A közgyűlésen hozott döntések kapcsán tartott ma sajtótájékoztatót az ÉVE-frakció
A hétfői tanácskozás zárt ülésén 15 százalékos béremelést és négy havi jutalmat szavaztak meg az önkormányzati cégek vezetőinek, valamint megemelték Károlyi Attila felügyelőbizottsági tiszteletdíját. A Kanizsa Aréna esetében pedig döntés született a kft. végelszámolásáról. Ezek reakciói mellett, ma szó volt még az induló projektekről és a parkolóépítésekről.
A Fidesz-frakció vezetőjének is üzenet a mai tájékoztatón Fodor Csaba. Mint mondta: nem érti a kormánypárti ajvékolást, hiszen az ő regnálásuk alatt rendszeresen több prémiumot osztottak az ügyvezetőknek. A frakcióvezető kiemelte: tavaly minden önkormányzati cég dolgozója kapott évvégi jutalmat, és a 2022-es beszámolók alapján minden cégvezető megérdemelte, hogy rendezzék a bérüket. Leszámítva az Arénát, amely a jelentős önkormányzati támogatás mellett is veszteséges volt, így ott a váltás mellett döntöttek.
– A 2022-es évi mérlegeredménye az Arénának mínusz 70 millió forintot is meghaladó összeg, tehát több mint 70 millió forint veszteséggel zárt. Azt gondoljuk, hogy a sportlétesítményeink, hatékony működése, költségtakarékos működése úgy érhető el, ha a sportlétesítményeinket egy cég fogja össze. Ebben különbözünk mi a Fidesztől, mert ők azt gondolják, hogy az a jó, ha minden létesítménynek egy cége van. Persze ez nekik jó, mert annyi ügyvezetőt ki is nevezhettek annak idején – mondta el stábunknak Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.
Berta Krisztián a parkolókérdés kapcsán elmondta: a Teleki utca - Kórház utcai foghíjtelek elkészül, és e mellett a héten több kritikus szakaszt is bejártak a hivatal, valamint a Via szakembereivel. Így felmérték az Attila, a Herman Ottó és a Zemplén Győző utcát. Mindezek ellenére a polgármester a közösségi oldalán arról posztolt, hogy az ÉVE a kórház közelébe nem épít parkolót, hanem inkább átadja a területet egy gyorsétteremnek.
– Megdöbbentő, hogy újra a kanizsai polgároknak hazudik, hiszen a közgyűlésen pont hétfőn döntöttünk erről, s sajnálatos módon pont ők voltak azok, akik ezt nem támogatták. Nem támogatták a javaslatomat, hogy egyrészt a Kórház-Teleki sarkon vizsgáljuk meg, hogy milyen parkolót tudunk kialakítani a foghíjtelken, s a kórház környéki más területeken. Lehet szépeket mondani, lehet bármit kiírni a Facebookra, s lehet sajnos hazudozni is a kanizsai polgároknak, de mi döntöttünk arról, hogy parkolókat szeretnénk, s nem csak szeretnénk, hanem meg is fogjuk tudni valósítani – nyilatkozta Berta Krisztián az ÉVE önkormányzati képviselője.
Az idén megvalósuló beruházások közül a politikusok kiemelték az intézmények energetikai korszerűsítését, a napelemek kiépítését, a térfigyelő-kamerarendszer bővítését, valamint a Teleki-Platán víziközműhálózat-rekonstrukciót. A zárt ülésen hozott döntésekről – a cégvezetők fizetésemelése, a prémium és Károlyi Attila tiszteletdíja – bővebb interjút láthatnak mai Napi Kanizsa műsodrunkban.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.
Forgalomba állt a tizenegy új elektromos autóbusz Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 20:11A megyeszékhelyi flottát szerdán adták át. A 2,1 milliárd forintos projektet a Volánbusz finanszírozta.
Országos versenyen szereztek dobogós helyezést a piarista diákok
2023. jún. 1. 20:09Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai intézményt három tizenegyedik osztályos diák, Jáger Rebeka, Beck Janka és Blaskovics Eszter képviselte a budapesti megmérettetésen.
Június havi gyógyszertári ügyelet
2023. jún. 1. 07:05A június havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.
Újra gyereknapi horgászversenyt rendeztek a Csó-tón
2023. máj. 31. 19:36Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Befejeződött az ipari park bővítése
2023. máj. 31. 19:31Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán. A projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg. A városvezetés az elnyert forrást az ipari park bővítésére, területvásárlásra és közművesítésre fordította, ezzel segítve Kanizsa gazdasági fejlődését.