Habár a harminc felettiek közel fele tapasztalja a tüneteket, ötből csak egy kezelteti a visszérbetegségét
A visszérbetegség krónikus, komoly betegség, amely a felnőtt lakosság közel felét, azaz közel 3,5 millió embert érint. Az érintettek kétharmada nő, az idősebb korosztály mellett pedig már a fiatalabb, 30-as éveikben járók közül is egyre többen tapasztalják a tüneteket. Magyarországon a harminc felettiek közel fele tapasztalja a visszérbetegség tüneteit, ötből mégis csak egy érintett kezeli vagy kezelteti azokat – derül ki a Servier Hungária Kft. felméréséből. Az érintettek nagy százaléka még mindig alul- vagy félreinformált, a vénák egészségének megőrzéséről nem esik elég szó. A Vénák Hete kezdeményezés célja, hogy ezen változtasson: május 15 és 21. között szakértők bevonásával, edukatív tartalmakkal, szakértői beszélgetésekkel, tai chi és aerobic videókkal hívja fel az érintettek figyelmét a láb és a vénák egészségének fontosságára.
Vénáinknak vagy más néven visszereinknek nagyon fontos szerepük van a szervezetünkben: ezek az erek szállítják ugyanis a hajszálerek felől a szív és a tüdő felé az „elhasznált” szén-dioxidban dús vért, ami később újra oxigénnel dúsul és jut el a sejtekhez, szövetekhez. Ha ezek a vénák elégtelenül működnek, visszérbetegségről beszélünk. A genetikai és hormonális tényezők mellett a túlsúly és a mozgásszegény életmód is komoly szerepet játszik a vénás betegségek kialakulásában.
Halogatjuk, amíg lehet
Lábszárgörcs, lábdagadás, visszeresség, mélyvénás trombózis, lábszárfekély – a kezdetben csak esztétikai problémát jelentő vénatágulatok komoly szövődményekkel is járhatnak, ha elhanyagoljuk őket. A Servier Hungária Kft. kutatása azt mutatja, hogy az egyértelmű panaszok ellenére sokan mégis csak akkor fordulnak orvoshoz vagy kezdik el a kezelést, amikor a tünetek még kellemetlenebbé válnak (45%) vagy akár komoly fájdalmat okoznak (44%). Az adatokból az is kiderül, hogy az első tünetek megjelenése után csak hónapokkal később (33%) kérünk segítséget, de sokan évekig halogatják, hogy orvoshoz forduljanak.
„Az alsó végtagokon megjelenő hajszálerek kezdetben csak esztétikai problémát jelentenek, de ha nem foglalkozunk a tünetekkel és elhanyagoljuk azokat, akár súlyos szövődményekkel is járhatnak. Bár a visszérbetegség évek óta komoly népbetegségnek számít, mégis aluldiagnosztizált és alulkezelt betegségről beszélünk. Fontos hangsúlyozni, hogy életmódváltással, a tünetek kezelésével a súlyosabb szövődmények és a drasztikus beavatkozások elkerülhetőek” – mondja dr. Bihari Imre érsebész, egyetemi docens.
Nem esik elég szó a betegségről
A Servier által végzett kutatás azt is megmutatja, hogy a visszérbetegséggel kapcsolatban még mindig nagy a tájékozatlanság: az érintettek 55%-a az interneten próbálja beazonosítani a tüneteket és csak 36%-uk tájékozódik visszérbetegséggel kapcsolatos cikkből vagy hirdetésből (18%).
Vénák Hete az edukációért
A május 15 és 21. között zajló Vénák Hete edukatív tartalmakkal és szakértők bevonásával segíti az érdeklődőket abban, mit tehetnek lábuk, vénáik egészségének megőrzéséért vagy a visszérbetegséggel járó tünetek enyhítéséért. Ehhez sok esetben teljes életmódváltásra van szükség, ami számtalan kihívást tartogat. Hogyan kezdjünk neki? Milyen célokat tűzzünk ki magunk elé? Hogy maradjunk motiváltak? Milyen a vénabarát táplálkozás? Ezekre a kérdésekre egy pszichológus és egy dietetikus szakértő segített megtalálni a válaszokat. A tai chi és aerobic videók könnyen követhető gyakorlatai pedig azokat is mozgásra sarkallja, akiknek a mindennapjaiban nem játszik nagy szerepet a sport. A Vénák Hete aktivitássorozat május 20-án egy közös sétával zárul, ahol Debreczeni Dóra erőnléti edzővel és Ábel Anita színésznővel közösen tehetünk meg 6000 lépést vénáink egészségéért.
A Vénák Hete az esemény weboldalán, Facebook és Instagram oldalán követhető.
(Borítókép: egeszsegkalauz.hu)
A rovat további hírei: Színes
Június 5. a Környezetvédelem Világnapja – Gyakorlati tippek, ha tenni szeretnél!
2023. jún. 5. 10:40Éppen 50 éve ünnepeljük június 5-én a Környezetvédelem Világnapját. Az idei jubileumi világnap kiemelt témája a műanyagszennyezés csökkentése, és felhívni a figyelmet arra, hogy minden apró lépés számít, mert együtt igenis elérhetünk változásokat.
Klasszikus mesét mutattak be a HEMO-ban
2023. jún. 2. 17:10A Csizmás Kandúr zenés mesejátékot tekinthették meg a Bolyai-iskola diákjai a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Az előadáson a Hahota Gyermek Színház színészei csaknem 120 kisiskolást nevettetek meg.
Minden harmadik fogyasztó rendszeresen iszik koffeinmentes kávét egy elemzés szerint
2023. jún. 2. 13:00Minden ötödik válaszadó azért iszik koffeinmentes kávét, mert napszaktól függetlenül bármikor fogyaszthatja, míg 13 százalékuk a kávézáshoz, mint szertartáshoz ragaszkodik, miközben nincs szüksége koffeinre.
Vérünk legnagyobb ellenségei: nyirokcsomó- és csontvelődaganatok
2023. jún. 1. 13:00A rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi, azaz onkohematológiai megbetegedésekkel - köznyelvi nevén vérrákkal - évente hozzávetőlegesen 1,3 millió új beteget diagnosztizálnak a világon. Ide tartoznak a különböző leukémiák, limfómák és a myeloma multiplex is, amelyek a rákos megbetegedések mintegy 7 százalékáért felelősek.
A városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden
2023. jún. 1. 09:252021-ben Beporzó hadművelet néven elindított természetvédelmi street art programjában Szegeden tíz helyszínen alakítottak ki vadvirágos méhlegelőket.
Bodzaszörp és gombás nokedli
2023. máj. 31. 15:33A kiskanizsai Pintér Ferenc elmondhatja magáról, hogy úgy ismeri a környékbeli erdőket, mint a tenyerét. Évek óta járja az erdőt hol bodzavirág, hol pedig gomba után kutatva. A bodzavirágot is az erdő belsejében gyűjti, távol a járművek által keletkezett portól és kipufogógáztól. Csak a magasra nyúló bokrokról szedjük le a szép, illatos virág-tányérokat – javasolja.
Tavaszi munkák a kertben – svédasztal kullancsoknak
2023. máj. 31. 12:38A kullancsok mindig készek a vérszívásra, és a fertőzött egyedek veszélyes betegségeket terjeszthetnek. Lehetőség szerint előzzük meg a találkozást!