Európa-bajnokságot rendezett Nagykanizsa
Több mint 230 versenyző vett részt a nagykanizsai combatsport Európa-bajnokságon. A viadalra összesen tizenhat országból érkeztek harcosok a Kanizsa Arénába.
Csaknem fél évvel a világbajnokság után ismét rangos küzdősportesemény helyszínéül szolgált a város legnagyobb sportcsarnoka. A versenyzők ringben és tatamin küzdöttek egymással, valamint formagyakorlatokban mérhették össze tudásukat. Horváth Ferenc fő szervező előzetesen nagyobb nevezői létszámra számított, ám úgy véli, világszintű mezőny gyűlt össze az Arénában.
– Iszonyú erős mezőny érkezett, tehát a legkeményebb versenyzőiket hozták akár az ukránok, románok, bolgárok, bosnyákok, szlovénok, szlovákok. Azt gondolom, hogy iszonyú kemény meccsek várnak a versenyzőkre. Ez a verseny nagyon jó felkészülés a világbajnokságra, hiszen itt már látjuk, hogy milyen hibákat csinálnak a versenyzők és mik azok, amiken javítani kell, hogy a világbajnokságon igazán helyt tudjunk állni – nyilatkozta Horváth Ferenc, az ICO magyarországi elnöke.
A verseny jellegzetessége, hogy a fiatalabb korosztályok és a felnőttek mérkőzéseit is egyszerre bonyolítják le. A népes küldöttséggel érkező szentgotthárdi klub vezetőedzője szerint ma már nehéz rábírni a gyerekeket a küzdősportra, de az eredményes szereplések segíthetnek ebben.
– Az a 8-10 gyerek, aki egy évben lejön, abból nagyon sok a lemorzsolódás. Marad bent 4-5 olyan gyerek maximum, akiből tudunk küzdősportolót, esetleg jó versenyzőt csinálni. Azon vagyunk, hogy népszerűsítsük a sportot, mindenkit elvonzunk a számítógép világából, egy kis testmozgásra és egészséges életmódra való nevelés, ami számunkra a legfontosabb – mondta el Horváth Balázs, a FSH Box és Küzdősport Szentgotthárd vezetőedzője.
A ringben az oriental boksz meccseit rendezték. Ez a sportág a szabályait tekintve nem sokba különbözik a hagyományos ökölvívástól.
–Több mint két éve űzöm ezt az egész sportágat, egy szabálya van. Nem olyan nagy dolog, annyi, hogy mélyütés nincs, tarkóütés nincsen, tenyeres ütés nincsen. Hanem csak az számít, hogy belefordítod az öklöd – árulta el Horváth Noel, a FSH Box és Küzdősport Szentgotthárd sportolója.
Számos olyan sportoló lépett a küzdőtérre, akik korábban már vettek részt világversenyeken. A szombathelyi egyesület versenyzőinek a sport egyfajta kitörési lehetőséget is jelent.
–Már 10 éve foglalkozom küzdősportokkal, kick-bokszoltam, közben bokszoltam is. A szabadidős elfoglaltság mellett azért az életemnek a része lett, a mindennapjaimnak. Szeretem azt az érzést, amit ad főleg - fogalmazott Takács Viktória, a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány sportolója.
A vb-től eltérően ezúttal mozgássérült sportolók is szerepeltek a mezőnyben. A nagykanizsai Molnár Csaba a kerekesszékes karatésok között aranyérmet szerzett formagyakorlatával.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.
A Vasasé a karosi győzelem, a Kanizsa összesítésben a tizenkettedik
2023. máj. 31. 11:25A Kanizsa Diákkosárlabda Klub szervezésében a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában pattogott a labda a kosárlabda Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság B döntőjének keretében.
Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
2023. máj. 30. 19:02Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.