Kossuth-díjas zongorista adott koncertet Nagykanizsán
Balázs János adott koncertet pénteken este a HSMK-ban. A Kossuth-díjas zongoraművész az Anima Musicae Kamarazenekar társaságában állt a nagykanizsai színpadra.
Csaknem egy évtizede kezdődött Balázs János és a fiatal kamarazenekar szakmai együttműködése, amikor a tagokkal együtt végzett a zeneakadémián. Az elismert zongoraművész minden fellépésre kultúrmisszióként tekint, mivel szerinte a fiatal művészeknek hordoznia kell azt a 200 éve örökséget, amelyet a magyar zene története megkövetel tőlük. Úgy véli ez a gondolkodás az Anima Musicae tagjaiban is megvan, ezért tudnak ilyen jól együttműködni.
– Rendkívül fontos a következő generáció számára valami példát mutatni és valami értéket átadni. A következő generációban gondolok természetesen a művészekre és a közönségre is – tehát azokra, akik nem feltétlenül lesznek professzionális művészek -. Ebből a szempontból Kodály Zoltán és Bartók művészetét átadni egy mai kor szellemének megfelelően, akár innovatív fiatalos módon. Akár zeneművek előadásával, előadások tartásával, verbális kifejezőerővel az instrumentális előadások mellett nélkülözhetetlen és kötelessége egy művésznek – nyilatkozta Balázs János, Kossuth-díjas zongoraművész.
A közös előadás során Liszt Ferenc „Magyar fantázia” című szerzeménye csendült fel Nagykanizsán. A zenészhez közel áll ez a mű, a gondolatisága miatt.
– Egyrészt nagyon köthető a magyar zenéhez, hiszen verbunkos zene, csárdást, magyar nótákat lehet benne hallani zseniális feldolgozásban. Másrészt azért is kedves a szívemnek, mert Cziffra György egyik kedvenc műve volt. Itt tulajdonképpen találkoznak a missziók és az örökségbeli gondolatok olyan szempontból, hogy a színpadon ezeket mind át tudjuk adni. Boldog vagyok, hogy Nagykanizsán is itt lehetünk a Filharmónia Magyarország szervezésében – tette hozzá a művész.
Balázs János és a kamarazenekar egy országos turné részeként érkezett Nagykanizsára. A zongoraművésszel bővebb beszélgetést láthatnak későbbi kulturális műsorunkban.
K.T.
(Borítókép:Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
A modern ember problémáit is boncolgató darabot mutattak be a HEMO-ban
2023. jún. 5. 18:06Új előadással állt pénteken a közönség elé a Honvéd Kaszinó Városi Színpad társulata. A szendvics című művet Kurta Lilla írta, a főszereplője egy pszichológus. A darab a függőségek különböző formáit mutatja be, egy karikatúrán keresztül.
Szakmai napot tartottak a Thúry György Múzeumban
2023. jún. 5. 17:58Eszmecsere, tárlatvezetés és kerekasztal-beszélgetés jellemezte a múzeum szombati programját. Az intézmény és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület közösen hozott létre egy szakmai napot, amin a megyeszékhelyi, a kanizsai és a környékbeli szakemberek, népművészek és hagyományőrzők vettek részt.
Idén is megmutatták tehetségüket a BLG-s diákok
2023. jún. 5. 17:57Ezúttal a művészetekben jeleskedtek a batthyánysok. A BLGén elnevezésű kulturális kavalkádnak már több mint 10 éves múltja van, a diákok pénteken álltak a közönség elé.
A mai fiatalok másként ítélik meg Trianont mint a korábbi generációk
2023. jún. 2. 17:34Több megkérdezett fiatal szerint manapság egyre inkább kezd eltűnni a nacionalizmus eszméje, így Trianon tragédiáját is másként látják ők, mint az idősebbek. Az ifjúság ugyan tisztában van vele, hogy mire emlékezik az ország június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, de kevésbé azonosulnak annak üzenetével, mint a 40 feletti réteg.
Díjazták a vármegyei versenyeken kimagaslóan teljesítő diákokat
2023. jún. 2. 17:23A Zala vármegyei tanulmányi versenyek legjobbjait díjazták csütörtök délután a Medgyaszay Házban.A2022/23-as tanévben 11 megmérettetést tartottak a térségben.
Világutazó festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2023. jún. 1. 20:34A nagykanizsai kötődésű Gábriel Salerosa képein számos kultúra hatása érződik. A művész ét hónappal ezelőtt költözött Nagykanizsára,
A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
2023. jún. 1. 20:21Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.