Újabb intézkedési csomagot fogadott el a horvát kormány a megélhetési költségek enyhítésére (Frissítve: kedvezményes áfakulcs, nyugdíjasok járuléka)

facebook megosztás

A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére kidolgozott negyedik átfogó intézkedési csomagját, amellyel befagyasztja az energiahordozók, illetve korlátozza az alapvető élelmiszerek árát, valamint egyszeri támogatásokat nyújt a veszélyeztetett csoportok számára - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).    

Andrej Plenkovic miniszterelnök a kormányülésen elmondta: a csomag három alapvető célt határoz meg, amelyek legnagyobb része az energiaárak emelkedésének mérséklésére vonatkozik. Erre 1,181 milliárd eurót biztosítanak, az infláció elleni védekezésre 169 millió eurót, szociális juttatásokra és támogatásokra pedig 347 millió eurót irányoztak elő.     

A kormány a következő hat hónapra befagyasztja az elektromos áram, a következő egy évre pedig a gáz árát - mondta a kormányfő. Hangsúlyozta: az intézkedéssel gyakorlatilag megakadályozzák, hogy április 1-jétől a háztartások számára az áram ára 100 százalékkal, a gázé pedig 70 százalékkal emelkedjen.     

A háztartások áramtarifája 2,5 megawattóra (MWh) fogyasztásig hat hónap időtartamra továbbra is 59 euró (23 456 forint), az átlag feletti fogyasztás díja pedig 88 euró (34 986 forint).    

A közintézmények, az iskolák, az óvodák és a kórházak, valamint az önkormányzatok, vallási intézmények, egyesületek és kommunális vállalatok 62 eurót fizetnek az áramért megawattóránként.    

A vállalkozások számára az áram tarifája 2,5 MWh fogyasztásig szintén hat hónap időtartamra 180 euró megawattóránként, ezen felül 230 eurót kell majd fizetni.    

A földgáz ára jövő év áprilisáig marad változatlan a háztartások, az állami intézmények, az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek, valamint minden, legfeljebb 10 gigawattóra (GWh) éves átlagos fogyasztású mikro-, kis- és középvállalkozás számára.     

Az intézkedések második részében a kormány korlátozta egyes alapvető élelmiszerek árát. Április 1-jétől egy liter napraforgóolaj 1,72 euróba, a 2,8 százalékos tej 0,98 euróba kerül majd. A fehér kristálycukor kilója 1,33 euró, a liszté 0,80, az egész csirkéé 3,32, a darált húsé 4,11, az oldalasé 3,79 euró lesz.    

Zágráb továbbá egyszeri juttatásban részesíti azokat a nyugdíjasokat, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a 610 eurót. A támogatás összege a nyugdíjak nagyságától függ. A legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők 160, a legmagasabb nyugdíjjal rendelkezők 60 eurót kapnak.    

A fogyatékosággal élők és azok az időskorúak, aki nem voltak jogosultak a nyugdíjra, ezért az államtól úgynevezett nemzeti juttatást kapnak. A munkanélküli segélyben részesülő veteránok 150 euró, míg a többi munkanélküli 100 euró egyszeri támogatásban részesül. Kétszázhatvanöt euróra jogosultak a földrengés miatt még mindig ideiglenes szállásokon élők is.     

Áprilisban egyszeri gyermeknevelési támogatást kapnak továbbá a családok. A gyermekek számától függően ez 45 eurótól 160 euróig terjedhet.    

A kormány döntése alapján folytatódik az energiaár-emelkedés szociális szolgáltatókra gyakorolt hatásának mérséklése: ezek az intézmények és szervezetek a felhasználók számától függően havi 70-540 euróban részesülnek.    

A kabinet 66 euróról 70 euróra emelte a veszélyeztetett energiavásárlók havi kártalanítását, továbbá 111 ezer diák számára 0,86 euróban határozta meg az étkeztetés árát.     

A gazdálkodók és halászok számára a kormány 41 millió euró értékben nyújt támogatásokat.

Frissítés: A horvát parlament további intézkedéseket hozott a megélhetési költségek enyhítésére

A horvát parlament pénteken további intézkedéseket hozott a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére, meghosszabbította a gáz és egyes energiatermékek áfájának csökkentését és eltörölte a nyugdíjasok egészségbiztosítási többletjárulékát - közölte a horvát közszolgálati televízió.     

Mindkét törvény része a kormány negyedik átfogó intézkedési csomagjának, amellyel befagyasztja az energiahordozók, illetve korlátozza az alapvető élelmiszerek árát, valamint egyszeri támogatásokat nyújt a veszélyeztetett csoportok számára.    

Az új áfatörvény továbbra is kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alá sorolja a földgázt és a távhőszolgáltatást Horvátországban, beleértve a szállításhoz kapcsolódó díjakat, továbbá a faforgács, a pellet, a brikett és a tűzifa általános forgalmi adóját is öt százalékon tartja.    

A jogszabály április elsején lép hatályba és 2024. március 31-ig lesz érvényben.     

A kedvezményes áfakulcs további alkalmazása a becslések szerint mintegy 46 millió euróval csökkenti az állami költségvetés áfából származó bevételeit: az április elejétől a végéig tartó időszakban 34,5 millió euróval, jövő év január elsejétől március 31-ig pedig további 11,5 millió euróval.     

A járuléktörvény módosításával eltörölték a nyugdíjasok egészségbiztosítási többletjárulékát, amely mintegy egymillió olyan nyugdíjast érint, akiknek a járulékát eddig az állam fizette, és további 32 ezer nyugdíjast, akik maguk fizették azt.

MTI

(Borítókép: Wéber Balázs/Privátbankár)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.