Változatos programokkal ünnepelték a víz világnapját Nagykanizsán

facebook megosztás

 A Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ, a Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ és a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület egy nyolcállomásos versengést, fotópályázatot és modellkészítő versenyt is szervezett az érdeklődőknek.

A vándorkupa résztvevői a Pannon Egyetem Kampuszán és a kutatóközpontban is küzdöttek az elsőségért, de a versengés lebonyolításához csatlakozott a Thúry György Múzeum, a Halis István Városi Könyvtár és a Magyar Országos Horgász Szövetség is. A versenyen a Kiskanizsai Általános Iskola csapata győzött. Gerencsérné Berta Renáta kiemelte, munkatársaival úgy érzi, az elmúlt csaknem egy évtizedben sikerült még jobban felhívniuk a figyelmet a víz fontosságára.

– Már a kezdetek óta, amióta a kutatóközpontunk létezik, 2014 óta, folyamatosan szervezzük a víz világnapi programokat. Ezek volt, amikor teljes hetet igénybe vevő programok voltak, kinyitottunk természetesen az óvodák számára, a kisiskolák, középiskolák számára. Számunkra az a fontos, hogy ne csak a vizet, hanem a természettudományokat is népszerűsítsük. A víz fontosságára nap mint nap felhívjuk a figyelmet különböző előadások, programok keretében, de itt kifejezetten a víz köré koncentrálunk a tudással és a víz fontossági kérdéseit próbáljuk feszegetni – nyilatkozta Gerencsérné Berta Renáta, a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgató-helyettese.

Az elmúlt évekkel ellentétben idén a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület közös rendezvényt bonyolított le a Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központtal, a szervezők egy hónap alatt jutottak el az ötlettől a megvalósításig. Igyekeztek minden fiatal korosztályt megszólítani, így amíg az általános iskolások versenyeztek, az óvodásokat a témát bemutató modellépítő versenyre invitálták, valamint a fotópályázat – amelynek díjátadóját a PEN-en tartották – szintén nagy népszerűségnek örvendett.

– A fotópályázatunkra nagyon-nagyon sok pályázat érkezett, olyannyira, hogy maximalizálnunk kellett a beküldött pályaműveknek a számát háromban. Ezt a három pályaművet zsűrizte tulajdonképpen egy szakmai zsűri, aki Balázs Ádám fotográfus, Andrasek Éva fotográfus és Hosszú Laura képzőművész voltak. Tulajdonképpen így alakult ki, hogy kik kapják a díjat, díjakat – árulta el Szabó Eszter, a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnöke.

A szervezők már a díjátadón jelezték, hogy a következő években is hasonló módon szeretnék lebonyolítani a vándorkupáért folyó küzdelmeket.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.