Átadták a megújult szigetvári Zrínyi-várat
Átadták a megújult szigetvári Zrínyi-várat, amelyen több mint kétmilliárd forintos turisztikai fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt három évben.
A Zrínyi Miklós és mártírtársai 1566-os, törökök elleni hősi helytállásáról ismertté vált vár az - országosan 18 kastély és 12 vár fejlesztésével járó - Nemzeti kastély- és várprogram részeként, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 2,063 milliárd forintos támogatásával újult meg.
A Dél-Dunántúl egyik legmeghatározóbb - a 2016 óta a Nemzeti emlékhely címet viselő, idén pedig az Év emlékhelye díjat kiérdemlő - műemlékén elvégzett fejlesztések részeként új - egész évben látogatható - attrakciókkal bővült a létesítmény, megújult a várkert, a várfalsétány, különleges, interaktív kiállítás létesült. A korábban használaton kívüli kazamata épületébe új múzeumi funkciókat telepítettek.
Farsang Csaba, a fejlesztéseket irányító Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) ügyvezetőigazgató-helyettese a rendezvényen azt mondta: küldetésük a kezelésükben lévő műemlékek turisztikai célpontokként, közösségi helyekként való működtetése, bevételtermeléssel is együtt járó hasznosítása, ami egyben javítja a vidéken élő emberek életminőségét.
Reményét fejezte ki, hogy a Dél-Dunántúlon jelentős turisztikai célpontként a Zrínyi-várba sok magyar és külföldi turista érkezik majd, ami fellendíti a térség idegenforgalmát is.
Nagy Csaba (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője kiemelte: rendkívül intenzív és szerteágazó munka eredményeként új fejezet nyílhat a szigetvári vár történetében.
A képviselő rámutatott: Szigetváron a gyógyfürdő és a vár komplex turisztikai csomagot kínál a városba érkezőknek, éppen ezért e létesítmények további folyamatos fejlesztése napirenden marad.
Vass Péter, Szigetvár polgármestere arról szólt, hogy négy különböző projekt kapcsolódott a vár fejlesztéséhez az elmúlt tíz évben: látogatóközpont épült, megújultak a sétautak, az utcabútorok, a vár mellett lévő tó, a kazamatasor, új kiállítótér, vendéglátóhely és konferenciaterem jött létre. Ezekkel a fejlesztésekkel garantálható a műemlék jövője.
A város és a térség további turisztikai fejlesztését szolgálja, ha a jövőben a helyi gyógyfürdő fejlesztése is megvalósul, hozzá kapcsolódóan négycsillagos szálloda épül, továbbá a település megközelíthetősége is javul az M60-as autópálya meghosszabbításával - fejezte ki reményét városvezető.
MTI
(Borítókép: Salamon Ferenc várkapitány felmutatja a szigetvári Zrínyi-vár kulcsát a felújított vár ünnepélyes átadásán, Szigetváron 2023. május 19-én. A Dél-Dunántúl turisztikai régió egyik meghatározó műemléke a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, összesen csaknem 2 milliárd forintból újult meg. A 2016-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánított vár kétszintes kazamata tereiben állandó és időszaki kiállításokat hoztak létre, várfalsétány épült, megújult a recepció, és a várat körülvevő, nyolc hektáros várpark. MTI/Ruprech Judit)
A rovat további hírei: Térségi hírek
A Keszthelyi Közgazdasági Technikum tanulóinak vállalkozói ötletei bizonyultak a legjobbaknak a Modellvállalat 2022/23 szimulációs versenyen
2023. jún. 5. 09:25A Modellvállalat 2022/23. szimulációs verseny döntőjében az 1. és a 2. helyezést is a Keszthelyi Közgazdasági Technikum, a 3-at a Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium diákjai szerezték meg, a zsűri különdíjjal jutalmazta a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikum és Kollégium csapatát.
Buszon-vonaton: 427 261 új bérletet, harmada ország-, kétharmada vármegyebérlet
2023. jún. 5. 08:12Megvan az első város is, ahol teljes a tarifaközösség: Zalaegerszegen július 1-jétől a helyi közösségi közlekedésben is lehet az új bérletekkel utazni.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. és a TÖOSZ
2023. jún. 2. 09:25Az új partneri modellben a meglévő vállalkozói, szolgáltatói tevékenység mellett végezhetők a postai feladatok, így az érintett partnerek egyszerre növelhetik ügyfélkörüket és árbevételüket. A program a lakosság számára is előnyös, hiszen egy helyen, egyszerű módon, több szolgáltatáshoz jutnak hozzá.
Kaposváron 25 milliárd forint értékű kínai beruházással 200 új munkahely jön létre
2023. jún. 2. 08:12Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban.
Tizenegy új elektromos autóbusz állt forgalomba Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 06:00A vármegyeszékhelyen jelenleg 26 autóbusz közlekedik, a 11 újjal több mint 40 százalékkal fiatalodik az állomány, az eddigi 13 évről 6 év alá csökken a zalaegerszegi buszok átlagéletkora.
Ausztriából és Szlovéniából is érkeztek a Szent Orbán Túrára
2023. máj. 31. 19:43A Kanizsa Kul- Túra Egyesület és Zalakaros önkormányzata közösen szervezte meg a pünkösdi teljesítménytúrát, amin 10 és 20 kilométeres távok közül választhattak a résztvevők.
15 milliárd forintos beruházással szintetikus bőr autóülés-huzat gyárat adtak át Pécsett
2023. máj. 31. 06:00Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre.