Idén is nagy küzdelem zajlott a SENI Kupáért
Idén 4 megye 9 csapatának részvételével tartották meg a SENI Kupát Újnéppusztán. A fogyatékkal élők nyugat-magyarországi otthonai vettek részt a másodszor megrendezett regionális focitornán.
Folytatva a tavaly elindított hagyományt, a tornát a Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény partnerével, a TZMO cégcsoporttal közösen idén is megszervezte. A megnyitón egy ritmikus gimnasztikai produkcióval indították a napot. Baranyai Tamás, a Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény vezetője elmondta, nagyon fontos volt számukra a folytatás.
– Nemcsak azért, mert a szakmai munkának egy elemének tarjuk a sport, a kultúra, vagy éppen a művészeteknek a beillesztéséét a mindennapokba, hanem azért is, mert valóban a hasznos időtöltés, a mozgáskultúra fejlesztése hasonlóan fontos mind a partnernek, mind a mi intézményünknek. A kollegák pedig elkötelezettek abban, hogy a lehető legsikeresebb rendezvényt tudjuk lebonyolítani ebben a formában, most már második alkalommal – nyilatkozta Baranyai Tamás, a Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény vezetője.
Minden résztvevő intézményben nagy hangsúlyt fektetnek a mozgásterápiára. Ezt a célt pedig kiválóan szolgálja ez az esemény, hiszen már hetekkel előtte lázban égnek a versenyzők, akik ötfős, vegyes csapatokkal indultak a kupán.
– A lakóink nagyon várták már ezt napot, készültek rá. Igazából nekik ez egy kilépés a mindennapok, a hétköznapokból. A készülődés, a várakozás öröme, a nyerni akarás a mindennapok kicsit szebbé tétele, én azt gondolom, hogy ez nagyon fontos a lakók számára, és nagyon fontos a kirendeltség számára is, hogy a lakóink jól érezzék magukat, vidámak legyenek, otthon érezzék magukat. És tudjunk olyan programokat, olyan lehetőségeket nyújtani, amiben egy kicsit ki tudnak teljesedni – emelte ki Gulyásné Belinszky Ilona a Zala Vármegyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatóhelyettese.
Másfél hónapos felkészülést igényel a rendezvény szervezése, ahol minden versenyző jutalomban részesült, a legjobbak kupát és sportfelszereléseket kaptak. A tornán 4 megye 9 csapata és a kísérőik, tehát csaknem kétszáz fő vett részt.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Térségi hírek
Közösségépítés Sormáson
2023. okt. 2. 15:50Szüreti mulatsággal egybekötött falunapot tartottak Sormáson. A település lakossága a rossz idő ellenére is szép számban gyűlt össze a helyi focipályán, a főzőversenyre pedig rekordnak számító tíz csapat nevezett.
A Városi polgármesterek randevúja Zalaegerszegen
2023. okt. 2. 08:12Az eseményen átadták az év polgármestere, az év alpolgármestere, valamint az év jegyzője díjakat. Az országos internetes szavazás alapján idén az év polgármestere elismerést Szepesi Tibor (Karcag) kapta, az év alpolgármestere Hegedűs Ágota (Cegléd) lett, az év jegyzője díjat pedig Szalai Tibor (Budapest II.) kapta.
Korszerűsítették a zalaegerszegi kórház járóbeteg-szakrendelését
2023. szep. 29. 08:12Csaknem 284 millió forintos beruházással korszerűsítették a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetének egy részét, és új orvostechnikai eszközöket is beszereztek.
Kezdődnek a tudományos és innovációs park építésének előkészületei Kaposváron
2023. szep. 28. 08:12A tudományos és innovációs park építését 2021 májusában jelentette Kaposvár és az Óbudai Egyetem vezetése. Az akkori sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházás költségét 15 milliárd forintra tervezik.
Szükséges korszerűsítés Nagybakónakon
2023. szep. 27. 15:22Minden hétköznap reggel 7-től délután 5-ig teljes útzár van érvényben a Nagybakónakot és Újudvart összekötő szakaszon. Az útfelújítás Zala Vármegye Önkormányzatának és a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. együttműködésének köszönhető. A mintegy 140 millió forintos támogatású projekt várhatóan november közepén zárul.
Európa egyik legmodernebb lőszergyára épül Várpalotán
2023. szep. 27. 08:12A több mint 300 milliárd forint értékű várpalotai projekttel 1000-1200 új munkahely is létesül, együttműködési szerződést kínálva ezáltal a térség közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek, sok pályakezdő fiatalnak és tapasztalt munkaerőnek egyaránt.
Közel kétmilliárdos közlekedésfejlesztés zárult Zalaegerszegen
2023. szep. 26. 06:00Csaknem fél évszázad után ismét kétirányúvá tették Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalát, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintból újítottak fel.