Kortalan slágerektől volt hangos a HSMK
ABBA-slágerek csendültek fel a hétvégén a HSMK színháztermében. A legendás svéd zenekar dalait két ismert musicalszínész, Janza Kata és Polyák Lilla tolmácsolásában hallhatta a kanizsai közönség.
A két színésznő csaknem egy évtizede járja az országot a ’70-es, ’80-as évek meghatározó együttesének slágereivel. Janza Kata stábunknak úgy fogalmazott, a musicalekben általában tragikus hősöket formálnak meg, így felüdülés számukra, amikor egy vidámabb hangulatú produkciót mutathatnak be.
– Nekünk ez egy örömkoncert, amit azért hoztunk létre, mert nagyon szeretjük az ABBA-együttest. Szerettünk volna valamit csinálni, amit együtt tudunk, hiszen a nagy musicalekben váltott szereposztásban játszottunk az elmúlt 20-25 évben. Ez azt jelenti, hogy mi közösen a színpadon a legritkább esetben állunk, úgyhogy magunknak szerettünk volna egy jó koncertélményt szerezni. De már sok éve dübörög ez a koncert, így az a tapasztalatunk, hogy ez az élmény nemcsak számunkra csodás, hanem általában a közönség részére is – árulta el Janza Kata, színész.
Polyák Lillára szintén nagy hatással voltak az Abba-dalok és az azokból sugárzó életérzés. Az est során felcsendült a „Waterloo”, a „Money, money money” és a „Dancing Queen” is, a két művész mégis úgy érzi, hogy a repertoár összeállításánál a bőség zavarával kell megküzdeniük.
– Az ABBA best of olyan sok dalból áll, hogy még egy kétórás koncertet összerakhatnánk belőle. Most ezek azok a dalok, amelyek nekünk első körben a szívünk csücskei. Természetesen a mi ízlésünk is változik, formálódik, már volt, hogy cseréltünk is dalt. Most is beszéltünk róla, hogy mi az, ahol másik dalokat illesztenénk bele. Nem teljesen vicc szinten, de most már az is motoszkál a fejünkben, hogy egy „2-es” koncertet is megcsinálunk, ahogy a Mamma Miából is született egy első és egy második rész. Tényleg meg lehetne csinálni – emelte ki Polyák Lilla, színész.
Az ABBA-show-ra megtelt a HSMK nézőtere, a fellépők a produkciójukba a közönséget is igyekeztek több alkalommal bevonni.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
Világutazó festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2023. jún. 1. 20:34A nagykanizsai kötődésű Gábriel Salerosa képein számos kultúra hatása érződik. A művész ét hónappal ezelőtt költözött Nagykanizsára,
A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
2023. jún. 1. 20:21Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.
Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja
2023. jún. 1. 10:40Az eredetileg kétszer kétnapos, június 9-10-én és 16-17-én tartandó zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál egy nappal, gyerekprogramokkal bővül június második hétvégéjén.
A kanizsai olvasóknak is mesélt új kötetéről Bíró Szabolcs
2023. máj. 31. 19:51A népszerű Anjouk regénysorozat írójával, Bíró Szabolccsal találkozhattak a Halis István Városi Könyvtár látogatói. Az író eddigi műveiről, filozófiájáról és jövőbeli terveiről is beszámolt a kanizsai publikumnak.
Nagykanizsán csendültek fel a Csík Zenekar legismertebb dalai
2023. máj. 31. 19:39A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A legendás formáció tolmácsolásában egyszerre csendültek fel tradicionális népdalok és a kortárs popslágerek feldolgozásai.
Ismét megnyitott a Ludvig Nemzetközi Művésztelep
2023. máj. 31. 19:2734 művész, hazai, valamint orosz, német, indiai és maláj alkotó vesz részt az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelepen. A vasárnapi megnyitón már 31. alkalommal köszöntötték a vendégeket, művészeket és művészetkedvelőket Kendlimajorban. A két héten át tartó programon ezúttal is lesznek a nagyközönségnek szánt nyitott események.
A városi szobrász szakkör munkáiból nyílt kiállítás a HSMK-ban
2023. máj. 31. 19:22Az országosan is egyedülálló csoport a Péterfy-tagintézményben működött a most futó tanévben. A tárlatot kedden nyitották meg a művelődési központban.