Újabb rangadót veszített el, de még mindig dobogós az FC Nagykanizsa

facebook megosztás

Kikapott Felcsúton az FC Nagykanizsa. A piros-kékek vasárnap a Puskás Akadémia II-höz utaztak, és ugyan a mérkőzésen végig a dél-zalaiak akarata érvényesült, de a helyzeteikkel jobban sáfárkodtak a hazaiak, így otthon tartották a három pontot. Gombos Zsolt csapata két egymást követő mérkőzés után maradt pont nélkül, ilyen szériára a most futó szezonban még nem volt példa.  

Hasonlóan a III. Kerület elleni mérkőzéshez, ismét jól nyitotta a meccset a Kanizsa, többet volt a labda a vendégeknél, és a széleken próbálták feltörni a hazaiak mélyen meghúzott védelmi vonalát. Igazán komoly helyzet nem alakult ki ebben a szakaszban, ugyanakkor Kószás Szanyi felszabadítása után a kapusra vezethette volna a labdát, de elesett. A játékvezető nem látott szabálytalanságot, így Vajda Roland maradhatott a pályán.  Az első percek kanizsai fölénye ellenére, a vendégek az első helyzetükből megszerezték a vezetést, a rutinos Magasföldi szép mozdulattal vette be Borsi kapuját.A gól nem változtatott a játék képén, meddő mezőnyfölényben maradt a Kanizsa, de a vendégek csak Szanyi bedobása után tudtak veszélyeztetni. Aztán Lőrincz előtt adódott a félidő legnagyobb lehetősége, de Pécsi nagy bravúrral tolta ki a kanizsai csatár lövését. Szanyi nagy bedobása másodszor is meglepte a Puskás védelmét, de Kószás újabb próbálkozását is kitolta a hazai hálóőr, így 1-0-s állásnál vonultak szünetre a csapatok.

A második félidőre még nagyobb hévvel jött ki a Kanizsa, és szinte odaszögezte Nagy Ádám csapatát a saját tizenhatosához. Kovalovszki először Lőrincnek adott nagy labdát, de az utolsó pillanatban Vajda menteni tudott. 3 perccel később egy rosszul elvégzett szögletet mentett meg a kanizsai csapatkapitány, akit Babós buktatott, a játékvezető pedig a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Lőrincz Bence vállalta. A kihagyott tizenegyes döntőnek bizonyult, mert megtörte a kanizsai mezőnyfölényt. A csereként beálló János előtt adódott még nagy lehetőség, de mellé lőtte a Szökrönyöstől kapott labdát. A Kanizsa helyzetét még tovább nehezítette, hogy a 86. percben, egyből pirossal zuhanyozni küldte Muhari Gergő játékvezető Szanyi Krisztiánt. A piros-kékek 10 emberrel is mentek az egyenlítésért, Kovács állt legközelebb a gólszerzéshez, de a fejese elkerülte a hazai kaput. Az utolsó percben a teljesen kinyíló Kanizsát megkontrázta a Puskás és Vékony Bence állította be a 2-0-s végeredményt. Gombos Zsolt elégedett volt csapata mentalitásával, hiszen a játékosai zöme nagyot küzdött a meccsen, jól is ment a játék, de a kihagyott büntető fordulópontot hozott. 

– Azért is sajnálom ezt a mérkőzést, mert rengeteg melót beleraktak a srácok, ma nem ezen múlott. Hanem a döntéshozatalokon, azon, hogy a támadóharmadban mi történik. Folyamatos rossz döntések, voltak ziccereink is, nem rúgjuk be őket. Szerintem az ellenfélnek, s nem akarom lekicsinyelni az érdemeiket, de kb. háromszor vagy négyszer jöttek el kapunkig, abból kettőt berúgtak –értékelte a látottakat Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.

A hazaiak vezetőedzője, Nagy Ádám elismerte, a második félidőben nagy nyomás alatt fociztak, de a fegyelmezett hozzáállásnak és a jó helyzetkihasználásnak köszönhetően nyerték meg a jó színvonalú találkozót.

– A Kanizsa valós nyomást helyezett ránk, valós kihívások elé állítottak minket. Az első félidőben kicsit bátrabb volt a focink, s a második félidőben meddő mezőnyfölénye volt a Kanizsának. De ez nagyon komoly helyzetekben ritkán mutatkozott meg. De hála Istennek, a labdarúgást nem arra osztályozzák, hogy mennyi a labdabirtoklási arány. Meg nem is szépségre, bár szerintem mind a két csapatnak találhatók a játékában kreatív és látványos elemek –vélekedett a meccsről Nagy Ádám, a PAFC II trénere.

A felcsúti vereség után a Puskás beérte pontszámban a piros-kékeket, de Kovács Györgyék a több győzelmüknek köszönhetően maradtak a dobogó harmadik fokán. A Nagykanizsa a Kelen ellen jöhet ki a gödörből a következő fordulóban. Azt az összecsapást vasárnap 14 órakor rendezik az Olajbányász-stadionban.

M-B.Gy.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.