Folytatódik a kora nyári idő a héten
Folytatódik a kora nyárias idő a héten, 24-29 Celsius-fokos maximumokkal, majd szerdától változékonyabbá válik az idő, többfelé lehet zárpor, zivatar, de a hét végére ismét visszatér a sok napsütés.
Hétfőn sok napsütés várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, helyenként - nagyobb eséllyel délen és nyugaton - kialakulhat zápor, zivatar. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkülhet, zivatarok idején megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-28 fok körül valószínű.
Kedden is sok napsütésre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, de a nap második felében északnyugat felől már vastagabb felhők is érkezhetnek. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, inkább a nyugati, északnyugati országrészben. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A minimumhőmérséklet 8 és 16, a maximum 24 és 29 fok között lesz.
Szerdán változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Több helyen számítani lehet esőre, záporesőre, zivatarra. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül. A hajnali 9-16 fokról délutánra 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.
Csütörtökön változóan felhős időre van kilátás, több-kevesebb napsütéssel és szórványosan előfordulhat záporeső, zivatar. Az északi szél sokfelé megélénkül. Hajnalban 8-15, délután 23-29 fok várható.
Pénteken változóan felhős időre lehet számítani, több-kevesebb napsütéssel, elszórtan záporesővel, zivatarral. Sok helyütt megélénkül, időnként megerősödik az északi szél. A minimumhőmérséklet 8 és 16, a csúcsérték 22 és 28 fok között valószínű.
Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható, csak egy-egy zápor fordulhat elő. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. Hajnalban 7-15, a délutáni órákban 20-26 fokot mérhetnek.
Vasárnap napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, egy-egy záporral. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északkeleti szél. A hajnali 5-13 fokról 21 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
MTI
(Borítókép: Trifonov Éva/nyiregyhaza.hu)
A rovat további hírei: Belföld-külföld
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
2023. jún. 5. 06:00Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot.
Koronavírus: enyhén csökken a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
2023. jún. 2. 07:05A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben kilenc városban a "mérsékelt", míg 11 helyszínen az "emelkedett" tartományba esik.
Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de így is sok napsütés és kevés csapadék várható az első nyári hétvégén
2023. jún. 2. 06:00Néhány Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet az első nyári hétvégén, de így is sok napsütés és kevés csapadék várható. A szél olykor élénk, néhol erős lehet.
A kormánynak hála olcsóbb lett az avokádó és a mangó
2023. jún. 1. 10:55És olcsóbb lett a bio spagetti, a kókuszzsír is. A kötelező akciózás a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására hozott kormányzati intézkedés a magyar családok és nyugdíjasok védelmére. A G7 cikkét a 444.hu szemlézte.
Koronavírus - Elhunyt öt beteg, 171 az új fertőzött Magyarországon
2023. jún. 1. 10:40Az elhunytak száma 48 873-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 2189.
Idén jobban fizet a diákmunka
2023. jún. 1. 08:12Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni.
Júliustól az állam helyett magánvállalat, a MOHU MOL Zrt. végzi a hulladékgazdálkodást
2023. máj. 31. 08:12Az új koncessziós modellben az állam helyett egy magánvállalat, a Mol hulladékgazdálkodási vállalata, a MOHU MOL Zrt. fogja végezni a hulladékgazdálkodást. Júliustól ők veszik át, gyűjtik, szállítják és előkezelik majd a lakosságtól, intézményektől, gazdálkodó szervezetektől származó, nagyjából évi 5 millió tonna hulladékot.