Kezdetét vette a VII. Utca Tánc Fesztivál
A kétnapos eseményen a közönség a város és a környék legjobb egyesületeinek bemutatója mellett ismert zenészeket is láthat az Erzsébet téren felállított színpadokon.
Délelőtt 10 órától váltják egymást a fellépők a főtéren, forgatásunk pillanatában a Szikrák Táncegyüttes tagjai mutatták meg tudásukat a közönségnek. Lekszikov Csaba az eseményt szervező Eraklin Táncklub Egyesület elnöke elégedett a látogatók számával az első néhány óra alapján.
– Nagyon szépen jöttek az emberek ahhoz képest, hogy péntek délelőtt-délután van. Nagyon jól tartjuk az időt szerencsére. Az időjárásról annyit, hogy mindig azt szoktam mondani, hogy mindent megtudok szervezni, de az időjárást nem, de azt úgy gondolom, hogy senki. Ez így van rendjén. Úgy gondolom, hogy a jóisten velünk van és szép időnk lesz ebben a két napban – nyilatkozta Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke.
A hivatalos megnyitót 14 órától rendezték az Erzsébet téren. Az ünnepélyes eseményen Balogh László is köszöntötte az egybegyűlteket. Nagykanizsa polgármestere úgy fogalmazott, a tánc a legősibb közlésforma, és évezredek óta az emberek mindennapjainak a része.
– Nem véletlen, hogy az ünnepeinken a tánc a csúcspont. Az sem véletlen, hogy a tánc lélek és lélek között a legrövidebb út, a lélek rejtett nyelve. Sokan sokféleképpen megfogalmazták azt, hogy miért fontos. Én most had maradjak annál, hogy Kanizsának fontos, mert közösségben történik legjobban a tánc és hátha kifejezheti a mi némelykori boldogságunkat is – mondta el Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.
Horváth Jácint, a Pénzügyi – és Gazdasági Bizottság elnöke szerint az Utca Tánc Fesztivállal egy különleges eseményt alkotott meg az Eraklin Táncklub Egyesület, amely országos szinten is kuriózum lett az elmúlt években.
– Ma, amikor a fesztiválok korát éljük. Fesztiválról-fesztiválra járunk, minden hétvégén rengeteg település versenyez valamiért, nagyon nehéz kitűnni, hogy mivel tud egy város, egy település kitűnni a fesztiválok sorából. Nagykanizsa a táncfesztiváljával igen is egyedi, olyan kuriózumot hozott létre az Eraklin Táncklub ezzel a fesztivállal, ami Nagykanizsát egyedivé tudja tenni – árulta el Horváth Jácint, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke.
Az első nap során folyamatosan váltják egymást a fellépők a színpadokon, valamint az Ady utcában, este a ManGoRise zenekar lép fel. Az Utca Tánc Fesztiválról hosszabb összeállítást láthatnak hétfői műsorunkban.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
A modern ember problémáit is boncolgató darabot mutattak be a HEMO-ban
2023. jún. 5. 18:06Új előadással állt pénteken a közönség elé a Honvéd Kaszinó Városi Színpad társulata. A szendvics című művet Kurta Lilla írta, a főszereplője egy pszichológus. A darab a függőségek különböző formáit mutatja be, egy karikatúrán keresztül.
Szakmai napot tartottak a Thúry György Múzeumban
2023. jún. 5. 17:58Eszmecsere, tárlatvezetés és kerekasztal-beszélgetés jellemezte a múzeum szombati programját. Az intézmény és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület közösen hozott létre egy szakmai napot, amin a megyeszékhelyi, a kanizsai és a környékbeli szakemberek, népművészek és hagyományőrzők vettek részt.
Idén is megmutatták tehetségüket a BLG-s diákok
2023. jún. 5. 17:57Ezúttal a művészetekben jeleskedtek a batthyánysok. A BLGén elnevezésű kulturális kavalkádnak már több mint 10 éves múltja van, a diákok pénteken álltak a közönség elé.
A mai fiatalok másként ítélik meg Trianont mint a korábbi generációk
2023. jún. 2. 17:34Több megkérdezett fiatal szerint manapság egyre inkább kezd eltűnni a nacionalizmus eszméje, így Trianon tragédiáját is másként látják ők, mint az idősebbek. Az ifjúság ugyan tisztában van vele, hogy mire emlékezik az ország június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, de kevésbé azonosulnak annak üzenetével, mint a 40 feletti réteg.
Díjazták a vármegyei versenyeken kimagaslóan teljesítő diákokat
2023. jún. 2. 17:23A Zala vármegyei tanulmányi versenyek legjobbjait díjazták csütörtök délután a Medgyaszay Házban.A2022/23-as tanévben 11 megmérettetést tartottak a térségben.
Világutazó festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2023. jún. 1. 20:34A nagykanizsai kötődésű Gábriel Salerosa képein számos kultúra hatása érződik. A művész ét hónappal ezelőtt költözött Nagykanizsára,
A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
2023. jún. 1. 20:21Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.