Hibátlan hétvégét zártak a fiatal kanizsai vízilabdázók

facebook megosztás

Három korosztályban is jobbnak bizonyultak a kanizsai vízilabdás fiatalok, mint a Szegedi Vízipóló Suli tartalékgárdái. A KVSE tehetségei vasárnap délután hazai környezetben remekeltek, a serdülők és a gyermek csapat tagjai magabiztosan nyertek, míg az ifjúsági együttes ötméteresekkel múlta felül ellenfelét.

A serdülők két negyed alatt eldöntötték a mérkőzésüket, miután tizenhat perc leforgása után 10-1-re vezettek. A vendégek ezt követően sem tudtak jelentősen faragni a hátrányukon, sőt, az utolsó játékrésznek köszönhetően 19-7-es hazai győzelem született. A meccs legeredményesebb játékosa a négygólos Sneff Botond volt. A gyermek korosztályban szintén a kanizsaiak akarata érvényesült, a szünetre 5-3-as hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok, végül az ötgólos Kurucz Lázár vezérletével 12-7-re győztek a dél-zalaiak. A legnagyobb csatát az ifjúsági gárdák vívták, a félidőben a szegediek álltak jobban 8-7-el, a rendes játékidő pedig 14-14-el zárult. A győzelem sorsáról ötméteresek döntöttek, az idegek harcából a hazaiak kerültek ki győztesen 7-6-al.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.