Új elnöke van a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának
Vlasicsné Fischl Tímeát választották a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának elnökének, a költségvetést azonban nem fogadták el a grémium hétfő délutáni ülésén. Mint ismert, a február 24-i, kanizsai közgyűlésen, az ÉVE-frakció tagjainak szavazataival visszahívták Balogh Lászlót a csoport elnöki tisztségéből, míg Nagykanizsa delegáltjának Schauta Marcellt választották. A tegnapi volt az első ülés, amin már az ÉVE politikusa vett részt.
Meglehetősen feszült hangulatban zajlott a Bajza utca 2-ben tartott ülés. A költségvetés elfogadásához minősített többség kellett volna, a népességarányos szavazati jog okán azonban, ha Nagykanizsa képviselője nem támogatja az előterjesztést, akkor azt nem fogadhatják el, és Schauta Marcell nemmel voksolt a beterjesztett büdzsére. Jakab Sándor, a csoport alelnöke ezt nehezményezte, eddig teljes volt köztük az egyetértés és Nagykanizsa korábban soha nem próbálta meg ellehetetleníteni a Társulás munkáját.
– Ez az első eset, és ez szerintem eddig példa nélküli az elmúlt időszakban, és 18 éve vagyok polgármester, és Marton István idejében sem volt még ilyen, hogy valaki Nagykanizsa részéről valamilyen döntésünket így megtorpedózta volna, ezzel ellehetetlenítve a Társulás munkáját. Ugyanakkor kérdéssel fordulna a Társulási Tanács tagjaihoz, azaz hogy minden polgármesterhez, a 27-hez, én ezt egy kicsit furcsának tartom – mondta el Jakab Sándor, a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa alelnöke.
A költségvetés megvétózását Schauta Marcell azzal indokolta, hogy Nagykanizsa már nem tud több pénzt a Társulásba fektetni. A lakónként 200 Forint/fő-s tagdíj ugyanis éves szinten mintegy 9 millió forintjába kerül a városnak, tehát a Társulás vagyonának 75 százaléka valójában Kanizsát illeti. Erre hivatkozva kívánt a képviselő a költségvetéshez határozati javaslatot tenni, de azt az alelnök az SZMSZ-re hivatkozva elutasította.
A költségvetés elfogadásának határideje március 15. Ezt követően a Nagykanizsa-Surd-Zalakomár Szociális Társulás is kérelemmel fordulhat majd a Bajza utcai épület ingyenes használatbavételével kapcsolatban.
– Korántsem mindegy az, hogyha később mi a Társulás nevében kérelemmel fordulunk, akkor ingyenes ingatlan-használatbavételről beszélünk, vagy pedig bérleti díj ellenében, mert Nagykanizsa ennél több pénzt nem tud a Társulásnak adni, se mint tagdíjbefizetés, se mint bérleti díj, tehát én szerettem volna, hogyha azért ezt az elején tisztázzuk – nyilatkozta Schauta Marcell, a Nagykanizsa-Surd-Zalakomár Szociális Társulása elnöke.
Az egyetértés hiánya a zárt ülésen némileg oldódott, hiszen az új elnököt egyhangúlag választották meg a résztvevők. A Pénzügyi Bizottság korábbi vezetője, Vlasicsné Fischl Tímea, Szepetnek polgármestere került a Társulás élére.
SZ.F.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Változatos tárgyakból érettségiznek a kötelezők mellett a diákok
2023. jún. 6. 17:55Szerdán kezdődnek a szóbelik, a jelenlegi időszakban is több tucat tárgyból van lehetősége érettségizni a diákoknak a kötelező vizsgatárgyak mellett. A Piarista-Iskolában a tanulók a reáltárgyak mellett főleg a drámát választják.
Nyáron megszűnnek az Ady utca burkolathibái
2023. jún. 6. 17:41Az önkormányzat peren kívül megegyezett a sétálóutca kivitelezőjével és a tervezőjével, végül ők vállalták a helyreállítás költségeit, ami mintegy 12 millió forint. A szakaszt még 2019-ben adták át, de néhány hónappal később már jelentkeztek is az első lakossági panaszok.
22 volt honvédségi lakás bérlőkijelölési joga kerül a városvezetéshez
2023. jún. 6. 17:30A témában ma tartott sajtótájékoztatót Bodó László önkormányzati képviselő. A megállapodásnak köszönhetően némileg enyhülhet az egyre súlyosabb kanizsai önkormányzati bérlakásprobléma, valamint a Kanizsa Médiaház elhelyezési nehézsége. Az ingatlanok többsége a Keleti városrészben található.
Ingyen C-vitamint kaptak a rászorulók
2023. jún. 6. 17:06A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak köszönhetően C-vitaminhoz jutottak a rászorulók és több kanizsai szociális intézmény. A készítmények ingyenes kiosztását a Béres Alapítvány támogatta.
Megemlékeztek a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem tagjai is Trianonról
2023. jún. 5. 18:14A csoport a trianoni diktátum aláírásának időpontjában, azaz vasárnap délután fél 5-kor tartotta idei programját.
Kanizsán is a trianoni katasztrófára emlékeztek
2023. jún. 5. 18:10Június 4-én, vasárnap a trianoni békediktátumra emlékeztek országszerte. A magyarság számára a 20. század egyik legtragikusabb eseménye volt a 103 éve aláírt diktátum, hiszen az ország elveszítette területe kétharmadát és a lakossága felét. A Nemzeti Összetartozás Napján Nagykanizsa önkormányzata délelőtt várta főhajtásra a lakosságot a Nagy-Magyarország-emlékműhöz.
Véradás
2023. jún. 5. 07:05A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.