Fonyódi művészcsoport alkotásai láthatóak július közepéig a VOKE–ban

facebook megosztás

A Sirály Art Képző és Iparművészeti Kör tagjainak festményei középpontjában a Balaton és környéke szerepel.

A művészeti kör 2004-ben alakult és jelenleg tizenhat taggal működik. Az alkotók közül többen már bemutatták Nagykanizsán műveiket, a mostani a második alkalom, amikor egységes tárlatot tartanak a városban. A nagykanizsai születésű, Teveliné Rezsőfi Gyöngyi 2006-tól tagja a csoportnak, amelyben szerinte a közös alkotni vágyás szeretete a legfontosabb.

– Egy nagyon kedves társaságról beszélünk, baráti kapcsolatokról is említést tehetek. Arról szól ez az egész, hogy nemcsak kiállítunk, hanem szeretünk együtt is alkotni. Akár egymás lakására is elmegyünk, akár kimegyünk a Balaton-partra egy plein-air festészetre, és nagyon-nagyon kellemes időt tudunk együtt eltölteni – mondta el Teveliné Rezsőfi Gyöngyi, a Sirály Art Képző és Iparművészeti Kör tagja.

Csáki Krisztina a klub egyik vezetőjeként a kezdetektől tagja a Sirály Artnak. A Nagykanizsán kiállított alkotások többsége olajfestmény, ám számos más technikával készült képpel is büszkélkedhetnek a művészek.

 – Az én kedvenc technikám az olajfestészet, de emellett a diófapácot nagyon kedvelem. Sok diófapácos képem is készült, de jelenleg itt most nem szerepel ezen a tárlaton, itt olajfestményeim szerepelnek. Többféle technikában alkotok, pasztellel is szoktam, akvarellel, olajjal, akrillal és diófapáccal, ami az egyik nagy kedvencem – árulta el  Csáki Krisztina, a Sirály Art Képző és Iparművészeti Kör vezetője.

A kiállítás megnyitóján Kámánné Szép Terézia hangsúlyozta, az ilyen tárlatokkal is igyekeznek hűek maradni a környék kultúrájának ápolásához, egyúttal a művészet révén erősíteni Nagykanizsa és Fonyód kapcsolatát. 

 – Körülbelül két hónapja Gyöngyike megkeresett, hogy mit szólnék hozzá, mert nagyon sok új tagja van a művészeti körnek. Mit szólnék hozzá, hogy jönnének az alkotók és egy fantasztikus kiállítást szerveznénk közösen. Engem nagyon nagy boldogsággal töltött el, hisz Gyöngyiről tudni kell, hogy kanizsai kötődésű – itt született, itt járt gimnáziumba – tehát magától értetődő, hogy össze kell fogni Kanizsáért a kanizsaiaknak – nyilatkozta  Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója.

A „Balatont álmodom s melléje magamat” című kiállítás július 15-ig megtekinthető a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.