Árokba kényszerült a kamion, keresik a cserbenhagyó sofőrt
A Lenti Rendőrkapitányság bűnügyi eljárást folytat cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. május 11-én 18 óra körül egy ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetőleg fekete színű Opel vagy Ford típusú személyautóval Iklódbördőce irányából Lentiszombathely felé haladt a 7537-es számú mellékúton. A sofőr úgy kezdte meg egy vele azonos irányba haladó ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetőleg kék színű személygépkocsi előzését, hogy a velük szembe érkező nyergesvontató az ütközés elkerülése érdekében a vízelvezető árokba hajtásra kényszerült.
A baleset során nem történt személyi sérülés, azonban a sofőr adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy az ismeretlen sofőr, vagy aki látta a balesetet, továbbá arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Lenti Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-92-551-890-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számon.
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság
(Borítókép: police.hu)
A rovat további hírei: Sziréna
Súlyosan megsérült a Kalmár utcában elütött gyalogos
2023. okt. 2. 11:07Későn észlelte az úttestre lépő gyalogost a 31 éves kanizsai férfi a Kalmár utcában, amikor a Király utca felé tartott személyautóval. A 63 éves, elütött férfit a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Vadgázoláskor szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a keletkezett kárt
2023. okt. 2. 07:05A vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha az autós minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a baleset előtt a vadat űzték, lőtték vagy hajtották. Ha ez nem sikerül, akkor a jármű tulajdonosa nem számíthat kártérítésre a vadásztársaságtól, sőt valószínűleg a vadásztársaság fog kártérítési igénnyel fellépni.
Részbeni beismerő vallomást tett a hálapénz elfogadásával gyanúsított zalaegerszegi szülész-nőgyógyász főorvos
2023. szep. 29. 11:50Részbeni beismerő vallomást tett az a 63 éves zalaegerszegi főorvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy hálapénzt fogadott el a pácienseitől.
Súlyosan megsérült a motoros a keszthelyi balesetben
2023. szep. 29. 09:25Az 51 éves helyi nő Keszthelyen közlekedett személyautóval, balra kanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező motorkerékpárnak és összeütköztek. A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Munkahelyén lerészegedő vasutas ellen emeltek vádat Zalában
2023. szep. 29. 07:05Vádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés.
Csónakos csempész a Murán
2023. szep. 28. 16:445 év börtönbüntetésre és 10 év Magyarországról való kitiltásra ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a tunéziai férfit, aki társaival embereket csempészett Szlovéniába és Ausztriába. Az elkövetők Muraszemenye határában, csónakokban hozták át az illegális határátkelőket a Murán.
Őrizetlenül hagyott táskát lopott el két 17 éves fiatal a város napi rendezvényen
2023. szep. 28. 10:40Az Erzsébet téren két 17 éves fiatal eltulajdonította egy fesztiválozó nő őrizetlenül hagyott táskáját. A páros ezt követően több üzletbe is betért, és a táskában talált bankkártyákkal kisebb értékben vásároltak.