A bajnokság hatodik helyén végeztek
Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
PTE PEAC-B Build&Trade (1.) – Nagykanizsai Futsal Club (6.) 6-2 (5-1)
NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, felsőházi rájátszás, 10. forduló. Pécs, 150 néző. Vezette: Kovács G. (Apkó, Tiringer). G.: Vénosz (4., 11., 20.), Palvek (16.), Molnár Cs. (19.), Koller K. (27.), illetve Millei (14., 35.)
NFC: Németh M. - Kollár, Schuller, Szőke Á., Gyurcsányi. Csere: Bolla, Horváth E., Béli M., Takács S., Millei.
Az előrelépés lehetősége Baranyában azonban már nem sikerült, mivel a PTE PEAC-B Build&Trade első helyén álló, mi több, a kanizsaiak elleni találkozóját követően a bajnokságot is megnyerő pécsiek 6-2-re győztek. Különösen az első játékrész sikeredett egyoldalúra, hiszen már 5-1-et is mutatott az eredményjelző, s maradt meg végül a négygólos különbség a végére is. Az idény két utolsó kanizsai bajnoki gólját Millei Bálint jegyezte, aki egyben a legeredményesebb dél-zalai játékos is lett 25 találattal a most záruló pontvadászat során, s miként klubja a táblázaton, ő a góllövő-lista felsőházában zárt.
P.L.
(Borítókép: facebook/NFC)
A rovat további hírei: Sport
Vége a gólfesztiválnak, három pont a mumus ellen
2023. okt. 2. 21:28A Mad Dogs-Viadukt SE Futsal NB II-es együttesének korábbi kanizsai látogatásaikor nem volt szűkében rúgott góljainak, ezúttal azonban a Nagykanizsai Futsal Club lelkes, odaadó, helyenként önfeláldozó játékának is köszönhetően 1-0-ra győzött a fővárosiak ellen.
Vereség és elszállt célok
2023. okt. 2. 15:56Nehéz elképzelni, hogy szóba jöhet még a feljutás – fogalmazott Gombos Zsolt a Gárdony elleni vesztes bajnoki után. Az FC Nagykanizsa vasárnap a Fejér vármegyeieknél vendégszerepelt, és bár két góllal is vezetett, végül 5-3-ra kikapott. A szezon előtt a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki a vezetés, ez azonban szinte elérhetetlenné vált, hiszen 10 pont lett a lemaradás az első két helyen álló Iváncsától és Szentlőrinctől.
95 éve született az Aranycsapat legendás balhátvédje, a nagykanizsai focicsapat bajnokedzője, Lantos Mihály
2023. okt. 2. 10:40Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott.
Szünet után vált simává
2023. okt. 1. 15:48A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét.
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
2023. szep. 29. 21:14A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
A vasemberek elitjében Szollár Zsolt
2023. szep. 29. 16:24Olaszországban a legjobb magyar idővel végzett a teljes távú IRONMAN-en Szollár Zsolt. A kanizsai atléta tavaly kivívta annak a lehetőségét, hogy sportága féltávú világbajnokságán is részt vehessen. A finnországi megmérettetésen végül dél-zalai magánszemélyek és cégek támogatásának is köszönhetően bizonyíthatott, ezt követően vágott bele a még nagyobb kihívásnak számító olasz futamba.
Futott a Hevesi
2023. szep. 29. 15:43Általános iskolás diákok lepték el csütörtökön a Mindenki Sportpályáját. A „Fut a Hevesi” egy évtizedes múlttal rendelkező program – ezen a napon az intézmény összes osztályát és tanulóját megmozgatják, egy egészséges versengés részeként.