ingatlanok eladása: 15 igen - egyhangú

Reprezentáció csökkentése: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Reklám és propaganda 10 és fél helyett 2 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Városmarketing 12 és fél helyett 2 és fél millió:8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Generációs napok 3 millió helyett 1 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Városi rendezvények és nemzeti ünnep: 544 ezer helyett 2 és fél millióra emelkedett: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Plakettek az ünnepi közgyűlésre - egyhangú

Gyermeknap 3 helyett 2 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Adventi forgatag 4 és fél helyett 2 és fél millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Térfigyelőrendszer karbantartása 10 millió 800 ezerről 8 millió 8 ezerre: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Azonnali beavatkozást igénylő esetek 30 helyett 15 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Közlekedésbiztonság 5 helyett 1,5 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Új trafibox: 8 igen 6 nem 1 tartózkodás - Bizzer András tartózkodott

Mozibérletek csökkentése: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Nagykanizsa és térsége társulása: 9 millió 2 ezer helyett 8 millió 9 ezer - 8 igen 7 nem 0 tartózkodás -- Schauta Marcell szólt közbe, ez a notbookok ára

Miklósfai támogatás: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Palini posta újranyitása 3 millió volt benne, most nulla: 12 igen 0 nem 3 tartózkodás - Fodor, Károlyi és Gábris tartózkodott

Cineuovoa támogatása - 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Munkahelyteremtés 0 forint: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Állami támogatás visszafizetése 40 helyett 10 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Intézmények működése 60 helyett 40 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Intézmények karbantartása 17 helyett 0 forint: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Intézmények alulfinanszírozása: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Polgármesteri keret 10 millió helyett 0 forint: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Tartalék 26 millió helyett 10 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Irodabútorok beszerzése 1 millió: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Klímák 1 millióért : 14 igen 1 tartózkodás 

Számítástechnikai eszközök beszerzése - 15 igen

Polgármesteri hivatal fejlesztése 1 millió: 15 igen

Kamerarendszer bővítése 1,5 millió helyett 0: 8 igen 6 nem 1 tartózkodás - Szabó Szilárd tartózkodott

Helyi építészeti értékek támogatása 7 millió helyett 0 forint: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Vállalkozások ingatlanvásárlásának támogatása 10 millió helyett 0: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás

Megjegyzés: lemaradtam néhány szavazásról, volt köztük olyan is, ahol Szabó Szilárd igent nyomott, Radics Bálint tartózkodott. Mielőtt bárki mást látna benne: nem volt időm visszanézni, ezért nem lett leírva

09:00 - Kezdés - ezúttal pontosan

Balogh László röviden foglalta össze a bevezetőjét, ez egy költségvetési közgyűlés, ami rendre hosszú, de állnak elébe. 5 napirend lesz nyílt ülésen, a közvilágítás rekonstrukcióját viszont, bizalmas információk miatt, zárt ülésen tárgyalják a frakciók.

Előszó:

Ahogy azt a legutóbb jósoltuk, valóban nem ért véget a költségvetési tárgyalás február 24-én. A polgármester előterjesztését az ÉVE képviselői nem szavazták meg, a módosítóikat azonban nem akkor ismertették, hanem a mai közgyűlésre hozták be. Az azóta eltelt időben Balogh László visszahívása Kistérségi Tanácsból és Schauta Marcell kinevezése mellett, a közvilágítás rekonstrukciója és a helyi Fidesz szerint veszélyben lévő fejlesztések adták a fő konfliktust a helyi politikában. A visszahívásról és az első ülésről itt: https://kanizsaujsag.hu/hir/202302/nem-fogadta-el-a-kepviselo-testulet-nagykanizsa-2023-as-koltsegveteset és itt: https://kanizsaujsag.hu/hir/202303/uj-elnoke-van-a-nagykanizsa-es-tersege-onkormanyzati-tarsulas-tarsulasi-tanacsanak olvashat.

A közvilágítás fejlesztésének finanszírozását, s a nyertes pályázatok kérdését és a társulási visszahívást is nagy hirtelen kiszúrta a Magyar Nemzet. Borsodi Attila szerzi az írásokat, korábban a DRVE népkonyhájának megszűnését is ő jegyezte le, szóval nagy Kanizsa-barát lett az elmúlt időben. Bizzer András és Szabó Szilárd frakcióvezető tartott egy irányított sajtótájékoztatót – a Kanizsa Újság olvasóit nem tájékoztatták – itt leszögezték: kértek közbeszerzési szakvéleményt, és ez is azt hozta ki, hogy előnytelen az ESCO-s finanszírozás. A rekonstrukció kérdését is érintettük korábban: https://kanizsaujsag.hu/hir/202302/esco-val-vagy-esco-nelkul-egyebkent-a-vizmuvet-most-ki-vezeti

Az ÉVE válaszként megosztotta Horváth Jácint posztját. A táblázat a vesztett helyreigazítási perek számát gyűjti össze 2017 és 2021 között. Itt az előkelő negyedik helyet foglalja el a Magyar Nemzet, a maga 32 perével. A költségvetési vita során nincs időkorlát, így már előre borítékolható, hogy nem fogunk ma unatkozni, de ezt még megfejelte, hogy a meghívóban nem szereplő pontként, a polgármester visszahozta a közvilágítás kérdését.

Mikó-Baráth György

Fotó: Horváth Zoltán

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.