Toronyfutással emlékeztek a forradalom hőseire Újudvaron

facebook megosztás

Toronyfutást tartott vasárnap délelőtt az AK–Aranykor Egyesület Újudvaron. Az immár nemzetközi megmérettetésen csaknem 60-an vettek részt. Az első helyeken a női és a férfi szakaszon is horvát versenyzők végeztek.  

Harmadszor rendezték meg Újudvaron a sporteseményt, ezúttal a nemzeti ünnephez kapcsolódóan. A faluháztól induló mezőnyt a kilenc és fél kilométeres táv megtétele után közösségi programok várták. Az AK Aranykor Egyesület szóvivője, Lukács Tamás elmondta, a település önkormányzata, és a Thúry Vitézlő Oskola is nagyban segítette a szervezést.  

– A rendezvény részeként Vörös András és a Thúry Vitézlő Oskola egy műsort adott elő, utána volt egy bemelegítés, és utána indultak el a futók, illetve a futás előtt és után is büfé várja a résztvevőket –  hangsúlyozta Lukács Tamás, az AK Aranykor Egyesület szóvivője.

A verseny nehézségét a dombon való fel- és lefutás adja, ami sokak számára volt megpróbáltató. Csapatban a Kanizsai Futóklub, és a lenti Fuss Neki sportolói érkeztek, a többiek egyéniben vágtak neki a távnak, volt aki négylábú kedvencét is magával vitte.

– Idén a március 15-i ünnepséghez kötöttük, ezért Talpra magyar a neve, 60-n jelentkeztek a futóversenyre, négyen Horvátországból, úgyhogy már nemzetközi lett a verseny  – tette hozzá Lukács Tamás.

Az idei mezőnyben a nőknél a horvát Ivana Zeljko ért célba elsőként, Máté-Torma Szilviát és Mlinárcsik Krisztinát megelőzve. A férfiak között a szintén a déli szomszédunktól érkező, Sasa Horvat diadalmaskodott, mellé Kelemen Tamás és Kepe József fért fel a dobogóra.

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.