Kinőtte magát rendezvényük, már a tizediken törik fejüket

facebook megosztás

Az addigi őszi időpontok után idén tavaszra került a „3x3-as minifoci” Förhénc Kupa kezdeményezése, mely a kilencedik volt a sorban. A lelkes focikedvelők tömegsport-rendezvényén új győztest avattak az Etofan nevű csapat révén.


Mind népesebb az "össznépi" csapatkép a Förhénc Kupa résztvevőiről

A résztvevő amatőr focisták együtteseinek létszáma idén is két számjegyű lehetett Förhénc hegyen, Fülöp István magánbirtokán. A kezdeményezésnek is ez adja egyediségét, a hosszú hétvége révén pedig a nevezők és érdeklődők is érkeztek szép számmal a szőlőbirtokok övezte mini-focipályára. A döntőt 2023-ban tehát az Etofan (ETO FC-szurkolók) vívták a KCSSC(15-16 éves fiatalok javarészt, akik sokat fejlődtek a legutóbbi torna óta) fantázianevű együttessel, a végeredmény eredmény 4-2 lett az Etofannak, míg a bronzérmet a HOHESC nevű egység szerezte meg.


Az Etofan csapata vihette idén haza a Förhénc Kupa focitornájának legnagyobb elismerését

- Bátran kijelenthetem, most volt a legjobb torna, színvonalában is, illetve a legtöbb résztvevővel is ezúttal számolhattunk – fogalmazott Fülöp István főszervező. - Úgy érzem, kezdi kinőni magát a kupa jelen keretei között, ugyanakkor jövőre lesz a sorozat tizedik állomása, s nyugodtan kijelenthetem, nagy durranásra készülünk, hogy a baráti foci mindenki számára emlékezetes lehessen.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.