Szűréssel hatékonyan megelőzhető az egyik legveszélyesebb daganatos betegség
Évente ötezer ember hal meg Magyarországon vastagbéldaganat következtében, pedig ez a betegség hatékonyan megelőzhető szűrésekkel - mondta az országos tisztifőorvos.
Müller Cecília kifejtette: Magyarországon, de Európában is, az egyik leggyakoribb rosszindulatú daganat a vastagbélrák; pedig nem kellene, hogy így legyen, mert "nagyon jól szűrhető betegségről beszélünk".
Jelezte, hogy évente 10 ezer új megbetegedést regisztrálnak Magyarországon, és 5 ezer ember hal meg. Minimálisra lehetne szorítani ezt a számot, ha időben felfedeznénk a betegséget, aminek alapvető módszere a szűrés - tette hozzá.
Magyarországon 2018-tól vezették be a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK) a szervezett népegészségügyi szűrések sorában a vastagbélrákszűrést. Ez azt jelenti, hogy az 50-70 éves korosztály tagjai meghívást kapnak az NNK-tól érkező levélben, hogy igénybe vehetik a szűrővizsgálatot - fűzte hozzá.
"Bátorítok mindenkit arra, hogy vegyen részt a vizsgálaton", ami kétlépcsős - mondta.
Az első a székletminta vizsgálata, amire névre szóló meghívót küld az NNK, s a szükséges mintavételt mindenki otthon elvégezheti; az ehhez szükséges eszköz postai úton vagy a háziorvosán keresztül jut el a pácienshez. A tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a 1812-es ingyenes telefonszámon bárki maga igényelhet ilyen eszközt.
Ha a vizsgálat eredménye negatív, akkor elég két év múlva megismételni - fűzte hozzá Müller Cecília, jelezve: ha azonban az első teszt nem negatív, vagyis humán eredetű vért találnak a mintában, akkor sem biztos, hogy daganatos betegség okozza, ezért szükséges a második vizsgálat, a vastagbéltükrözés, aminek kellemetlensége kérésre bódítással csökkenthető.
Megjegyezte: terápiás beavatkozás is lehet a tükrözés, mert közben eltávolíthatók az esetlegesen talált olyan elváltozások, amelyek az évek folyamán rosszindulatú daganattá is válhatnának.
A vastagbéldaganat civilizációs betegség, ami a rostban szegény táplálkozásra és az inaktív életformára vezethető vissza - magyarázta az országos tisztifőorvos.
MTI
(Borítókép: gettyimages.com)
A rovat további hírei: Színes
Június 5. a Környezetvédelem Világnapja – Gyakorlati tippek, ha tenni szeretnél!
2023. jún. 5. 10:40Éppen 50 éve ünnepeljük június 5-én a Környezetvédelem Világnapját. Az idei jubileumi világnap kiemelt témája a műanyagszennyezés csökkentése, és felhívni a figyelmet arra, hogy minden apró lépés számít, mert együtt igenis elérhetünk változásokat.
Klasszikus mesét mutattak be a HEMO-ban
2023. jún. 2. 17:10A Csizmás Kandúr zenés mesejátékot tekinthették meg a Bolyai-iskola diákjai a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Az előadáson a Hahota Gyermek Színház színészei csaknem 120 kisiskolást nevettetek meg.
Minden harmadik fogyasztó rendszeresen iszik koffeinmentes kávét egy elemzés szerint
2023. jún. 2. 13:00Minden ötödik válaszadó azért iszik koffeinmentes kávét, mert napszaktól függetlenül bármikor fogyaszthatja, míg 13 százalékuk a kávézáshoz, mint szertartáshoz ragaszkodik, miközben nincs szüksége koffeinre.
Vérünk legnagyobb ellenségei: nyirokcsomó- és csontvelődaganatok
2023. jún. 1. 13:00A rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi, azaz onkohematológiai megbetegedésekkel - köznyelvi nevén vérrákkal - évente hozzávetőlegesen 1,3 millió új beteget diagnosztizálnak a világon. Ide tartoznak a különböző leukémiák, limfómák és a myeloma multiplex is, amelyek a rákos megbetegedések mintegy 7 százalékáért felelősek.
A városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden
2023. jún. 1. 09:252021-ben Beporzó hadművelet néven elindított természetvédelmi street art programjában Szegeden tíz helyszínen alakítottak ki vadvirágos méhlegelőket.
Bodzaszörp és gombás nokedli
2023. máj. 31. 15:33A kiskanizsai Pintér Ferenc elmondhatja magáról, hogy úgy ismeri a környékbeli erdőket, mint a tenyerét. Évek óta járja az erdőt hol bodzavirág, hol pedig gomba után kutatva. A bodzavirágot is az erdő belsejében gyűjti, távol a járművek által keletkezett portól és kipufogógáztól. Csak a magasra nyúló bokrokról szedjük le a szép, illatos virág-tányérokat – javasolja.
Tavaszi munkák a kertben – svédasztal kullancsoknak
2023. máj. 31. 12:38A kullancsok mindig készek a vérszívásra, és a fertőzött egyedek veszélyes betegségeket terjeszthetnek. Lehetőség szerint előzzük meg a találkozást!