Gálával zárták jubileumi évüket a kiskanizsai iskolák
Az idei tanévben ünnepelték a Nagyrác utcai iskola alapításának 140., a Templom téri intézmény fennállásának 180. évfordulóját. Iskolatörténeti kiállítás, emlékkiadvány megjelenése, faültetés – és számos egyéb mozzanat emlékeztetett a múltra és a jelenre.
Az egykori és mai tanítók, diákok pénteken egy gálaesttel koronázták meg a programsorozatot. Ősztől kora nyárig kísérte végig a jubileum a 2022/2023-as tanévet Kiskanizsán. A csúcspontot a májusi gála adta, ahol a múlt, a jelen és a jövő találkozott.
– Nagyon sok olyan rendezvényünk van, ami igazából arról szól, hogy a gyerekek, vagy a felnövekvő ifjúság visszatér és szeret visszajönni az intézménybe. Öt évvel ezelőtt volt már egy gálánk, az egyik idei kiadványunk arról szól például, hogy az elmúlt öt év alatt mennyi minden történt – nyilatkozta Molnár István, a Kiskanizsai Általános Iskola igazgatója.
A gálára folyamatosan érkeztek az egykori tanítványok, köztük a országos hírű Puncs fagyizó tulajdonosa, Horváth Ferenc.
– Sáska gyerek vagyok, és ide jártam általános iskolába. Nekem volt egy nagyon jó, kedves tanárom, Popellár Jenő tanár bácsi, aki a fafaragást tanította, amit a mai napig űzök. Nagyon nagy elismerés volt nekem, hogy a tanár bácsi kopjafáját tavaly felújítottam, és idén is a mise után meg voltunk hívva, a műsort a gyerekek adták. A mai napig szeretek gondolni a régi tanáraimra, és mindent nekik köszönhetek – mondta el Horváth Ferenc.
Dénes Sándor önkormányzati képviselő, Nagykanizsa egykori polgármestere, pedagógus szintén kiskanizsai születésű, általános iskolai tanulmányait a Nagyrácz úti intézményben végezte – és szintén nagy örömmel érkezett a jubileumi ünnepségre.
– Végig nagyon jó kapcsolatot ápoltam a volt iskolámmal, és ahol csak lehetett, próbáltam mindig segíteni. És nagyon örülök annak, hogy mi 180 évet ünneplünk, meg 140 évet, - hogy nem csak múltja van a kiskanizsai iskolának, hanem biztos vagyok abban, hogy jövője is – árulta el Dénes Sándor, önkormányzati képviselő, pedagógus.
A gála egyfajta örömünnepvolt – mint az a köszöntők során elhangzott – a generációk találkozása, csaknem 200 fellépővel.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Megemlékeztek a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem tagjai is Trianonról
2023. jún. 5. 18:14A csoport a trianoni diktátum aláírásának időpontjában, azaz vasárnap délután fél 5-kor tartotta idei programját.
Kanizsán is a trianoni katasztrófára emlékeztek
2023. jún. 5. 18:10Június 4-én, vasárnap a trianoni békediktátumra emlékeztek országszerte. A magyarság számára a 20. század egyik legtragikusabb eseménye volt a 103 éve aláírt diktátum, hiszen az ország elveszítette területe kétharmadát és a lakossága felét. A Nemzeti Összetartozás Napján Nagykanizsa önkormányzata délelőtt várta főhajtásra a lakosságot a Nagy-Magyarország-emlékműhöz.
Véradás
2023. jún. 5. 07:05A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.
Hosszú idő után szólalt fel Cseresnyés Péter a parlamentben
2023. jún. 2. 17:40Ha nem akadályozná az ellenzék az EU-s pénzek áramlását és nem árulnák el a magyarokat az EU-parlamentben, akkor Cseresnyés Péter szerint a kanizsai foglalkoztatási és fizetési adatok is jobbak lennének. Dél-Zala képviselője kedden megtörte a 2020. november 30-a óta tartó felszólalási csendjét a parlamentben. A hazai bérrendezésről szóló vitát a Jobbik kezdeményezte, ennek során Cseresnyés Kanizsa régióját is pozitív példaként említette.
Kisebb problémák adódtak az elmúlt hetekben a felújított Sétakert szökőkútjánál
2023. jún. 2. 17:28A nem rendeltetésszerű használat miatt a területileg illetékes önkormányzati képviselőt, Radics Bálintot is megkeresték, a téma a legutóbbi közgyűlésen is előkerült. Mint megtudtuk, a közterület-felügyelethez is érkezett jelzés, leginkább a felelőtlen kutyatartók kapcsán.
Meghosszabbították az ingyenes lakossági LED-csereprogram regisztrációs idejét
2023. jún. 2. 17:25Mint ismert, Nagykanizsa önkormányzata és egy energiakereskedő kft. együttműködésének köszönhetően juthatnak a kanizsaiak ingyen energiatakarékos LED-fényforrásokhoz.
A diákok is megemlékeztek a trianoni diktátum aláírásáról
2023. jún. 2. 17:21Emlékműsorral hajtottak fejet a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Péterfy tagintézményének diákjai a trianoni diktátum elszenvedői előtt a nemzeti összetartozás napja alkalmából.A gyerekek iskolatársaiktól tudhattak meg többet az országrészek elcsatolásáról.