Győzelemmel zárta a szezont az FC Nagykanizsa
Gombos Zsolt csapata az utolsó fordulóban Balatonfüredről hozta el a három pontot, a végeredmény 2-3 lett. A dél-zalaiak végül 87 pontot gyűjtve, 105 gólt szerezve végeztek az NB III. Nyugati csoportjának harmadik helyén.
A Füred számára volt még tétje a találkozónak, hiszen hazai győzelem esetén Borgulya István csapata feljöhetett volna a tabella 8. helyére. Jobban is kezdtek a hazaiak, hiszen az első 5 percben két lehetőségük is volt, gólt azonban a Kanizsa szerzett. Gyorsan jött is a hazai válasz, a 9. percben Zsiga Máté érkezett jó ütemben egy baloldali beadásra, és közvetlen közelről nem hibázott a füredi játékos. A játékrész további részében meddő mezőnyfölénybe került a Kanizsa, többet birtokolták a labdát a vendégek, de mindkét csapat játékát sok hiba jellemezte. A szünet előtt azonban Szilágyi ismét villant, és a tizenhatos jobb csücskéről vette be egy szép lövéssel Sevinger kapuját. A második játékrész sem hozott túl nagy tempót, ellenben egyre több kemény belépő tarkította a szezonzárót. A hazaiak végül 6 sárgával hozták le a meccset, de mindkét vezetőedző is kapott lapot a találkozón. A Fürednek a hajráig két lehetősége volt az egyenlítésre, Géringer fejesénél Borsi védett nagyot. Majd Bencénél láttak kezesét a hazaiak, de Horváth Máté nem ítélt büntetőt. Végül egy szabadrúgás után, a fürediek házi gólkirálya, Szabó Bence egyenlített ki. Az utolsó percben azonban volt erre is válasza a Kanizsának. János Norbert gólja döntőnek bizonyult, ezzel győzelemmel zárta a 2022-2023-as kiírást a dél-zalai gárda. Gombos Zsolt szerint több gyengébb egyéni teljesítmény is volt a csapatában, ugyanakkor küzdeni tudásból ezúttal is jelesre vizsgáztak a kanizsaiak.
– Volt egypár játékosom, aki már elment szabadságra sajnos. Fejben…de ez a csapat erejét mutatja, hogy így is be tudtuk húzni, s így, a 90. perc körül rúgtuk a győztes találatot, ez mindenképp nagyszerű dolog. Bebizonyítottuk, bebizonyította a csapat, hogy van tartása – nyilatkozta Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.
Borgulya István úgy látta, rászolgáltak volna legalább az egy pontra a vasárnapi meccsen. A Balatonfüredi FC azonban a veresége ellenére sem lehet elégedetlen a tréner szerint, hiszen sikerült az első tízben végeznie a gárdának.
– Nekünk a biztos bennmaradás volt a célunk. Télen úgy alakult, hogy esetleg a tízben is végezhetünk, akkor új célt tűztünk ki, azt meg tudtuk valósítani. Tizedikek lettünk. Mindenféleképpen le a kalappal a csapat előtt, remek szezont zártunk, remélem innen tudunk még tovább lépni, még egy kicsit, nem lesz egyszerű, de megpróbáljuk – árulta el Borgulya István, a Balatonfüredi FC vezetőedzője.
A meccs végén vehette át a kanizsai csapat a harmadik helyért járó bronzérmet és serleget. Ezt követően együtt ünnepelt a gárda a szurkolóival a füredi pályán. Volt is ok az örömre, hiszen a bronz mellett az FC Nagykanizsa adta a Nyugati csoport gólkirályát Lőrincz Bence személyében, valamint minden nemzeti bajnokságot figyelembe véve a dél-zalaiak szerezték a legtöbb gólt a szezonban, szám szerint 105-öt.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
Az osztályozó előtt vették át megérdemelt érmeiket a semjénházi labdarúgók
2023. jún. 5. 18:04Harmadik alkalommal lett megyei bajnok a Semjénháza SE. A megérdemelt kupát és az érmeket vasárnap vehették át a csapat tagjai, majd mintegy 600 néző előtt játszott osztályozómérkőzést a gárda a Dunaföldvár ellen.
Nem sikerült a feljutás a Tungsram SE Nagykanizsa férfi kézilabdacsapatának
2023. jún. 5. 17:54Hári Kristófék 39-30-as vereséget szenvedett a Rákosmente KSK-tól a siófoki osztályozómérkőzésen. Csalló Ádám tanítványai így a következő idényben is az NB II-ben szerepelnek.
A tizenötödik köszöntése
2023. jún. 5. 17:06Megtartotta évadzáró összejövetelét a Tuxera Aquaprofit NSK egyesülete, melynél ismét kiváló eredményeknek örülhettek, többek között a tizenötödik alkalommal elhódított sakk csapatbajnoki címüknek a legfelső hazai ligában.
Kupájuk negyvenkettedszer
2023. jún. 4. 21:27A hétvégén vette kezdetét és kilenc napon át tart a 42. Zalakaros Kupa nemzetközi sakkverseny a Karos Korzón, s a versengésre idén tizenhat nemzet képviselője nevezett.
Első félidő: földvári góleső, második játékrész: semjénházai özönvíz
2023. jún. 4. 21:14Ismét megmozdult térségünk futballtársadalma, hiszen sokan voltak kíváncsiak a Zala vármegyei labdarúgó bajnokság első helyezettjének, a Semjénháza SE-nek az FC Dunaföldvár elleni osztályozós párharcára, legalábbis annak első felvonására.
Nyerni szeretnének Siófokon
2023. jún. 2. 19:39A Tungsram SE Nagykanizsa férfi kézilabda együttese, mely az NB II Dél-nyugati csoportjában szerzett bajnoki címet, pontosabban védte meg elsőségét, az NB I B-s osztályozó keretében lép pályára június 3-án, szombaton Siófokon.
Vereséggel búcsúztatták az idényt a hölgyek
2023. jún. 2. 19:34Utolsó szezonbeli bajnokiján 4-2-es vereséget szenvedett az FC Nagykanizsa NB II-es női labdarúgó együttese hazai pályán a Pápai ELC-vel szemben, a kanizsaiak az ötödik helyen fejezték be a Nyugati csoport küzdelmeit.