Programsorozat indul 13 Balatonhoz közeli településen
Kulturális programsorozat indul a Balaton északi partjához közel eső településeken: az áprilistól októberig tartó rendezvénysorozat a víz fontosságára hívja fel a figyelmet - közölte az MTI-vel a program főszervezője.
Márta István zeneszerző elmondta, hogy a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programsorozat támogatásával megvalósuló rendezvényhez 13 Balatonhoz közeli település csatlakozott, 26 helyszínen 30 kulturális programra és 11 túrára várják az érdeklődőket.
Mint mondta, az Eger-víz patak környéki hulladékgyűjtésre április 1-jén kerül sor. Az első kulturális program Nagyvázsonyban lesz április 29-én, ahol a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A programsorozat október 14-éig tart, az utolsó koncertet Szigligeten tartják, ugyancsak a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjét lehet majd meghallgatni.
A rendezvénysorozathoz Nagyvázsonyon kívül csatlakozott Pula, Öcs, Vigántpetend, Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti, Hegyesd, Tapolca-Diszel, Gyulakeszi, Kisapáti, Nemesgulács és Szigliget. A patak és a térségben található források mellett fellép mások mellett Érdi Tamás, Boros Misi, a Mandel Quartet, Juhász Réka és zenekara, Gryllus Vilmos, Szirtes Edina Mókus és zenekara, Tárkány-Kovács Bálint, a Trió Hollóének Hungarica Régizene Együttes.
A művészeti programok egyik kiemelkedő eseménye a HÍD - Tájművészeti Ösvény, amelynek ötletgazdája és projektvezetője Kovács Rózsa. A kiállításmegnyitót április 30-án tartják, 11 kortárs alkotóművész - egy egyhetes alkotótábort követően - mutatja be szabadtéri tájművészeti alkotását Nagyvázsonytól Monostorapátiig, ezzel a Malmok Völgye túraútvonal egy szakaszát is népszerűsítve. A kiállítás ezek után szabadon látogatható bárki számára.
Az Eger-víz jövőjéért címmel szemléletformálási projektek is születnek. Elkészül a vízgyűjtő terület problématérképe és lesznek jövőkép, vízmegtartási - és kiskertes workshopok, mezőgazdasági szakmai programok is. A Pannon Egyetem kutatást indít a helyi lakosoknak a patakhoz való kapcsolatáról. A kistérségben található három iskola tanulóinak edukációs programokat szerveznek Malmok és kérészek címmel. A rendezvény névadójának, a Nagyvázsonytól Szigligetig tartó, 32 km hosszú Eger-víznek meghatározó szerepe volt a falvak életében, egykor 39 malmot hajtott meg. Az 1960-as években kezdődő 30 esztendei bauxitbányászat, az 1987-ben szabálytalanul létesített halastó és a klímaváltozás miatt a vízhozam ma már csak mintegy 10 százaléka a korábbinak - fűzte hozzá Márta István.
A programsorozat szervezője, a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet.
MTI
(Borítókép: Vasvári Tamás/MTI)
A rovat további hírei: Kultúra
Világutazó festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2023. jún. 1. 20:34A nagykanizsai kötődésű Gábriel Salerosa képein számos kultúra hatása érződik. A művész ét hónappal ezelőtt költözött Nagykanizsára,
A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
2023. jún. 1. 20:21Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.
Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja
2023. jún. 1. 10:40Az eredetileg kétszer kétnapos, június 9-10-én és 16-17-én tartandó zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál egy nappal, gyerekprogramokkal bővül június második hétvégéjén.
A kanizsai olvasóknak is mesélt új kötetéről Bíró Szabolcs
2023. máj. 31. 19:51A népszerű Anjouk regénysorozat írójával, Bíró Szabolccsal találkozhattak a Halis István Városi Könyvtár látogatói. Az író eddigi műveiről, filozófiájáról és jövőbeli terveiről is beszámolt a kanizsai publikumnak.
Nagykanizsán csendültek fel a Csík Zenekar legismertebb dalai
2023. máj. 31. 19:39A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A legendás formáció tolmácsolásában egyszerre csendültek fel tradicionális népdalok és a kortárs popslágerek feldolgozásai.
Ismét megnyitott a Ludvig Nemzetközi Művésztelep
2023. máj. 31. 19:2734 művész, hazai, valamint orosz, német, indiai és maláj alkotó vesz részt az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelepen. A vasárnapi megnyitón már 31. alkalommal köszöntötték a vendégeket, művészeket és művészetkedvelőket Kendlimajorban. A két héten át tartó programon ezúttal is lesznek a nagyközönségnek szánt nyitott események.
A városi szobrász szakkör munkáiból nyílt kiállítás a HSMK-ban
2023. máj. 31. 19:22Az országosan is egyedülálló csoport a Péterfy-tagintézményben működött a most futó tanévben. A tárlatot kedden nyitották meg a művelődési központban.