Sajátjaként kezelte a cég bankkártyáját, börtönbüntetést kapott felfüggesztve
A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki 2019 februárja és decembere között sikkasztott munkáltatójától.
A megállapított tényállás szerint a férfi 2015-től állt egy zalaegerszegi székhelyű cég alkalmazásában, mint gépkezelő. 2018-ban munkáltatója kiállíttatott a férfi nevére egy – a cég számlájához kapcsolódó – bankkártyát, amelyet kizárólagosan a vádlott használt, s a kifizetésekkel utólag kellett elszámolnia. A férfi a kártyával azonban nem a munkáltatója érdekkörében felmerült kiadásokat fedezte, hanem saját megélhetését finanszírozta. Miután a visszaélésekre fény derült, a vádlott munkaviszonyát megszüntették és munkáltatója felhívta, hogy szolgáltassa vissza a részére átadott táblagépet és routert. Ennek a férfi azonban nem tett eleget.
A férfi korábbi munkáltatójának összesen 1.121.204 forint kárt okozott, amelyből az eljárás során 400.000 forint megtérült.
A Zalaegerszegi Járásbíróság a vádlottat bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében, ezért őt 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
A büntetővégzés jogerős – tájékoztatta lapunkat dr. Vándor Virág bíró, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
A rovat további hírei: Sziréna
Belehalt a szerelemféltésből kipattant vitába a férj Zalalövőn
2023. jún. 1. 15:44A vita során a feleség bántalmazta férjét, akit többször kézzel megütött, egy üveggel fejen dobott és hanyatt lökött. A férfi ezután autóval ment el otthonról, majd néhány órával később belehalt sérüléseibe.
Pénzbüntetést kapott egy kanizsai nő, mert szobát adott ismerőse légyottjaihoz
2023. jún. 1. 14:25Épület vagy egyéb hely rendelkezésére bocsátásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettében találta bűnösnek a bíróság.
16 éves fiút keresnek a kanizsai rendőrök
2023. jún. 1. 11:50Harangozó György Ferenc 170 centiméter magas, szőke rövid hajú fiú. Eltűnésekor sötét pulóvert, kék farmernadrágot, és feltehetően zöld színű sportcipőt viselt.
Elvétette a balkanyart, fejtetőn állt meg autójával egy kaposvári nő
2023. máj. 31. 09:50Az 51 éves kaposvári nő személyautóval a 76-os számú főúton egy balra ívelő kanyarban lesodródott az úttestről, majd a tetejére borult.
Tetten érték a csörnyeföldi betörőket
2023. máj. 31. 09:25A rendőrök a 23 és 37 éves férfiakat elfogták, és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Árokba kényszerült a kamion, keresik a cserbenhagyó sofőrt
2023. máj. 30. 13:00A feltehetőleg fekete színű Opel vagy Ford típusú személyautó sofőrje úgy kezdte meg egy vele azonos irányba haladó ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetőleg kék színű személygépkocsi előzését, hogy a velük szembe érkező nyergesvontató az ütközés elkerülése érdekében a vízelvezető árokba hajtásra kényszerült.
Nagyon összetörte magát egy Zalakarosra bicikliző kanizsai férfi
2023. máj. 30. 11:50A 62 éves nagykanizsai férfi Zalakaros felé kerékpározott, amikor a rendelkezésre álló információk alapján műszaki hiba miatt elesett. A balesetben a biciklis az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.