Fordulatos meccs, kiállítás, büntető, egyenlítés a 96. percben...
A zalai futball ünnepe volt a szerda késő délutáni Semjénháza SE – Csesztregi KSE rangadó, mely akár a vármegye bajnoki címéről is döntethetett. Aligha véletlen, hogy a kezdés előtt hirtelen megnövekedett a „népsűrűség” a semjénházai pálya környékén, illetve a lelátók sorai között, a publikum pedig 2-2-es döntetlent láthatott.
Szívet melengető látványt nyújthatott minden sportszerető embernek a Semjénháza SE pályája már a futballmérkőzés kezdete előtt
A számolgatás ahogy a mérkőzés előtt és közben, úgy azt követően is tarthat tovább, összességében a lényegét lássuk a történéseknek az alábbiakban: a vendégek első félidőben megszerezett vezetését a Semjénháza relatíve gyorsan ki tudta egyenlíteni.
A találkozó 17. percében egyenlített a Semjénháza SE (fehér szerelésben) legénysége
Az 1-1-es félidőt követően érezhető volt, a Csesztreg inkább kiegyezne a döntetlennel, s erre a szemszögükből még nagyobb esély kínálkozott akkor, amikor a Semjénháza SE együttese kiállítás miatt tíz emberre fogyatkozott. A vendéglátók azonban annak a tézisét erősítették melyet egy ilyen helyzet még jobban összekovácsol, s büntetőből meg is szerezték a vezetést.
A 96. percben pedig a Csesztregi KSE (zöld mezben) tudott egyenlíteni
Az lényegében már akkor biztosra vehető volt, hogy jócskán lesz hosszabbítás a második játékrész végén, s annak is legutolsó pillanataiban egy szögletet követő fejesből egyenlített is a Csesztreg, mellyel kialakult a 2-2-es végeredmény. A két együttes nagyot küzdött, a tabella pedig úgy fest, hogy mindkét gárda 62-62 ponttal, 20-20 megszerzett győzelemmel áll, a Csesztreg +57-es, míg a Semjénháza +43-as gólkülönbséggel rendelkezik... A szezon záró körében, szombaton a csesztregiek a harmadik helyezett Zalaszentgróti VFC-hez látogatnak, a semjénházaiak az ötödik Zalalövői TK-t fogadják – mindkét mérkőzés 17 órakor kezdődik.
Óriási volt az öröm a második csesztregi gólt követően...
Fotók: Polgár László
Zalai I. osztályú labdarúgó-bajnokság, halasztott mérkőzés a 24. fordulóból:
Semjénháza SE (2.) - Csesztreg KSE (1.) 2-2 (1-1)
Semjénháza, 1150 néző. Vezette: Major (Mózsa, Kaj B.). G.: Szalai D. (17.), Pápai M. (78. - 11-esből), illetve Biharvári R. (13.), Magai R. (96.)
P.L.
A rovat további hírei: Sport
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.
A Vasasé a karosi győzelem, a Kanizsa összesítésben a tizenkettedik
2023. máj. 31. 11:25A Kanizsa Diákkosárlabda Klub szervezésében a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában pattogott a labda a kosárlabda Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság B döntőjének keretében.
Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
2023. máj. 30. 19:02Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.