Új filmet készít Lendvai Kristóf

facebook megosztás

Hamarosan elkezdi harmadik kisjátékfilmjének forgatási munkálatait Lendvai Kristóf. A nagykanizsai rendező „Holnap nem jön fel a nap” című alkotása egy javítóintézetet is megjárt fiatalember történetét mutatja be.

A fiatal alkotó korábban már két filmet készített, a 2018-as Majdnem eltoltam és a 2019-ben forgatott Félúton is a fiatalok problémáit taglalták, akárcsak a „Holnap nem jön fel a nap”. A javítóintézetbe kerülő fiatalok témáját nem sokszor dolgozták fel, a filmes így leginkább a „Bebukottak” és „A javító” című filmekből inspirálódott, valamint az előkészületeket alapos kutatómunka is megelőzte.  

– Ismernem kellett azt, hogy mi a valóságalapja, tehát hogyan működik egy javítóintézet. Hogyan kerülnek be oda a srácok, mit jelent a kriminálpszichológia, egy fiatal hogyan válhat bűnelkövetővé. De azt nagyon hamar lehetett látni, hogy ettől a valóságalaptól egy kicsit el kell térni, ez a javítóintézeti alap, amit majd látunk a filmben ez egy sűrített és stilizált valóság és vannak benne ferdítések, amik csak a dramaturgiát szolgálják – mondta el Lendvai Kristóf, filmrendező.

Lendvai Kristóf a forgatókönyvet is maga írta, az operatőr pedig Pusztai Lőrinc lesz, akivel a rendező korábban már dolgozott együtt, akárcsak két szereplővel. 

– A film főszereplője Tóth Artúr, vele együtt jártam egy évig egyetemre, ott ismertük meg egymást. Csodálatos ember, csodálatos színész, akit ismerhet már a színházba járó közönség. Vele még nem dolgoztam, de nagyon várom az igazi közös munkát, viszont dolgoztam már Bellus Attilával és Czegő Terézzel, akik Félútonban játszottak, az előző kisjátékfilmemben. Velük eddig is jó volt a munka, most méginkább az lesz – tette hozzá Lendvai Kristóf.

A film forgatása a tervek szerint augusztusban kezdődik.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.