Vuk kalandjait elevenítette fel a Fabula Bábszínház

facebook megosztás

A Fabula Bábszínház előadásában tekinthették meg az érdeklődők Vuk meséjét a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A hétvégi telt házas program kicsiknek nagyoknak egyaránt nagy élményt nyújtott.

Egyre nagyobb hangsúlyt próbálnak fektetni a közös családi programokra a VOKE-ban. Mint azt Kámánné Szép Terézia, az intézmény vezetője elmondta, ezzel is szeretnének minél több korosztályt megszólítani.

– A Fabula Bábszínház tagjai, a Vuk mese előadását fogják bemutatni. Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, hisz próbálunk kicsit profilt váltani, nagyobb hangsúlyt fektetni a jövő nemzedékének, a piciknek. Annyira boldoggá tesz, hogy minden előadásunkra nagyon nagy az érdeklődés, nagyon jól érzik magukat a gyerekek, és hozzátenném, hogy anyukák, apukák és nagyszülők is. Ennél nagyobb boldogság – szerintem – egy kulturális intézmény vezetőjének nem kell – emelte ki Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója.

A Budapestről érkező bábszínészek már több évtizede járják az országot és örvendeztetik meg a családokat vidám, mókás, ám mégis tanulságos előadásaikkal. Nagy siker övezi a társulat produkcióit, amely Kanizsán sem maradt el.

–1991-ben alakultunk, akkor még vándortársulatként, amit a mai napig egyébként is tartunk, mert most is ugye itt vagyunk Nagykanizsán, de most már van állandó színházunk, Budapesten a belvárosban, a Katona József színház felett, a fél emeleten. Ez egy nagyon kis pici, 50 fős bábszínház, és hétvégeken ott tartjuk az előadásainkat. Most a Covid, és mostani nehéz helyzet miatt, inkább kihozzuk hétvégén is az előadásainkat, bent a bábszínházban kevesebbet játszunk – tájékoztatta stábunkat Felszeghy Tibor, a Fabula Bábszínház alapítója.

Fekete István regénye alapján számos feldolgozás készült. A pesti társulat is úgy gondolta, ez egy olyan mű, amelyben a jó és a rossz egyaránt megtalálható. Egy életszerű mese, amit sok mókás elemmel tesznek érdekessé a kisebb generáció részére. F. Nagy Eszter bábszínésznek gyerekként nem tartozott kedvenc meséi közé Vuk története.

– Ez a mai előadás Vukról szól, itt is van az egyik főszereplő a kezemben, aki ugyan nem Vuk, hanem Íny, Vuknak a testvére, akivel időközben egyszer csak újra összetalálkoznak és Vuk kiszabadítja a testvérét. Úgyhogy ez egy csodálatos mese, mert történnek benne jó dolgok is, sajnos az eleje elég szomorú. Ezt én gyerekként nem is annyira szerettem, a Vukot, mert, hogy olyan tragédia történik az elején, ami aztán feloldódik, de aztán az ember felnőttként rájön, hogy az élet ilyen, hogy vannak jó dolgok, de sajnos történnek rossz dolgok is – fogalmazott F. Nagy Eszter bábszínész.

A társulat több darabbal járja az országot. Így a Vuk mellett, a Mazsola és Tádét, de Vitéz László és az ördögök találkozását is láthatják tőlük a gyerekek és kísérőik.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.