Hős várvédők történetét idézték meg a Hadtörténelmi estéken
Zala megye Drégelyének, vagyis a pölöskei várnak a történetével ismerkedhettek meg a Hadtörténelmi esték programsorozat látogatói. Vándor László, nyugalmazott múzeumigazgató az előadásában kiemelten foglalkozott a vár védőinek török elleni harcával.
A Göcseji Múzeum korábbi vezetője évtizedek óta kutatja a zalai várak történetét, úgy véli, a pölöskei erődítmény kiemelt szerepet játszott a XVII. századi Magyarországon. A végvárat 1664-ben ostromolta meg és foglalta el a török hadsereg. A „Zala megye Drégelye” elnevezés a védők hősies magatartására utal.
– Megérkezett a nagyvezér a hadseregével és Zrínyi elmenekült, hiszen túlerőben voltak a törökök. A török utánament, elfoglalták Zrínyiújvárat, elindult Bécs irányába és sorra foglalta el Zala megye várait. Ezeknek az őrsége többségében elfutott, vagy egynapos ostrom után megadta magát, ellenben Pölöske volt az egyetlen vár, amelynek a védői az utolsó emberig ellenálltak a töröknek – nyilatkozta Vándor László nyugalmazott múzeumigazgató.
Az ostromot követően a törökök felgyújtották a várat, amelyet a környékbeli nemesek újraépíttettek. Kanizsa elfoglalását követően Pölöske volt az ellenség elleni kémkedés egyik központja. Az épületet végül a harcokat követő évtizedben lebontották.
– 1690 után felszámolták a Kanizsával szembeni végvárvonalat, az elsők között ’95-ben Pölöskéről kivonták az őrséget és átirányították a kaposvári várba. Pölöske ekkor a Széchenyi grófoké, akik a használaton kívüli várat elbontják és egy új uradalmi központot építenek belőle, ugyancsak Pölöskén – tette hozzá az előadó.
Vándor László az előadásában elmondta, az egykori vár helyét benőtte az erdő, a védők hősiességére emlékezve azonban a ’90-es években egy emlékművet is felállítottak a helyszínen.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Térségi hírek
A Keszthelyi Közgazdasági Technikum tanulóinak vállalkozói ötletei bizonyultak a legjobbaknak a Modellvállalat 2022/23 szimulációs versenyen
2023. jún. 5. 09:25A Modellvállalat 2022/23. szimulációs verseny döntőjében az 1. és a 2. helyezést is a Keszthelyi Közgazdasági Technikum, a 3-at a Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium diákjai szerezték meg, a zsűri különdíjjal jutalmazta a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikum és Kollégium csapatát.
Buszon-vonaton: 427 261 új bérletet, harmada ország-, kétharmada vármegyebérlet
2023. jún. 5. 08:12Megvan az első város is, ahol teljes a tarifaközösség: Zalaegerszegen július 1-jétől a helyi közösségi közlekedésben is lehet az új bérletekkel utazni.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. és a TÖOSZ
2023. jún. 2. 09:25Az új partneri modellben a meglévő vállalkozói, szolgáltatói tevékenység mellett végezhetők a postai feladatok, így az érintett partnerek egyszerre növelhetik ügyfélkörüket és árbevételüket. A program a lakosság számára is előnyös, hiszen egy helyen, egyszerű módon, több szolgáltatáshoz jutnak hozzá.
Kaposváron 25 milliárd forint értékű kínai beruházással 200 új munkahely jön létre
2023. jún. 2. 08:12Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban.
Tizenegy új elektromos autóbusz állt forgalomba Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 06:00A vármegyeszékhelyen jelenleg 26 autóbusz közlekedik, a 11 újjal több mint 40 százalékkal fiatalodik az állomány, az eddigi 13 évről 6 év alá csökken a zalaegerszegi buszok átlagéletkora.
Ausztriából és Szlovéniából is érkeztek a Szent Orbán Túrára
2023. máj. 31. 19:43A Kanizsa Kul- Túra Egyesület és Zalakaros önkormányzata közösen szervezte meg a pünkösdi teljesítménytúrát, amin 10 és 20 kilométeres távok közül választhattak a résztvevők.
15 milliárd forintos beruházással szintetikus bőr autóülés-huzat gyárat adtak át Pécsett
2023. máj. 31. 06:00Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre.