54 lakástűz, két halott Zalában

facebook megosztás

Az év első három hónapjában összesen 54 lakástűzhöz riasztották a vármegye tűzoltóit. Az esetek során két ember életét – Keszthelyen és Szentgyörgyváron – már nem lehetett megmenteni. További két embert a tűzoltók mentettek ki az égő épületekből, a tüzekben összesen öten sérültek meg. A lakástüzekhez 116 tűzoltójárművel vonultak a zalai egységek.

Akárcsak országosan, úgy Zalára is jellemző, hogy a lakástüzek jelentős része a kéményben keletkezett, ezután a nappalik, hálószobák következnek. Éppen ezért a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy a megelőzés érdekében éljen az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessék a fűtőeszközeiket is. Ha régebben épült épületben lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is. Tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt felszerelni a plafonra. Beszédes adat, hogy a tűzzel érintett ingatlanok egyikében sem volt füstérzékelő, pedig az eszköz idejekorán jelez, ha baj van. A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza.

Az első negyedévben a katasztrófavédelem 8 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására. Az ingatlanokban összesen 913 négyzetméteren pusztítottak a lángok. 

A szén-monoxiddal kapcsolatos riasztások szempontjából valamelyest jobb a helyzet, hiszen a tűzoltók 21 helyszínre vonultak három hónap alatt, ebből 7 esetben ki is mutatták az adott lakásokban, otthonokban a mérgező gáz jelenlétét. Emberi életet ugyan nem követelt, de egy ember így is mérgezést szenvedett a szén-monoxid miatt Zalaegerszegen. A helyszínek döntő többségében az ingatlan rendelkezett szén-monoxid-érzékelővel, így ott mérgezés, vagy egyéb baj nem is történt. 

Akkor keletkezik szén-monoxid, ha beltérben nyílt láng ég, és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha néha kinyitják az ablakot. Állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni. Emellett erősen ajánlott egy CO-érzékelő mielőbbi beszerzése!

Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 

(Borítókép: hevizitv.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.