A leánybúcsúkra és a kerek születésnapokra keresnek manapság legtöbben parti kellékeket

facebook megosztás

 A dekorációk árusításával foglalkozó Zombori Katalin szerint egyre nehezebb vállalkozóként ezen a vonalon talpon maradni, hiszen a webáruházakkal és a multikkal nehezen veszik fel a versenyt.  

2005-ben nyitotta meg üzletét Zombori Katalin, rengeteg apróság és kellék megtalálható nála. Katalin úgy érzi, egyre nehezebb egyedinek maradni, ráadásul árban és kínálatban szinte lehetetlen tartani a versenyt a nagyobb áruházakkal.

 – Amióta a vállalkozásom van, már akkor is nehéz volt, mert ugye folyamatosan épültek a multiközpontok, tehát minden egyes multiközpont megépülése és elindítása számomra mindig hátrányos volt. 2020 volt az a momentum, amikor döbbenten mindenki tapasztalta, hogy még ennél rosszabb is lehet – mondta el Zombori Katalin, a Dekor Kuckó-Ajándék Üzlet és Dekor, Hobby Bolt tulajdonosa.

A bulikat segítő szolgáltatások mennyisége lecsökkent, de így is próbálja minden jeles eseményre felkészülten fogadni a vendégeit. Manapság egyre felkapottabbak a leánybúcsúk és a kerek évszámú születésnapok ünneplései.

– Bízom benne, hogy ez az önkéntesen befektetett munka, amit a vállalkozásom kárára fordítok, azért majd befektetődik, és a békét tudjuk ezáltal majd erősíteni. Példaértéket szeretnék mutatni vállalkozónak, hogy az egyenes út, a jogtiszta út, még hogyha nehéz, akkor is csinálni kell, el nem adni. Én bízom benne, hogy működni fog – tette hozzá Zombori Katalin.

 Katalin természethez fűződő kapcsolatát hosszú távra szeretné megjelentetni az üzletében is, így a műanyag mennyiségét folyamatosan csökkenti a termékei között.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.